Kultúra

A családomban eddig fel sem merült, hogy valaki nőként karriert építhet – Interjú Borbély Alexandrával

Borbély Alexandra játszott már sorozatgyilkost, nemzetközi hírnévre tett szert a Testről és lélekről autista minőségellenőreként, most pedig az Orlai Produkciós Iroda Magyarországon egyedülálló színházsorozatában, az ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU-ban viszi színpadra egy transznemű nő történetét. A színésznővel különös szerepeiről, a transzneműségről és a nőiességről beszélgettünk, de megtudtuk azt is, hogyan érez az Oscar-díjjal kapcsolatban.

 

 

Az ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU felvet egy meglepő kérdést. Számodra mit jelent az, hogy nő vagy?
Leginkább azt, amit édesanyámtól és nagymamámtól kaptam, akik csodálatos női példák voltak. Emlékszem, amikor Budapestre jöttem és felvettek a Színművészetire, nem értettem, hogy a többi lány miért nem hord magassarkút, hiszen nekem az evidencia volt. Otthonról örököltem egy eredendő nőiességet és ettől kezdve számomra minden ilyen dolog természetes volt.
Rendkívül sajnálom, hogy mennyi nőnek kell keményen megküzdenie azért, hogy megtalálják ezt magukban. Hogy elfogadják, hogy nem baj, ha szép cipőben járnak, vagy testhezálló ruhát hordanak, amiben nem rejtik el magukat. Meg kell tanulni elfogadni magukat. Számomra minden nő szép, aki önazonos.

Lelkileg mit jelent nőnek lenni? Ebben a tekintetben mit hoztál otthonról?
Nálam ez komplikált kérdés, mert anyukám és nagymamám is anyák, akik otthon vannak. Ez pedig óriási különbség ahhoz képest, amit én csinálok. A családomban eddig fel sem merült, hogy valaki nőként karriert építhet. Én vagyok az első. És a szüleim most sem értik, hogy miért nincs már három gyerekem, és hol vannak az unokák.

Magával a transzneműséggel mikor találkoztál először, mennyire volt idegen ez a téma?
Egész addig, míg Budapestre nem kerültem, csak a tévéből ismertem a jelenséget, és mivel nem találkoztam transznemű személlyel, nem foglalkoztam azzal, hogy kik ők, vagy hogy milyen borzasztó nehéz lehet másik testbe születni.

Akkor bőven tudott mit adni.
Nagyon sokat.

Mit adott lelkileg?
Nekem rengeteget jelent, hogy megismertem Angélát. Emlékszem, mikor először vettem a kezembe a történetét, nagyon sokat sírtam, mert nagyon nehéz volt olvasni mindazt, amin átesett. És amin átesik minden más hasonló ember.
Az a borzalmas ebben az egészben, hogy olyan, mintha a transznemű emberek a mínuszról indulnának az életben. Mikor mi megszületünk, a nulláról indulunk, de nekik keményen meg kell küzdeniük azért, hogy egyáltalán eljussanak a nulláig. Majd onnan kezdődik maga az igazi élet. Amikor találkoztunk, nagyon megragadt bennem, mikor azt mondta, hogy amin ő átment, az a munkája is volt egyben. És tényleg! Míg mások életük elején megtanulnak egy szakmát, képzik magukat és közben szórakoznak, van egy csomó hobbijuk, addig neki azzal telt az élete, hogy egyáltalán azzá váljon, aki ő valójában. És csak most kezdhet el mindent. Nehéz megérteni, hogy kire mit szab Isten.
A darabban Angéla mindent részletesen elmond arról, hogy mi történik egy transznemű emberrel. Ha ezt meghallgatják az emberek, akkor többé egyszerűen nem lehetnek elutasítóak a témával kapcsolatban. Ha ember vagy, meg kell, hogy értsd ezt a darabot.
Nagyon örülök, hogy Orlainak [Orlai Tibor, az Orlai Produkciós Iroda vezetője] eszébe jutott, hogy ezt a történetet színpadra kell vinni, és remélem, hogy sokakhoz el fog jutni, főleg, hogy visszük majd más városokba is. Remélhetőleg az embereknek így lesz egy kis rálátásuk a témára.

 

 

Ez a célja a darabnak? A felvilágosítás? Vagy akár az, hogy ha valaki transznemű, nézze meg és jöjjön rá, hogy van másik út?
Csodálatos lenne, ha ez megtörténne. Angélának azzal, hogy megírta ezt a történetet, és hogy ennyit szerepelt a médiában, alapvetően az volt a célja, hogy minél többen felismerjék a helyzetüket. Ez az ő életének egyik értelme, hogy elmesélje, neki milyen nehéz volt már csak azt is megtudni, hogy létezik ilyen.
De minden élettörténetnek, amit bemutatunk, van valami célja. Ez a színház lényege. Hogy olyan emberi történeteket tudunk elmesélni, amikkel ráébreszthetünk másokat valamire és könnyebbé tehetjük vele az életüket.

