„Vannak jó szándékú meleg emberek, akik csak nyugalomban szeretnének élni, és van egy kisebb, de nagyon hangos csoport, amelynek tagjai pedig folyamatosan provokálnak.” – Novák Katalin, 2017. december 29.
Én nem vagyok jó szándékú meleg Novák Katalin szerint. Ha megnézzük azt, hogy mit csinálok, én biztosan a nagyon hangos csoport tagjai közé tartozok, akik provokálnak. Eljárok rendezvényekre és írok, írok, írok, rengeteg cikket írok. Írok arról, hogy milyen ma Magyarországon roma melegként élni. Írok arról, hogy ma Magyarországon van, hogy csak azért, mert egy beteg HIV pozitív, jogtalanul nem kap kezelést – ha pedig nagy nehezen áteshet egy műtéten, még a többi beteget is kitolják a szobából. Írok arról, hogy Magyarországon a HIV prevencióra ma nulla pénzt költ a kormány. Írok olyan fiatalokról, akiket kitagadott a családjuk, mert melegek. Mert ez is a magyar valóság – bizony, vannak olyan melegek, akiket a szociális háló nem tud megfogni. Írok szivárványcsaládokról, akiket kinéz az igazgató, akiktől megtagadják a gyermeket és akik kénytelenek illegalitásban béranyát fogadni, mert van egy álmuk: hogy szerető szülők legyenek. Írok transznemű férfiakról és nőkről, akik példaképpé váltak a világon – pedig csak a nyilvánosság előtt mertek élni. De ma ez is nagy szó.
De írok néha csak úgy, felvilágosításból. Néha van bennem annyi spiritusz, hogy interjút készítsek arról, hogyan áll a melegek vagy az előbb említett szivárványcsaládok ügye az országban. Írok arról, hogyan éltek a Horthy-korszakban a melegek. Mert gondozni kell ezt a kultúrkört is. És írok olyan darabokról, amikben egy transznemű nő életét hallgathatjuk végig. Vagy bemutatok egy kameruni leszbikus aktivistát, aki életét teszi fel azért, hogy országában ne szenvedjen az LMBTQ közösség.
Szóval nem döntögetek kukákat, nem támadok meg székházakat, nem gyújtok fel autókat. Legnagyobb bűnöm az, hogy néha a cigicsikket a lefolyóba dobom az utcán.
Ettől függetlenül jelenleg Magyarországon egy hangos csoport tagja vagyok, aki provokál, aki miután kimondottan nem a jóindulatúak közé tartozik, így minden bizonnyal rosszindulatú.
Ez az én rosszindulatom és kollegáim rossz indulata: írunk és teszünk azért, hogy Magyarországon egy meleg, leszbikus vagy transznemű ember se féljen. Írunk azért, hogy egyenlő joga legyen mindenkinek. Írunk azért, hogy ma Magyarországon a szivárványcsaládokat is megillesse minden jog. Írunk azért, hogy egy roma, zsidó, ortodox, hajléktalan, mozgássérült vagy szexmunkás LMBTQ ember ne szenvedjen kettős megkülönböztetésben. Sőt, ha már erről van szó – egyszeresben sem.
Én a rosszindulatommal egy olyan társadalomért küzdök, amiben mindenki egyenlő, ahol mindenki elfogad mindenkit és ahol jogegyenlőség van.
Igen, tudom, hogy jelenleg Magyarország a melegházasság csupán egy „jó és kedves dolog”, ami azért „nem elsődleges fontosságú”. Nyilván fontosabb, hogy ne haljunk meg egy vakbélműtétben a kórházban… De hát ez sem megy. Ezek után mondjuk érthető, hogy nem is foglalkoznak vele. Mármint egyikkel sem.
De azért megkérdezném Katalint, – aki amúgy pont az olyan emberek miatt ülhet most a Parlamentben nőként, akik ma a gender témákat feszegetik – hogy azért nem kényelmetlen érzés-e egy olyan országot vezetni, ami demokráciának nevezi magát, de ahol van embereknek egy csoportja, akiket nem illett meg minden olyan jog, ami alapvető kellene, hogy legyen? Ebben a demokráciában jelenleg emberek élete azért nehezebb, mert nem kapnak meg bizonyos jogokat csak azért, mert… Mert mást szeretnek?
Mennyire morbid, ugye?
Elárulom: nekem ez nagyon kényelmetlen. Sőt, kifejezetten idegesít. És szül bennem egy olyan rosszindulatot, hogy tegyek ellene. És provokáljak azzal, hogy leírjam, hogy mi a baj, miért nehéz sokak számára ma az élet banális okok miatt és min kéne változtatni. Mert szerintem nem jó, ha emberek szenvednek, ha el vannak nyomva vagy ha minimálisan is egyenlőtlenebbek másoknál. Én ilyen vagyok. Ilyen rosszindulatú.
Ha az pedig rosszindulat és provokáció, hogy a világot és az országot egy jobb hellyé akarjuk tenni, ahol mindenki egyenlő és ahol több a szeretet, mint a gyűlölet…
Akkor maradok büszkén rosszindulatú. És remélem minél többen leszünk azok.
Kanicsár Ádám András
