Életmód

“Akárhová mentünk, csak segítséget és támogatást kaptunk”

Június 27-én szerdán számolt be a Háttér Társaság Márton és Ádám esetéről, akiknek Budapest Főváros Kormányhivatala először elutasította a gyermekgondozási díjra (GYED) vonatkozó igényét. A pár az elutasítást követően fordult a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatához, akik panasszal éltek a hivatal jogszabálysértő értelmezésével kapcsolatban.

Beadványukban az alapvető jogok biztosának korábbi jelentésére is hivatkoztak, amely egy adózási ügyben már megállapította: a bejegyzett élettársi kapcsolatra – a jogszabályban szereplő szűk kivételektől eltekintve – a házasságra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A panasznak a Kormányhivatal helyt adott, és elnézést kért a korábbi hibás tájékoztatásért.

 

Győzelem! Jár a GYED a két magyar meleg apukának!

 

A jó hírt követően mi is megkerestük a párt, és Márton örömmel válaszolt néhány kérdésünkre.

Mielőtt örökbefogadtatok, mik voltak a legnagyobb félelmeitek a társadalommal vagy az államal szemben? 

Nem igazán voltak félelmeink. Nagyon szerencsések vagyunk mindketten, mert egy teljesen elfogadó környezetben nőttünk fel, dolgozunk és élünk. Rossz tapasztalataink sincsenek. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mentünk gyomorgörccsel először a Gyermekvédelmi Hivatalba, vagy nem izgultunk a barátkozás során, vagy amikor először mentünk a bölcsődei szülői értekezletre vagy az orvoshoz. Mindegyik alaptalannak bizonyult és szerintem a heteroszexuális párok is így izgulnak.

Milyen volt az örökbefogadási folyamat? 

Alapvetően zökkenőmentesen ment minden. Bürokratikus, de az egyik legliberálisabb folyamat a hazai rendszer egész Európában a szabályokat tekintve. Én legalábbis így tudom. Persze, ha az ember blogokat olvas, akkor sok a panaszkodó várakozó, de mégis csak gyerekekről van szó. A rendszer valóban nem tökéletes, de nekünk nagyon jó tapasztalataink voltak és vannak. Azt felejtik el szerintem sokan, hogy az örökbefogadás nem jog, hanem egy lehetőség, ami méghozzá teljesen ingyenes folyamat. Egyedül egy kötelező tanfolyamért kell fizetni, de abban is lehet választani, hogy hol és kivel akarjuk elvégezni. Itthon csak egyedülállóként tudsz örökbefogadni, de a folyamat során az egy háztartásban élőket is vizsgálniuk kell. A házaspárok mindig elsőbbséget élveznek az egyedülálókkal szemben. Persze ezt lehet kritizálni, de nekünk sikerült és másoknak is.

Milyen pozitív vagy negatív élményeitek voltak? 

Rengeteg pozitív van. Nagyon sok múlik a különböző hivatalokban ülő ügyintézőkön, és mi akárhová mentünk, csak segítséget és támogatást kaptunk. Nekünk van a legjobb kapcsolattartónk a gyermekvédelmi szolgálatnál, a világ legjobb nevelőszüleivel talákoztunk, és azóta is baráti kapcsolatban vagyunk. A gyámhivataloknak is sok mindent köszönhetünk. Talán a legszebb pillanat az volt, amikor mentem Andris új anyakönyvi kivonatáért, és az anyakönyvvezető ugyanaz volt, mint aki összeadott minket (regisztrált párkapcsolat) Ádámmal 3 évvel ezelőtt. Annyira boldog volt, hogy elsírta magát, és még a hivatalból is odahívott mindenkit, hogy bemutasson minket. Negatív talán ez a GYED-es téma volt, de ez is teljesen jól végződött. Egyébként szerintem itt sem homofób hivatalról volt szó, hanem szimplán jogértelmezésről. Valóban nem egyértelmű a két törvény. Gyorsan válaszolt a kormányhivatal és elnézést is kértek. Szerintem ennyi belefér és korrekt.

 

Márton, a kis Andris és Ádám, valamint társaságukban Walter, a corgi

 

Hogyan döntöttétek el, ki legyen az örökbefogadó? 

Én idősebb vagyok, illetve jobb a fizetésem, szimplán ezért. A terv a 3 gyerek, szóval Ádámnak is lesz még lehetősége.

Milyen segítséget kaptatok a GYED ügyében a Háttér Társaságtól? 

Jogi segítséget kaptunk tőlük, mivel visszautasították Ádám kérelmét. Mi kerestük meg őket. Adónk 1%-át is nekik szoktuk felajánlani. Egyébként van egy Facebook-csoport, ahol a magyar szivárvány családok segítenek egymásnak és információkat osztunk meg. Segítjük egymást, amiben tudjuk.

Hiszitek, hogy a példátok más szivárványcsaládoknak is segíteni fog? 

Mindenképpen. A mi esetünk is precedens értékű és legközelebb már nem kell ezzel vesződnie senkinek, még a hivatalnak sem. Volt egy pécsi szomorú ügy egy örökbefogadással kapcsolatban, ahol végül az Egyenlő Bánásmód Hatóság is elmarasztalta a hivatalokat. Ez az eset például nekünk segített az örökbefogadás során.

Nem ijedtetek meg, hogy még több hasonló harc vár rátok?  

Biztosan lesz! Azonban eddig csak pozitív diszkrimináció ért minket mindenhol. Remélem, ez így marad, de ez szerintem rajtunk is múlik.

Összességében milyen ma szivárványcsaládnak lenni Magyarországon, ha a társadalom hozzáállását nézzük? 

Én azt tapasztalom, hogy amikor emberi kontaktus történik, nincsen homofóbia, és a valós emberek nem tükrözik a napi politikát. Nem sok szivárványcsalád van itthon, de egyre több és több, és ez szerintem jó. Ma Magyarországon kiterjedt jogai vannak a meleg társadalomnak, hiszen házas vagyok, illetve örökbefogadtunk. Szinte ugyanolyan jogaink vannak, mint mindenknek. Nem tökéletes, de teljes életet lehet élni. Nem érzem magam másodrendű állampolgárnak. Szerintem a legfontosabb, hogy mindenki maximálisan éljen a jogaival és tudatos állampolgárként élje mindennapjait. Meleg vagy nem meleg, az teljesen mindegy.

 

 

 

Previous post

,,Magánszínházat működtetni kőkemény munka”

Next post

Costa Blanca: Tengerpartnyi élmény