Magyarországon a szivárványcsaládok lesznek szépen lassan az új közellenségek. A gyűlölködők azt mondják, a gyerekeket féltik. Pedig csak szeretnek gyűlölni.
A szolgálólány meséjében az egyik legfőbb bűn az, ha valaki veszélyezteti egy gyermek egészségét. Mindez a való életben sincs másként, a gyerekek védelme mindenkiben ösztönszerűen benne van. Még ha valaki nem is szeretne gyereket, vagy akár idegesíti is a gyerekek jelenléte, még ezekben az emberekben is feltámad egy ősi ösztön, miszerint a kicsiket védeni kell. A legjobban mindannyiunkat azok a hírek borzasztják el, amiken a gyerekeknek lesz valamilyen baja, mindannyian azokat gyűlöljük a leginkább, akik gyerekeket bántanak, és egy-egy borzalmas eset kapcsán mindig a gyerekeket sajnáljuk a leginkább. De amikor valaki a szivárványcsaládok miatt félti a gyerekeket, az hazudik. Valójában nem a gyereket félti. Csak egy jó okot talál arra, hogy kiélje a gyűlöletét. Erre a gyerek-lapot felmutatni pedig ritka csúnya dolog.
Csúnya dolog és önző is. Ugyanis ha valaki a szivárványcsaládokat és alapvetően az LMBTQ embereket azért akarja megfosztani különböző jogoktól – például örökbefogadástól –, mert szerintük az a gyereknek rossz, valójában éppen a gyerekek ellen dolgozik.
De ne szaladjunk ennyire előre! Vegyünk sorba néhány dolgot, ami miatt valóban, őszintén lehet aggódni ma a gyerekekért.
Magyarországon jelenleg nagyjából hetente egy nő lesz családon belüli erőszak áldozata. Nőkről beszélünk, de az alaptapasztalat szerint ott, ahol az anyát megütik, ott a gyereket is bántalmazni fogják. És ezek a halálesetek a jéghegy csúcsai. Vajon hány gyermek él ma olyan családban, ahol a heteroszexuális édesapa fizikailag bántalmazza az anyukát, vagy a heteroszexuális anyuka lelkileg terrorizálja az édesapát, vagy akár az egész családot? Hány gyerek nő fel úgy, hogy mindennap találkozik az erőszak különböző formáival? Hány szenved el örök lelki sérüléseket, hány kénytelen megszokni a mindennapi fájdalmat, és hányan tanulják meg azt, hogy ez a normális családi modell, és fognak kezet emelni ők is a saját családjukban?
Bár 2018-ban, Európa közepén élünk, Magyarországon máig jelentős problémának számít – vagyis számítana, ha beszélnénk róla – a gyermekéhezés. Máig rengeteg olyan gyerek él az országban, akik nem kapnak elegendő élelmet, akik egyedül az állami étkeztetés keretében látnak melegételt és sokan még azt is összecsomagolják, hogy este a család együtt egye meg, szétosztva az egy gyereknek kimért adagot. Máig vannak gyerekek, akik kiskoruktól fogva úgy nőnek fel, hogy megtanulják, hogy az olyan alapvető élelmiszert, mint a kenyeret – amit te lehet, folyamatosan kidobsz a kukába, mert megpenészedik – szinte morzsáról morzsára be kell osztani. Akiknek az étel nem az, hogy anya főz, hanem az, hogy vannak civilek és segélyszervezetek, akik adnak nekik, hosszú sorbanállás után.
De mondok mást. Mesélek azokról a gyerekekről, akik otthonokban élnek, távol a szüleiktől, vagy anyaotthonokban, bújkálva az erőszakos apjuk elől. Karácsonykor mindig részt veszek egy gyűjtőakcióban, aminek a keretein belül névtelenül lepünk meg gyerekeket, akik aztán különböző rendezvényeken vehetik át az ajándékaikat. Egyszer az adománygyűjtő csoportban gyűjtést kellett szervezni, mert a szülőknek nem volt pénze buszjegyre, hogy elvigyék a gyereket az egyetlen karácsonyi ajándékukért. Erre sem volt pénzük. Buszjegyre. És ez nem a szülők hibája. Ez egy nemzet tragédiája.
De mesélhetnék sokmindenről. Arról, hogy a gyerekek ma milyen körülmények között tanulnak. Hogy milyen körülmények között fekszenek a kórházban. Vagy hogy hány gyerek él hajléktalanként a szüleivel együtt.
És erre vannak emberek, akik szerint a legfontosabb probléma, amivel a gyerekekkel kapcsolatban ma törődni kell Magyarországon, ha két szerető, jól szituált, jó anyagi körülmények között élő felnőtt neveli őket, akiknek minden vágyuk a gyerek. És akik véletlenül két férfi. Vagy két nő.
Akik gondozzák, szeretik, törődnek velük és biztosítják nekik azt, amiről sok gyerek csak álmodhat: egy biztos jövőt.
Szóval komolyan, az ma Magyarországon a legfőbb probléma, hogy megfosszuk a gyerekeket egy szerető családtól? Ahol ezer és ezer tudományos tanulmány bizonyítása szerint sem lesz semmi problémájuk. Nem helyeznek eléjük rossz példát, nem lesznek ettől melegek, nem fosztják meg őket semmitől. Igen, a tudomány mondja ezt. Nem pedig az egyszerű tudatlanságra és gyűlöletre építő meggyőződés.
Szóval ezeket az embereket nem a gyerekek védelme vezérli. Nem a szeretet. Nem a féltés. Csak a bennük élő gyűlölet. És rosszindulat. És homofóbia.
Kár hazudniuk maguknak. Egyszerűen homofóbok. Nem jólelkű felnőttek. És üzenjük nekik, hogy minden igyekezetük ellenére ma Magyarországon egyre több és több szivárványcsalád él. Boldog gyerekkel. Boldog felnőttekkel. Akik szeretik egymást. És a szeretetet tanítják a gyerekeknek is.
És a szeretet mindig erősebb lesz. A szeretet mindig győzni fog.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
