Egy önmagát kereső nő története – Tove

Az évente megrendezésre kerülő Finn Filmnapokon immáron a 11. alkalommal vehetnek részt a nézők Budapesten, idén február 16. és 20. között. A tavalyi fesztivált távolról, online tartották meg, idén örömmel várják vissza a közönséget a Toldi Moziba. A fesztivál nyitófilmje a Tove lesz, Zaida Bergroth rendezésében. A film Tove Janssonról, a muminok megalkotójaként ismert finn–svéd művészről, illetve a háború utáni Helsinkiben töltött életéről szól.

Az utóbbi időben több olyan életrajzi film is készült, ami betekintést enged egy-egy népszerű alkotás keletkezésének körülményeibe. A művészek gyakran egyfajta terápiaként tekintenek az alkotói folyamatra, melynek során a saját félelmeiket, álmaikat, vágyaikat szövik bele a történetbe. A főhős esetleg éppen önmaga, a többi szereplő pedig közeli vagy távoli rokon, barát, ismerős. Miközben a mű célja lehet akár a gyönyörködtetés, a szórakoztatás, a nevelés, mondanivalójában közvetett vagy közvetlen módon megjelenik az alkotó világhoz, Istenhez való viszonya, életfelfogása, tapasztalata, élményei. Így fordulhat elő, hogy egy közkedvelt mesefigura mögött nagyon komoly személyes problémák, konfliktusok húzódnak meg, melyet esetleg csak az arra fogékonyak és/vagy a művész életét igazán ismerők fedeznek fel. A ma már világszerte ismert bájos és ártalmatlan muminok egy folyamatos küzdelem „termékei”.

Tove Marika Jansson (1914-2001) az Orosz Birodalomhoz tartozó Finn Nagyhercegségben született. A finnországi svéd kisebbséghez tartozó családja csupa művészekből állt, apja szobrász, anyja grafikus és illusztrátor, testvére Per Olov fotográfus, Lars pedig író és képregényszerző volt. Tove az első képregényét 14 éves korában illusztrálta, az 1920-as években rajzai jelentek meg különféle magazinokban. Iskoláit Stockholmban, Helsinkiben és Párizsban végezte, művei több kiállításon is szerepeltek.  Az 1930-as években több utazást tett Európában, elbeszéléseket írt és illusztrált, melyek magazinokban, időszaki kiadványokban és napilapokban jelentek meg, számos könyvborítót, reklámot és képeslapot tervezett, és anyja nyomába lépve illusztrációkat rajzolt egy magazinba.

1945-ben írta és illusztrálta a muminokról szóló első könyvét, utóbb azt nyilatkozta, hogy depressziós volt, ezért valami naiv és ártatlant akart írni. Az első könyv nem keltett feltűnést, de a következők híressé tették. Később további hat mumin könyvet írt, valamint több képeskönyvet és képsorozatot alkotott. Hírneve gyorsan terjedt, és a külföldön az egyik legolvasottabb finnországi szerzővé vált (műveit 45 nyelvre fordították le).  A gyermekirodalomban alkotott maradandó műveiért 1966-ban elnyerte a nemzetközi Hans Christian Andersen Díjat.

Tove egész életében írt és festett, de 1970 után már csak ritkán működött közre a Mumin-sorozatban. Első nem gyermekirodalmi munkája, a részben önéletrajzi jellegű Bildhuggarens dotter (Sculptor’s Daughter) 1968-ban jelent meg. Ezt követően további öt regényt írt és öt elbeszéléskötetet. Noha Helsinkiben volt a műterme, nyaranta egy Porvoo melletti szigeten lakott szerelmével, akivel tanulmányai alatt ismerkedett meg. Utazásait és nyarait több órányi amatőr filmfelvétel örökíti meg, ezek alapján több dokumentumfilm is készült róla. 86 éves korában, tüdőrákban hunyt el.

A muminok egy gondtalan és kalandvágyó troll család tagjai, akik a Mumin-völgyben élnek és számos kalandban vesznek részt barátaikkal. Színük fehér, az alakjuk kerekded, az orruk pedig nagy, mindez a vízilovakhoz teszi hasonlatossá őket. Tove 1945 és 1995 között jelentette meg saját alkotásait, a sorozatban 9 könyv, 5 képeskönyv és egy képregénysorozat található. A mumin történetekben több furcsa és különös alakú szereplő van, néhányan rokonságban állnak egymással. A családot Mumin papa, Mumin mama és Mumin alkotják, de vannak más szereplők is, mint pl. Mafli, Bájocska, Vándor, Pöttöm és Fürkész.

