Nagyjából két évig voltam egyedülálló. Abban a két évben voltak emberek, akikkel végül is együtt voltam, boldog voltam, de egyik sem lett olyan hosszúságú kapcsolat, amit komolynak nevezhetnék. Egyszerűen nem így alakult. Vagy nem volt szerencsém, vagy nehéz ember vagyok, vagy mindkettő, de mit lehet tenni, ez van. Mondanám, hogy nem zavart, de nyilván zavart. A szingliléthez könnyen hozzá lehet szokni. Viszont van, amihez nem. Míg szingliként kerestem a párom, volt, hogy találkoztam azzal az igencsak kellemetlen szituációval, hogy sokak szemében nagyjából kurva voltam. Csak azért, mert 29 évesen nem éltem együtt valakivel az otthonomban, komoly párkapcsolatban. Vagy mert 29 évesen egyszerűen egyedülálló voltam.
Először is tisztázzuk a kurva szó jelentését, aminek a címben való szerepeltetését egy szerkesztőségi vacsorán hagyattam jóvá, meglehetősen egyszerűen. A kurva szó itt nem azokat a személyeket jelöli, akik pénzért nyújtanak szexuális szolgáltatásokat, hanem azokat, akikről a társadalom úgy tartja, hogy össze-vissza kúrnak, nem becsülik semmire az érzelmeket, és egy intim emberi kapcsolaton belül csak a szex érdekli őket.
Nos, én semmilyen szinten nem vagyok kurva, de realizáltam, hogy ettől függetlenül ez nem tartott vissza embereket attól, hogy ha nagyon finoman is, de annak tartsanak. Csak azért, mert az elmúlt két évben nagyrészt egyedülálló voltam, ők pedig nem.
Tisztázzunk még egy fogalmat. Mi is az az ageism? Az ageism a kor szerinti diszkriminációt jelenti, vagyis azt, mikor valakit azért ítélnek el, mert nem viselkedik a korához „illően”. Alapvetően szeretünk beleszólni mások életébe és ítélkezni, és ha már meg tudunk ítélni embereket – azaz komplex, sok rétegből álló személyiségeket – csupán életük egyetlen dimenziója szerint (mint a bőrszín, anyagi helyzet, szexuális orientáció, nemi identitás, foglalkozás, pozíció, nem, vallás, családi helyzet), akkor miért ne ítélhetnénk el őket egy olyan banális tényező alapján is, hogy hány évesek? És bár nem mintha közünk lenne más életéhez, de az évszázadok során remek társadalmi struktúrákat építettünk ki arra, hogy bizonyos korban ki hogyan viselkedhet: mit ehet és mit nem, mit viselhet és mit nem, vagy mikor hol kell tartania az életében.
Közel a harminchoz – még 291 nap, de ki számolja? – nekem például a társadalom szerint már bőven az lenne a dolgom, hogy együtt éljek a nagy Ő-vel, illendő lenne már egy eljegyzés és regisztrált élettársi kapcsolat, sőt, már az örökbefogadáson is törni kéne a fejünket. És a konzervatív Magyarországon élünk, helló. Mert ha ennyi idősen nem tartasz itt… hát akkor valami nem stimmel. És nem is helyes. Ennyi idősen még randizgatni akarsz? Még tényleg arra vágysz, hogy elmondd valakinek, hogy mivel foglalkozol, milyen zenét hallgatsz, és hogy miért költöztél Csepelre? Még képes vagy egyéjszakás kalandokra? Nem kéne megállapodni, haver? Most komolyan…
Nem unod ezt a sok első randit?
Egyrészt de, untam. De a randizás nem arról szól, hogy ha valakivel először találkozol, utána törvényszerű, hogy még sokszor kell találkoznotok, mert egyetlen randi után tuti ő lesz a következő nagy Ő. De amúgy van, aki nem unja, és ezzel nincs is probléma. Hiszen miután mindenki élete a saját a kezében van, így mindenkinek abszolút joga van ahhoz, hogy úgy cselekedjen, ahogy akar. Senkinek semmi köze hozzá, hogy valaki mit csinál, míg más boldogságának nem áll az útjában.
