2015 tavaszán a Bethlen Téri Színház és a Manna Kulturális Egyesület pályázatot írt ki fiatal alkotók részére Találkozások címmel. Pályájuk elején járó rendezők vagy leendő színházi rendezők pályázhattak egy kétszereplős darabbal, ahol cél volt a korosztályok, a tapasztalatok találkoztatása is. 2016 tavaszán elsőként Valcz Péter rendezését mutatták be, ahol Jordán Tamás mentorálásával, illetve a Junior Prima-díjas Grisnik Petrával és a Tünet Együttesből ismert Gőz Istvánnal készült el a világhírű gyurmafilm színpadi változata, a Mary és Max.
Az utóbbi időben ez volt az az előadás, ami leginkább megérintett és őszintén megmondom, hogy nem tudom, miért… Csak érzéseim vannak, sokat gondolok rá. A mű létrejöttéről, mondanivalójáról beszélgettem Valcz Péterrel. „Az első harminc évem nagyon jól telt. Az ember megy, keres, kutat. Sok minden érdekelt. Apám is színész volt, így egy amolyan színészdinasztia vagyunk.” A Kaposvári Egyetem legelső színészosztályában végzett, majd három év után osztályvezetője, Babarczy László vette fel ugyancsak a kaposvári Csíky Gergely Színházba. Ekkor már rendezői pályán is gondolkozott, Babarczy megengedte, hogy rendezzen az egyetemen. A tudásvágy miatt Párizsba ment, ahol az egyik legjobb iskolát végezhette, amelyet a méltán híres francia színész, író, pantomimes és színész-mester, Jacques Lecoq hozott létre. „Itt nem színészeket, rendezőket vagy írókat képeznek, hanem alkotókat. Az itthoni iskolák mester-tanítvány alapon működnek. Jön egy rendező és lesd el tőle, amit tudsz. A Lecoq-módszer egy aprólékosan fölépített két éves képzés, ahol a különböző témák egymásra épülnek. Mozgáselemzés, improvizáció, egyéni alkotás, aminek eredményét hétről hétre az egész iskola előtt bemutattuk. Az alkotás itt valóban közösségi volt.” Később itthon a KoMa társulat és a Tünet Együttes jött az életébe, majd két évre Németországba szerződött. „Tehát voltam magyar kőszínházban, német kőszínházban, magyar alternatív színházban, francia iskolában… azóta meg szabadúszom.”
A Mary és Max egy amerikai, túlsúlyos és autista férfiról és egy ausztrál, elhanyagolt, nagyon hiperaktív kislányról szól. A cselekmény azzal veszi kezdetét, hogy a lány azt szeretné megtudni, Amerikában a kólás dobozból jönnek-e a kisbabák, így felütve a telefonkönyvet, találomra kiválasztja a számára legszimpatikusabb amerikai nevet, és levelet ír neki. Az előadás a teljes szeretet jegyében készült el, nem voltak problémák, nyugodtan és időben elkészült minden, az úgynevezett „postatér” is, ahol kis karton vagy műanyag dobozokban küldözgeti leveleit egymásnak a két címszereplő. Az előadás ideje alatt egyszer sem néznek egymásra a szereplők, mégis árad belőlük a szeretet, egymás iránt, a darab iránt, mintha valóságos gyermekük lenne, és ez így van jól. Valcz elmondása szerint tényleges rettegés fogta el, hogy még a főpróbahéten sem voltak problémák, attól félt, hogy beigazolódik a „jó próbafolyamat, rossz előadás” hiedelme, de szerencsére ez sem következett be. Az előadás mondanivalójának hangulata végigkísérte a próbafolyamatot, és minden egyes előadáson újra és újra előtör, kibukik, fölszakad az, ami olyan nagymértékben létezik a világban: „a jóságra való éhség”. Mary és Max azóta is nevettet, sirattat és szerettet.
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
tel./fax: +36 1 342 7163
mobil: +36 20 616 1156
Horváth Gyula Antal