A képregényeket eredetileg Tove rajzolta és írta, majd megosztotta a feladatokat öccsével, Larsszal, aki ezután átvette a munkát az utolsó megjelent képregényig. A legelső képregény egy rövid életű próbálkozás volt a finnországi svédek baloldali újságjának gyermekrovatában. Ezek Tove személyes barátja, Atos Wirtanen kérésére íródtak, akiről Vándor karakterét mintázta. A sorozatban hetente egy új darab jelent meg, az újság később könyv formában újra megjelentette a képregényt.

A képregények fő sorozata közvetlenül az angol piac számára készült és eredetileg az Evening News-ban jelent meg, ezt egy kanadai kiadó a 2000-es években ismét megjelentette. Az 1990-es években egy újabb képregény is készült Skandináviában, miután Dennis Livson és Lars Jansson rajzfilmsorozatát leadta a televízió. A rajzfilmsorozat nyomában újabb képregények jelentek meg a piacon Lars és lánya, Sophia Jansson-Zambra felügyelete alatt.

A muminok történetét többen is feldolgozták, a Szovjetuniótól Lengyelországon és Németországon át Japánig, készült belőle filmsorozat, tévésorozat, film, bábfilm, anime, számítógépes játék, de még opera is. Létezik tematikus park Moomin World néven és nyílt egy múzeum is, ahol több eredeti illusztrációt őriznek Tove Janssontól, valamint itt tekinthető meg az az ötemeletes kék muminház, melynek építésében maga is részt vett. A mumin történetekhez számos dalt szereztek. Van olyan együttes, amelyik a muninokról nevezte el magát és olyan is, amelyik dalt írt róluk.

Az 1990-es években indult mumin-boom elsősorban a Japánban készült rajzfilmsorozatnak köszönhető. A mumin könyvek addig is állandó bestsellernek számítottak Finnországban, Svédországban és Lettországban, de a sorozat újabb muminőrületet indított Finnországban és az egész világon, különösen Japánban. Ezt használták fel Finnország népszerűsítésére külföldön, a pólótól a kávésbögréig mindent muminok díszítettek (a Helsinki repülőteret és a Finnair Japánba közlekedő repülőgépeit is), valamint újabb könyvek és képregények jelentek meg. Sokan kritizálták ezt a jelenséget az elüzletiesedés miatt. A sikerre még a Disney is felfigyelt, de a család – akiknél a jogok maradtak – nem engedett a csábításnak. A muminok mára az országról alkotott sztereotípia részévé váltak és ha már így alakult, a finnek külön mumin üzleteket hoztak létre, az áruházakon belül külön részlegek, a repülőtéren pedig külön mumin shop működik, és előszeretettel ajándékoznak mumin tárgyakat külföldi ismerőseiknek.

Magyarországon a rajzfilmsorozat az 1990-es évek elejétől kezdve több alkalommal ment a televízióban. A magyar kiadás nagy hibája, hogy a különböző könyvekben és a rajzfilmsorozat különböző szinkronjaiban a fordítás eltérő, ami főleg a neveknél szembetűnő. Még egy eltérés, hogy a különböző fordításokban hol múminnak, hol pedig muminnak írják a címszereplőket. Itthon – ugyancsak – az 1990-es évek elején jelentek meg képregények a Kandi-lapok sorozatban.

Így lett tehát egy intim, személyes történetből világsiker, mint ahogy az sokszor előfordul a könyv, a festészet, az illusztráció, a zene vagy a film világában. A muminok szellemisége azonban örök, küldetésük egyértelmű és jól beazonosítható. Mumin-völgyben megértéssel viseltetnek a másság, a más életformát élők iránt, a szereplők az emberi természet gyengeségeit is megjelenítik. A szereplőket létező személyek inspirálták, főként Tove közeli családtagjai és barátai. Interjúkban nyíltan beszélt a karakterek hátteréről és lehetséges mintáiról. A mumin történeteknek mélyebb üzenete is van, az életet és a világ dolgait mérlegelik.