Ha megnézzük az eddigi darabjaidat vagy filmjeidet… Nos, sokszor kaptál olyan szerepeket…
Furcsát, különöset? Erre gondolsz?

Igen. Mikor Máriával, a Testről és lélekről főhősével kapcsolatban olvastam kommenteket, láttam, hogy a nézők általa értették meg, hogy pontosan mi is az az autizmus. Készültél rá színészként, hogy egyszer tabukat döntesz majd le?
Soha! Ezekre a szerepekre sem számítottam. Azt tanultam, hogy mindig az igazságát kell keresni a karakternek. És amikor az első magyar sorozatgyilkost játszottam, aki miután megfojtotta az áldozatait, még meg is gyalázta a holttestüket, akkor az járt a fejemben, hogy sose gondoltam volna, hogy egyszer itt kell majd állnom a színpadon és egy gyilkost kell megértenem.
Nem tudom, miért kapom ezeket a szerepeket, lehet, hogy erre majd hetven évesen jövök rá. Mindenki azt gondolja rólam, hogy egy vagány, szőke csaj vagyok és dívákat játszom. Holott életemben nem játszottam semmi ilyesmit.

Hiányzik ez a szerep?
Vállalnék egy ilyet szerepet, amíg lehet. Amíg még nem küzdöm az öregedéssel, ami minden bizonnyal nehéz lesz. Imádom azokat a jól ápolt nőket, akik nem akarják erőszakosan visszahozni a fiatalságukat és nem erőszakolják azt rá egy ötvenes arcra vagy testre. Enélkül is lehet ezt szépen, természetesen csinálni. Nézzük csak meg, hogy néz ki Péterfy Bori. Zseniálisan!
Szeretnék egyszer eljátszani egy szőke, egyszerű karaktert, de közben örülök ezeknek a szerepeknek, hiszen remélni sem mertem, hogy engem nem fognak beskatulyázni. A Színművészetin azt tanulod, hogy azt fogod játszani, amit jelentesz. Velem eddig csak az ellenkezője történt meg. És szerencsés vagyok, hogy ezeket a szerepeket kapom a sorstól.

Akkor ez jó…
Hogyne, ez nagyon jó! És most kezdek rájönni arra, hogy miért alakult ez így. Szürke gyerek voltam, legalábbis én annak éreztem magam: igazi jó tanuló, aki csendben rajzolgatott a szobájában. A húgom viszont nagyon rossz gyerek volt. Megitta a permetmérget, ki kellett mosni a gyomrát, lenyelte a fűcsomót vagy ráfogta a puskát a szomszédra. Folyamatosan botrányt csapott és mindenki rá figyelt. Én pedig azt éreztem, hogy én is érdekes akarok lenni. Azt akarom, hogy rám is figyeljenek. Azt hiszem, ezért lettem színésznő.
A színészet előhívta belőlem az extrovertáltságot, elkezdtem kifelé élni, hangos lenni, mint a többi színész, de közben legbelül én még mindig az a kislány vagyok, aki szeret filmeket nézni és elvan a kis világában. Azok az emberek és rendezők, akik meglátták a lelkemet, pont ezt látták meg. Azt, aki eredendően vagyok.

 

 

Magyarország a Testről és lélekről című filmet indítja az Oscar-díjra, és elnézve az eddigi díjakat, komoly esély van arra, hogy jelölést is kapjon. Milyen érzés?
Nagyon jó érzés. De tudni kell, hogy az USA teljesen más világ. Nekem nincs rálátásom, hogy mit kell ügyeskedni, hogy a legjobb forgalmazóhoz kerüljön a film. Ez már bonyolult üzlet, szerencsére nem színésznek való. De február óta csak öröm az ez a film, igazi sikerutat járunk be vele. Én már ezért hálás vagyok. Januárban az öt végleges jelölt előtt kikerül egy kilences shortlist. Ha abban benne vagyunk, az már gyönyörű eredmény lesz.
Ezenfelül nem igazán lehet tudni, mi minden befolyásolja ezt. Például nagyon erős a mezőny idén. A The Square, ami Cannes-ban nyert, csodálatos alkotás. De persze a miénk is az. Legutóbb azt mondta valaki, hogy a mi filmünk időtlen. Ha öt évvel ezelőtt mutatták volna be, akkor is ugyanolyat ütött volna, és öt év múlva is ugyanekkorát ütne. És időtlenséget alkotni a legnehezebb.

Az utóbbi időben röpködtek a díjak az országban. Jó Magyarországon ma színésznek lenni?
Nem mondhatok mást, csak hogy isteni. Semmi biztosíték nincs semmire.

 

Az ÉLET.TÖRTÉNETEK.HU előadásait a Mozsár Műhelyben tekintheted meg.

 

Kanicsár Ádám András

 

Hozzászólások

Previous post

Magyar jogvédők is támogatják az azonos nemű párt a homofób cukrászdával szemben

Next post

Videó: Madonna drag queen segítségével reklámoz