Másrészt könnyű így beszélni, ha te már itt tartasz az életben. Ha már a párod vár haza, ha már együtt rendeltek ételt a kedvenc helyetekről, ha már úgy érzed, hogy a te jövőd mellette megalapozott. Ilyenkor könnyen kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy egy trónon ülve értetlenül tudod figyelni azokat, akik nem itt tartanak – elfelejtve, hogy bizony nagy szerencséd van, hogy te már ebben a pozícióban vagy.
Mert nem könnyű szinglinek lenni.
Nem könnyű 29 éves szinglinek lenni, ami egy szemtelenül fiatal kor, de azért már hallod az aljasan ketyegő órát, és érzed, hogy a természet legalapvetőbb szabályai szerint bizony egyre kevesebb éved van ahhoz, hogy valakivel akár felépíts egy családot, ha ketten vagytok benne, ha hárman, ha négyen, ha akárhányan. Szinglinek lenni stresszes meló. Unalmas újra és újra elmondani, hogy mivel foglalkozol, mi a kedvenc zenéd, miért költöztél Csepelre. Unalmas újra és újra a legjobb formádat hozni. Unalmas újra csalódni. Unalmas újra csalódást okozni. És hiányzik, hogy valakihez hazamenj, hogy valakinek elmesélhesd napközben a legkisebb drámákat is a munkahelyeden, és hogy valakihez kötődj.
Igen, egy szingli is unja, hogy egyedül van, és többnyire azért ismerkedik emberekkel, mert ő sem akar egyedülálló lenni. És azért ismerkedik szingliként újabb és újabb emberekkel, mert nem mindig jön neki össze a párkapcsolat. Szinglinek lenni nem kizárólag választás kérdése. Szinglinek lenni állapot, ami ellen próbálhatsz tenni.
De ha teszel, attól meg könnyen tűnhet úgy, hogy kurva vagy. Hiszen logikus: ha próbálkozol, akkor újabb és újabb emberekkel ismerkedsz. Esélyt adsz nekik, sőt, van, hogy bele is éled magad, úgy érzed, hogy igen, ez az, talán majd most… de néha ez a „most” nem jön el. És kívülről csak annyi látszik, hogy szállsz virágról virágra, mindig mosollyal az arcodon. És igazából nem is a virágot élvezed… hanem a repülést.
De ez nem így van. Igen, néha jó repülni. De nem állandóan. Az újabb virágokat élvezzük, mert esélyeket jelentenek, de az, hogy el kell őket hagyni, már nem mindenképpen jó mulatság. Hanem szomorúság, csalódottság, az érzés és a tudat, hogy ismét nem voltunk elegek, elég jók és megfelelőek valakinek. Vagy simán rossz feltenni a kérdést, hogy mégis mikor jön már az a bizonyos, akivel majd végre megértjük egymást. És igen, ilyenkor fárasztó elmesélni, hogy mivel foglalkozunk, mi a kedvenc zenénk, és miért költöztünk Csepelre.
A szerelem a szerencsén (is) múlik. Vagy találkozol azzal az emberrel, aki hozzád illik, vagy nem. Nincsenek szabályok, hogy mi szerint keress, nincsen titkos, jól bevált recept. Vagy megtalálod, vagy nem. Szinglinek lenni és keresni a szerelmet olyan, mint lottózni: váltogathatod a számokat, de semmi sem garantálja, hogy megnyered a főnyereményt. Ha neked ez már sikerült és gazdag vagy, érezd magad szerencsésnek. És ne értetlenkedj azon, hogy más miért nem volt eddig szerencsés.
És a végére: van olyan szingli, aki nem akar szerelmet. Aki nem akar egy virágon sem megállapodni és a repülést élvezi. Aki nem lottózik és nem vágyik a főnyereményre. Nem kell őket megérteni, lehet, hogy ők sem értenek téged. De nem kell miattuk egy magas trónra sem felmászni és onnan szemlélni őket.
Mindenkinek joga van a boldogsághoz. És amíg valaki úgy boldog, hogy azzal nem tesz mást boldogtalanná… csinálja.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
Fotó: Zsidek Tibor
Instagram: @tibor_zsidek