Az életrajzi film cselekménye a második világháború után kezdődik, Tove (Alma Pöysti) apja ismert és elismert szobrász, aki a második világháborúból felocsúdó ország vezetése és polgárai igényének igyekezett a legteljesebb mértékben megfelelni. Ezen igyekezetét számtalan díjjal és elismeréssel honorálják, míg lányát rendre mellőzik. A szigorú apa Tove mesefiguráira felesleges időtöltésként és elpazarolt tehetségként tekintett, ezért igyekszik lányát a komolyabb, vagyis az elismerést és bevételt hozó munkák felé terelni, mint például a helsinki városháza aulájának dekorációja. A nő egész művészi pályafutása arról szól, hogy valakinek az árnyékában kell élnie és alkotnia. Ez a valaki éppen az, akinek szeretetére és elismerésére, bátorítására a legjobban vágyik, ám apja túl büszke ahhoz, hogy ezt kimutassa és megadja neki, mert ő még egy másik kor szülötte.

Tove egy nős emberrel, Atosszal (Shanti Roney) ápol szoros kapcsolatot, aki segíti őt az érvényesülésben és megélhetésben is, később el is jegyzi. Atos Wirtanen baloldali értelmiségi volt, az újságíró a szociáldemokraták színeiben bekerült a finn parlamentbe is. Tove egy munkamegbízás kapcsán került kapcsolatba a helsinki polgármester lányával, a színházi rendező Vivica Bandlerrel (Krista Kosonen), aki mindenben az ellenkezője: gazdag, magas, sötéthajú, harsány, szexuálisan túlfűtött és biztos anyagi háttérrel rendelkezik a művész léthez. A társadalmi elvárásoknak megfelelően osztrák férjével élt együtt (akiről később elvált). Vivica Aina Fanny Bandler eredetileg agronómiát tanult, innen kanyarodott a színházi rendezés felé (édesanyja színháztörténész volt). Tovéval való szerelmi viszonyukról számtalan levél tanúskodik és bár barátságuk életük végéig megmarad, a nő a férjét választja. A filmben inkább Tove az, aki eltávolodik tőle. Vivica – aki maga is néhány mumin karakter ihletőjéül szolgált – Tove két mumin történetét adaptálja színházra, férjével pedig lefordították németre az első három mumin könyvet.

A szabadszellemű művészek saját körükben mozogtak, szórakoztak, ismerkedtek, kifelé általában teljesen hétköznapi, a társadalmi elvárásoknak megfelelő életet éltek, legfeljebb kissé bohémnak tartották őket, de nem több. A filmben Tove tulajdonképpen az asztalfióknak dolgozik, mikor a muminok történetét írja és rajzolja, mert az egészet nagyon személyes dologként éli meg. Ez csak akkor változik meg, amikor megismerkedik Vivicával, ám egy idő után a szerelemben is a szabadságot kereső, nagy étvágyú nő „túl sok” lesz neki. Tove számára a művészet egyben a megélhetésről is szólt, de túl kellett lépnie azon a ponton, hogy a saját személyes történetét piacra dobja, értékesítse, ezáltal kitárulkozzon. Persze a mumin történetek nem direktben szólnak róla, de így sem megy könnyen a dolog.

Az életrajzi film 2020 szeptemberében debütált Torontóban, majd októberben mutatták be a finn mozik, amit újabb fesztiválok és mozipremierek követtek. Nagy sikerrel vetítették Münchenben, Göteborgban és Minneapolis – St. Paulban, a miami OUTshine és a bostoni Wicked Queer LMBTQ filmfesztiválokon pedig közönségdíjat kapott. Hazájában 10 kategóriában jelölték Jussi-díjra, ebből hétben sikerült nyernie. A Tove a valaha készült második legnagyobb költségvetésű finn film, az ország ezt nevezte tavaly az Oscarra a legjobb nemzetközi film kategóriában. Idehaza egyszer már láthatta a közönség a tavalyi Humen Filmfesztiválon.

Tove Jansson folyamatosan küzdött a szerelemért, az elfogadásért és apja elismeréséért, mindezt bele is csempészte a mumin történetekbe. A második világháború okozta trauma kiheverését követően Finnország mára az egyik legélhetőbb, legszabadabb és talán legirigyeltebb országgá vált, melynek oktatási rendszerét, társadalmi berendezkedését és vívmányait előszeretettel állítják elénk példaként. Ez a folyamat nem ment egyik napról a másikra, szükség volt az emberek gondolkodásának megváltoztató úttörőkre is. Az életrajzi film plakátja és előzetese nem véletlenül az önfeledten táncoló írónőt állítja előtérbe, hiszen az öröm és az ünneplés akkoriban meglehetősen idegennek számított. Innen volt szép fordítani mind az országnak, mind pedig Tovénak, aki végül nem Vivica, hanem egy másik nő mellett találta meg az igaz szerelmet és a boldogságot.

Hujber Ádám