Úgy 22 évvel ezelőtt egy négy éves Danny nevű kisfiú egyedülálló édesanyja voltam. Vegyes nemzetiségű családban nevelkedtem, akit így sokan idegenként kezeltek, de Danny még az idegenek között is másnak számított. Egy nap meglátogatott minket a barátnőm Concepción és férje, Mario. Danny épp szoknyában, a hátán angyalszárnyakkal, nyakában és csuklóján műanyag ékszerekkel, kifestve, kezében varázspálcával ugrált körbe-körbe a lakásban. Concepción odáig volt érte. Tehetséges fotós, elő is vette fényképezőgépét és fotókat készített a fiamról.
Az nem zavart, ha a közeli barátaim látták Danny-t beöltözve, az viszont már más volt, hogy egyikük meg is örökítette ezeket a pillanatokat. Amikor kézhez kaptam az előhívott példányokat, elrejtettem őket egy dobozba (bizony, ez még a Facebook, Instagram és a digitális fényképezőgépek korszaka előtt volt). Azok még más idők voltak és túlságosan aggódtam a gyönyörű kisfiamért. Elkezdtem töprengeni, hátha valami baj van vele, majd egyre jobban aggódtam, hogy mi lesz, ha belőle is egy, a társadalom által kitaszított ember lesz? Önvizsgálatot tartottam és feltettem magamnak a kérdést, vajon én voltam e rossz szülő, én neveltem-e félre? Lehet, hogy az emberek a környezetemben suttognak a hátam mögött és lenéznek?
És most itt vagyunk, két évtizeddel később. Danny egy büszke 26 éves meleg fiatalember, én pedig az ő büszke édesanyja vagyok. Danny édesanyjaként mintha kinyílt volna a szemem a világra. Tagadhatatlan, hogy sok munka volt abban, amíg idáig eljutottunk, de az emberek körülöttem végig támogattak. Már tudom, hogy a fiam mindig is így volt tökéletes, szükségtelen bármit változtatni rajta.
Büszke vagyok rá, amiért soha nem tagadta meg önmagát és engem is megtanított rá, melyek azok az értékek, amelyek igazán fontosak az életben. Magamra is ismét teljes értékű anyaként tekintek. Tudom, hogy jól neveltem a fiamat, mert soha egy pillanat nem volt az életében, amikor azt érezte volna, hogy nem szeretem. Időbe telt, de megtanultam egy egyszerű leckét: A feltétel nélküli szeretet azt jelenti, hogy feleded a gyereked születésekor felállított elvárásaidat és azt a gyermeket szereted, aki adatott.
Ott voltam mellette, amikor bántották, amikor magányos, vagy depressziós volt és más kihívásoknál, amelyeket aztán mind túlélt. Sőt, nemcsak túlélte, de erősebbé is vált általuk. Rengeteg szülőtől hallottam hasonló történeteket. A szeretet, amelyet meleg, leszbikus, biszexuális és transznemű gyermekeink felé tanúsítunk, minket is megváltoztat.
Azt is megtanultam, hogy amikor kiállunk mellettük, akkor családjaink, közösségeink hozzáállásán is változtatni tudunk. Létrehoztam egy latínó szülői csoportot, akik LMBT gyermekeiket támogatják. A 2007-es San Francisco Pride-on már mi is vonultunk. Ezt követően egyre többen csatlakoztak hozzánk, formálisan is klubbá váltunk Somos Familia néven. Akkor még észre sem vettük, hogy az életünk óriási átalakuláson megy keresztül.
A Somos Familia több lett, mint támogató csoport. Amikor túlnőttünk közösségünk keretein, számos spanyol nyelvű rendezvényre, előadásra kaptunk meghívást. Az első szereplésünk egy katolikus templomban volt, ötszáz hívő előtt. Két barátnőm beszélt és én végig ott álltam mögöttük, ezzel is támogatva őket.
2013-ban a közép-amerikai Salvadorba utaztunk előadni egy LMBT-jogi konferenciára. Minden közösségben, ahova eljutunk, az emberek szomjaznak az információ után, hogyan tudnának segíteni családjukon, iskoláikon, baráti társaságaikon. Sokaknak adunk reményt.
Örökre megváltoztam. Szívesen adok tanácsokat nemcsak hazámban, az Egyesült Államokban, de szerte a világon. Mindenkinek, akit érdekel a mondanivalóm, aki szeretne meghallgatni. A fotók pedig, amelyek Danny-ről készültek és amelyek hosszú évekig a dobozban pihentek, már nem féltve őrzött titkok többé.
Forrás: Advocate
