Ha Málta, akkor nekem a kisebbik sziget, Gozo ugrik be egyből. Lenyűgöző panoráma, burjánzó növényvilág, napsütés és nyugalom. Már kétszer volt szerencsém Gozón járni, és bízom benne, hogy még jó néhányszor visszamehetek. Ígérem, akkor a nagy szigeten is még több mindent felfedezek, mert a félnapos túra Vallettába szintén elvarázsolt. Úti beszámoló következik.
Máltára már egy ideje vágytam akkor, amikor megláttam a Gozo Félmaraton útvonalát egy cikkben, amely a világ legszebb útvonalú (fél)maratonjait gyűjtötte össze. Több se kellett, megvettem a repjegyeket, befizettem a nevezési díjat, és alig vártam az indulást. Mindez tavaly, 2018-ban történt. Akkor szinte csak a versenyre mentem, ami végül felkészületlenül ért. Málta domborzata finoman szólva is egyenetlen. Domb-domb hátán, ami egy félmaraton közben nem túl baráti, akármilyen gyönyörű látványt is nyújtanak a dombtetőre épült városok és a háttérben fel-felbukkanó mélykék tenger. Mégis annyira elvarázsolt Gozo kicsi szigete, hogy a feladott félmaraton után is tudtam, ide még visszatérek.
Nem halogattam sokáig, sőt, idén már egy teljes hetet szántam rá, hogy felfedezzem Gozo szépségét, kiélvezzem az áprilisi, (számomra) tökéletes 20 fok körüli hőmérsékletet, és még Máltára, a nagyobbik szigetre is jusson egy kis időm. Bár a két sziget sok mindenben hasonlít, Gozo számomra valamiért különlegesebb. Első szállásomon a házigazda francia anyukája panaszkodott is rá, hogy sajnos egyre többen fedezik fel maguknak a szigetet. Ők több évtizede járnak ide, mostanában már az év felét itt töltik. Kicsit irigylem őket. Hogy miért?
Mert Gozo egyszerűen lenyűgöző. A földközi-tengeri sziget nagyjából ovális alakú, légvonalban mindössze 14 km van a két legtávolabbi pontja között, mégis milliónyi csodát rejt. Sűrű, zöld növényzet borítja, a sziklaparton körbesétálva pedig lélegzetelállító látvány fogad minden pontján. Így a napjaimat leginkább azzal töltöttem, hogy gyalog eljussak a sziget lehető legtöbb pontjára.
Jártam a Sanap Cliffs szikláinál, Xlendi tornyánál és strandjánál, bebarangoltam Xewkija városát, felmásztam a Rotunda St. John Baptista-templom harangtornyába, megcsodáltam a megalitikus Ggantija templomok maradványait (Kr. e. 3600 körül építették őket, így még az egyiptomi piramisoknál is régebbiek), elsétáltam Marsalform strandjára, hogy ott is megcsodáljam a mélykék tengert, közben pedig felkapaszkodtam a Tas-Salvatur dombra, amin egy Jézus-szobor vigyázza a túrázók lépteit. A kedvenc helyem viszont továbbra is egy, a mgarr-i kikötőtől 10-15 perc sétára található kiszögellés, ahova a túraútvonalról lehet lemászni. Ide többször is kimentem olvasni, napozni, relaxálni.
Tavaly nem jutott időm Málta felfedezésére, és bevallom őszintén, idén is picit nehéz szívvel hagytam ott egy napra Gozót. A nap végére azért beláttam, kár lett volna kihagyni Vallettát, az ország miniatűr fővárosát, amelynek alig több mint 6000 lakosa van. Mégis rengeteg csodát rejt, és bár az étteremben, ahol ebédeltem, nem volt a legkedvesebb a pincér, utána egy kávézóban megtapasztalhattam, hogyan kéne a vendéglátásnak mindenhol működnie. Valletta színes ablakai és ajtói után Birkirkara városa következett, hogy felvegyem a rajtszámomat a vasárnapi félmaratonra. Közben útba ejtettem még a San Anton-palota – a máltai köztársasági elnök rezidenciája – melletti botanikus kertet. Szebbnél szebb virágok és csodálatos, öreg fák fogadtak – néhány közülük több mint 300 éves. A kedvencem pedig egyértelműen a feketehattyú-pár volt. A nagyobbik szigetre pedig már csak azért is megérte átmenni, hogy így kettővel többször tehessem meg a Málta és Gozo közötti 5 km-es távot komppal. Imádom, ahogy a legkisebb sziget, Comino mellett elhajózva egyre közelebb kúszik Gozo és a Lourdes-Szűzanya kápolna, amely a kikötő felett őrködik.
A futás előtti utolsó két nap inkább már pihenéssel telt, próbáltam fejben készülni még a félmaratonra. Tudtam, hogy tavaly is meg lehetett volna már, ha ésszel futok. Ezért megfogadtam, hogy idén a saját tempómban mászom meg az emelkedőket, kiélvezem a lejtőket, és viszek magammal energiazselét, ha megint kiürülnének a szénhidrát-raktáraim. Azt, hogy tényleg a világ egyik legszebb útvonalú félmaratonja a gozói, csak onnan sejtem, hogy a verseny előtt már láttam az útvonal összes pontját. Futás közben azonban annyira beszűkült a tudatom, hogy csak néha tekintettem oldalra – olyankor mondjuk mindig valami csoda várt.
Ha pihenni, töltődni és túrázni szeretnél, közben és/vagy utána pedig megmártóznál a hűsítő tengerben, akkor irány Málta, és irány Gozo!
Zsebedits Patrik
