Itthon

Sokszínű Magyarországért néven alakult országgyűlési képviselői csoport

Október 11-én, azaz előbújás nemzetközi napján megalakult a parlamentben a Sokszínű Magyarországért országgyűlési képviselői csoport az LMBTQ emberekért.

A munkacsoport történelmi jelentőségű lépés nem csak a Magyar Országgyűlés és a magyarországi emberi jogok szempontjából, hanem egyszerre a magyar civil szféra és a civilek számára is, hiszen a Képviselőcsoport hidat képez a politikai élet és a civilek között elsőként – olvasható az első kiadott sajtóközleményben.

A csoport víziója, hogy a magyar LMBTQ jogok elősegítéséhez a helyzet pontos ismerete, az érdekeiknek közös, megalapozott képviselete fontos részét kell, hogy képezze az emberi és LMBTQ jogokhoz kötődő országgyűlési képviselők munkájának.

 

Fotó: Momentum Mozgalom, Facebook

 

Jelenleg Magyarországon súlyos megélhetési és szociális válság tombol, miközben a pedagógusok és a diákjaik az oktatás jövőjéért harcolnak, de közben az emberi és szabadságjogok is veszélyben vannak, ami ellen közösen fel kell lépnünk. Ezért döntöttünk az LMBTQ+ kérdésekkel foglalkozó frakcióközi csoport megalakításáról, amihez eddig 21 országgyűlési képviselő csatlakozott. A cél az, hogy Magyarországon az LMBTQ+ embereket ne különböztessék meg, ne nyomják el, és szabadon élhessenek, az ő érdekeiket képviseljük a Parlamentben” – nyilatkozta Bedő Dávid, a csoport elnöke, a Momentum országgyűlési képviselője.

A csoport céljai közé tartok többek között az LMBTQ emberek méltóságának, egyenlőségének, emberi jogainak, társadalmi elfogadásának elősegítése, az LMBTQ emberek hátrányos megkülönböztetése elleni fellépés; az LMBTQ emberek érdekeinek folyamatos képviselete az Országgyűlés munkájában és az LMBTQ emberek jogaival kapcsolatos kezdeményezések, törvényjavaslatok, javaslatok és módosítók megfogalmazása, képviselete, valamint elősegítése.

A csoport tagja többek között Szabó Tímea (Párbeszéd Magyarországért), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Sebián-Petrovszki László (DK – a választások előtt készített interjúnk itt olvasható), Tordai Bence (Párbeszéd) és Kanász-Nagy Máté (LMP). A sajtótájékoztatótól készült online streaming ide kattintva tekinthető meg.

A hasonló célért létrehozott képviselői csoportok nem példa nélküliek: többek között az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusában és az Európai Parlamentben is működik hasonló frakcióközi csoport. Az utóbbi egykori női társelnökével, Ulrike Lunacekkel korábban mi is készítettünk interjút.

 

„Normális dolog másnak lenni” – Interjú Ulrike Lunacekkel, az Európai Parlament volt alelnökével

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin