Nagyvilág

Először ítélt queer anya javára a bíróság Kínában

 

Mérföldkőnek számító döntés született egy pekingi bíróságon: egy leszbikus anya láthatási jogot kapott egyik gyermekéhez, miután felesége elköltözött tőle a gyerekeikkel – írja a Guardian.

Kínai bíróságnak először kellett queer gyermekelhelyezési perben döntenie, aktivisták szerint éppen ezért rendkívüli jelentőségű, hogy az anya javára hoztak ítéletet.

A 42 éves Didi (valódi nevét nem szerette volna felfedni) 2016-ban vette feleségül barátnőjét az Egyesült Államokban, bár Kína nem ismeri el az azonos nemű házasságot, akkor sem, ha külföldön kötik meg. A két nő mesterséges megtermékenyítéssel vállalt gyermekeket, mindkettőjükbe Didi exének donorspermával megtermékenyített petesejtjeit ültették. Didi egy kislányt, a másik nő egy kisfiút hozott a világra.

Viszonyuk azonban megromlott, és 2019-ben különváltak, bár Amerikában kötött házasságuk továbbra is érvényes. A másik asszony Pekingbe költözött a két gyerekkel és minden kapcsolatot megszakított Didivel.

A pekingi Fengtaj Népbíróság most úgy ítélte meg, hogy Didinek havi egyszer joga van látogatni a kislányt, akit ő szült – a kisfiút azonban nem. Ez az első eset, hogy egy kínai bíróság elismerte, hogy egy gyermeknek lehet két édesanyja.

Kao Ming-jüe, Didi ügyvédje szerint a kínai jogalkotás igyekszik elkerülni a queer párokkal kapcsolatos ügyeket, „nincsenek pontosan körülhatárolva az LMBTQ párok jogai”. A kínai jog alapjáraton úgy kezeli a gyermekvállalást, mint ami heteroszexuális házasságon belül történik. Ugyan vannak jogszabályok az adoptálásra és a mostohaszülőkre vonatkozóan, az azonos nemű párokkal kapcsolatban nincsenek, különösen az olyan esetekben, ahol a pár egyik felének petesejtjéből a másik fél hordja ki a gyermeket. Kínában a születési anyakönyv kiállításánál azt a személyt írják be anyának, aki a gyermeket megszülte, akkor is, ha biológiailag nem rokonok a gyermekkel.

Emiatt Didi ügyvédje érvelhetett azzal, hogy a nőnek joga van látni a lányát – viszont pont emiatt a kisfiúhoz nem kaphatott láthatási jogot.

2020-ban az Országos Népi Gyűlés ugyan befogadta a több mint 200 000 aláírással rendelkező petíciót az azonos nemű párkapcsolatok legalizálása mellett, ám a kampány végül sikertelen volt, azóta pedig a Hszi Csin-ping vezette kommunista párt keményen fellép az LMBTQ közösség ellen. Nemcsak cenzúrázzák a médiát és az internetet, de gyakran átnevelő táborokba is kényszerítik a queer embereket.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin