Sport

Először lett transznemű sportoló aranyérmes olimpián

Aranyérmes lett a kanadai női labdarúgó csapat a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokon, miután büntetőrúgásokkal 3-2-re legyőzte a svéd csapatot. A győzelem két ok miatt is történelmi. Ez az első olimpiai aranya a kanadai női labdarúgóknak, a 25 éves Quinn pedig az első transznemű sportoló, aki olimpiai érmet, sőt, aranyérmet szerez.

Quinn tavaly szeptemberben Instagramon coming outolt. A folyamatot nehézként jellemezte, családja és közeli barátai akkor azonban már évek óta tudtak nemi identitásáról.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Quinn (@thequinny5) által megosztott bejegyzés

 

Kezdetben volt némi aggodalom, hogy Quinn nem csatlakozhat a kanadai csapathoz, és nem versenyezhet. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak akkor még nem volt kidolgozott irányelve a transz és nembináris sportolókkal kapcsolatban. A kérdés azonban megoldódott, Quinn versenyezhetett és nyerhetett.

Quinn azzal is történelmet írt idén, hohy ő az első nyíltan transznemű sportoló, aki részt vett az olimpián, és elmondása szerint vegyes érzésekkel fogadta a megtiszteltetést. (Az új-zélandi súlyemelő, Laurel Hubbard szintén transznemű, ám ő később szerezte meg a kvalifikációt.)

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Quinn (@thequinny5) által megosztott bejegyzés

 

Büszkeséggel tölt el, hogy a ‘Quinn’ felkerült a rajtszámra és az akkreditációmra” – posztolta Quinn az Instagramra, ugyanakkor hozzátette: „Szomorú vagyok, mert tudom, hogy voltak előttem olimpikonok, akik nem tudták megélni az igazságukat„.

A kanadai női labdarúgó-válogatott az előző két olimpián bronzérmet szerzett.

 

Egy helyen a 24 meleg és leszbikus sportoló, aki eddig érmet szerzett Tokióban

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin