Avagy kalandozások a berlini gasztronómia és kultúra világában
Európa egyik legizgalmasabb városát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. Ennek oka, hogy bizonyára sokan már jártatok a német fővárosban, és olvashattatok is róla számtalan cikket – többek között tőlünk is, hiszen több oldalról is körbejártuk már a várost, ahogy beszámoltunk az ott zajló különböző eseményekről is.
Nálam most már talán hagyománynak tekinthető, hogy minden év márciusában ellátogatok a világ legjelentősebb és legnagyobb turisztikai kiállítására, az ITB Berlinre. Ilyenkor mindig összekötöm a kellemest a még kellemesebbel – a kiállítás előtti napokat próbálom aktívan tölteni és minél többet kihozni a Berlinben töltött időből. Nem volt ez másképp idén sem, amikor úgy döntöttem, hogy felfedezem a Berlin nyújtotta gasztronómiai kínálatot egy kis kultúrával fűszerezve.
Berlin gasztronómiai kínálata legalább annyira sokszínű és érdekes, mint maga a város, és tényleg sokkal többről szól pár hosszú kolbásznál. Kulturális programjaim is inkább ezek kiegészítéseként kerültek be a látnivalóim közé, és olyan helyekre mentem el, amiket már régen meg szerettem volna nézni: a kommunista Németországból indultam az underground Berlinen át, és tértem vissza az ókori Egyiptom világába.
A német tapasok
Elég furcsán hangzik a kifejezés, hiszen a tapas alapvetően a spanyol gasztronómia része, de az elmúlt években ezek az ún. apró falatkák már egyre több ország gasztronómiai repertoárjában megtalálhatók, és nem kizárólag a spanyol konyha remekeiből készülnek.
Alapvetően egy nagyon hasznos fogalomról beszélünk, ugyanis ha nem vagyunk annyira éhesek, vagy több mindent szeretnénk kipróbálni, esetleg másokkal együtt megosztva az étkezés élményét, akkor erre a legjobb megoldás a tapas.
A PeterPaul étteremben pont ezt az élményt kapjuk és végigkóstolhatjuk a német gasztronómia legjobb fogásait anélkül, hogy teljes adagokat kellene rendelni. Az „oszd meg és egyetek közösen” (ne pedig uralkodj) étkezési típus azért is nagyon jó, mert például egy randi alkalmával még közelebb hozza az embereket egymáshoz. Nálam se volt ez másképp aznap este, amikor újdonsült pajtikámmal elmentünk a PeterPaul étterembe, ahol a sejtelmes fények csak tovább fokozták a romantikus hangulatot.
A legjobb német kolbászok az utcán vannak
Ha Berlin, akkor egyértelműen currywurst. Ha pedig a legjobbra vágyunk, akkor irány az utca és a Konnopke’s Imbiss, amely 1930 óta üzemel és kínálja kolbászait. A Schönhauser Allee-n lévő utcai büféhez ellátogatva egyértelmű volt számomra, hogy a currywurst lesz, amit rendelek. Mivel aznap a hőmérő higanyszála eléggé közelített a nullához, ezért kifejezetten üdítő volt beülni a zárt kioszkba, és szélvédett helyen elfogyasztani a currywurstot.
Húst a hentestől
Igazából fogalmam sincs, hogy miért éppen a The Butcher éttermet választottam aznap este, de az utcán már messziről tudtam, hogy hova érkezem, amikor megpillantottam a lábánál fejjel lefelé lógatott marhát a kirakatban. Egy dologból itt nem lesz hiány – vega és vegán olvasóink ez a fejezetet ugorják át –, és az a hús. Jó minőségű marhahúsból pedig igazán jó hamburger készül, aminek én se tudtam ellenállni; kísérőnek pedig a legjobb választásom egy pohár csapolt német sör volt. De engem a legjobban az étterem vagány kialakítása fogott meg, hiszen számomra az étel csak egy szempont – persze elég fontos –, de ami az igazi élményt adja, hogy ezt milyen környezetben tudom elfogyasztani.
Dzsungel a város felett
Ha már a vagány helyeknél tartunk, akkor nem hagyhatjuk ki Berlin egyik legjobb bárját, a Monkey Bart – már csak azért sem, mert a Budapester Strassén található. Első próbálkozásomkor nem voltam képes kivárni a kígyózó sort, de másnap korábban indultam és feljutottam. Utólag bevallom nektek, megéri 20-25 percet is várni, több szempontból is. Március elején sajnos a terasz nagyon nem játszott számomra este – ezért is vissza kell mennem jó időben –, de a pultnál ülve se éreztem rosszul magamat – erről a mixerfiú nyújtotta vizuális élmény, valamint a keze munkája, mármint az ital gondoskodott.
Vissza a kommunizmusba
Amikor elmeséltem egy ismerősömnek, hogy a DDR múzeumban voltam, akkor egyből visszakérdezett, hogy de minek. Hiszen magyarként kb. a gyerekkoromat láthattam ott és valahol ez igaz is volt. A szocializmust bemutató múzeum valójában azoknak lehet igazán érdekes, akik a fal másik oldalán, a világ nyugatibb felén nőttek fel, de azért nekem is nagyon sok újdonságot tartogatott és tényleg jó volt felidézni a gyerekkoromat. Trabantot pedig sosem vezettem és most – ha csak félig virtuálisan is, de – kipróbálhattam, milyen volt.
Sör nélkül nincs Berlin
Egyáltalán nem vagyok egy nagy sörfogyasztó, és igazából tényleg csak az elmúlt években esett meg velem, hogy néha sört iszom, de Berlinben nincs olyan, hogy ne söröznék. Így hát kutakodtam kicsit, míg rá nem találtam a BRLO Brwhouse-ra, ahol nem csupán helyben csapolják, hanem ott is főzik a sört. De természetesen ettől számomra, aki nem rendszeres sörfogyasztó, még nem lesz igazán vonzó a hely. Ami ennél is jobban tetszett, az a kialakítása. A konténerekből épített, feketére festett sörfőzde a Gleisdreieck metrómegállónál található, és a környezet miatt olyan érzésem volt, mintha egy gyártelepen lennék. Engem a hely már kívülről teljesen magával ragadott, és ami bent fogadott, az pedig csak tovább erősítette bennem az érzést.
Le az utcára, ki a térre
A sörtúrám után a Nollendorfplatz felé vettem az irányt, ahol az Urban Nation múzeumot látogattam meg, ahol minden az utcán található, és a kiállítási felületet a házak falai és a járda adja. A kortárs utcai galéria számomra nagyon egyedi és különleges helyzetet teremtett. Az utcán sétáltam, és ahogy figyeltem az épületek homlokzatára festett alkotásokat, teljesen megfeledkeztem arról, hogy külterületen vagyok, emberek között, és a szabadtéri galériában többször végigsétálva szinte mindig megpillantottam új alkotásokat.
Reggeli éjjel-nappal
Az a típus vagyok, aki imád reggelizni és ennek megadni a módját. Otthon valahogy csak nagyon ritkán van alkalmam igazi, normális reggelit készíteni, mert az előkészületekkel annyira sok idő megy el, hogy annyi idő alatt megfőzök egy ebédet. Ezért is preferálom sokszor a reggeliző helyeket, és általában az a típus vagyok, aki a szállodákban is a reggeli végére érkezik, mert én nem tudok reggel 8 órakor enni. Amikor rátaláltam a Benedict étteremre, ami 7/24-ben várja vendégeit, akkor eldöntöttem, hogy ezt nem hagyhatom ki, hiszen ezt nekem találták ki. Már csak azért is, mert én akár este is tudok reggelizni.
Péntek délután 4 órakor, amikor végeztem az utolsó megbeszélésemmel, utam az ITB Berlin kiállításról egyenesen a Benedictbe vezetett. Ami számomra abszolút szimpatikus volt, hogy minden reggeli menü egy meleg italt vagy Mimosát tartalmazott. Délután 5 órakor – bár nálam ez reggel sem probléma – érthető módon a Mimosát választottam és nem a kávét.
A fáraók már a kamrában vannak
Azt szokták mondani, hogy ha az ókori Egyiptomot akarod látni, akkor elég elmenned Londonba, Berlinbe vagy Párizsba, mert ott több mindent megtalálsz, mint az eredeti helyén.
Az ókori Egyiptom kifejezetten közel áll hozzám, és két évvel ezelőtt óriási várakozással készültem a British Museum Egyiptom-kiállítására, ami sajnos elég nagy csalódás volt számomra. Épp ezért Berlinben a Neues Museumba kicsit félve mentem be, de innen szerencsére fantasztikus élményekkel távozhattam. Akiket érdekel az egyiptomi világ, nem hagyhatják ki a kiállítást, én például a tervezetthez képest dupla annyi időt töltöttem a múzeumban. A Neues több szinten mutatja be a világ történelmét, szintenként különböző korszakokkal. Annak ellenére, hogy engem tényleg csak Egyiptom érdekelt, még plusz egy szintet meglátogattam.
Chinatown
Mivel az első számú barikám hamar lelépett és elutazott egy másik kontinensre, ezért új barátok után kutattam. Elég hamar rátaláltam újdonsült kínai haveromra, aki ázsiai étterembe szeretett volna menni vacsorázni. Így bukkantunk rá először a Transit nevű étteremre, ami számomra maga volt a kánaán. Az ázsiai kontinensről a két kedvenc konyhám a thai és az indonéz, a Transit konyhája pedig pont erre a két nemzetre épül. Nem volt kérdés, hogy ide megyünk, és az sem érdekelt, hogy várni kellett az asztalra, de ismét megérte.
Az étteremből kiérve feltűnt, hogy közvetlenül mellette egy másik, kívülről eléggé szimpatikus ázsiai hely található. A másnapi késő délutáni ebédhelyszín választásnál már külön én kértem, hogy menjünk a szomszédos a 67 Sixty-Seven-be.
Belépve az étterembe olyan érzésem volt, mintha újra Sanghajban lennék, percekig csak a dekorációt néztem és nem is érdekelt semmi. Majd megérkezett a bao burgerem, ami után a vizuális orgia rögtön ízorgiában folytatódott.
Utólag kiderült, nem volt véletlen, hogy egymás mellett két ázsiai étterem is van, hiszen az egész utca, a Rosenthaler Strasse távol-keleti helyekkel van tele.
Már többször jártam Berlinben és több oldalát is kipróbáltam a városnak, de nem gondoltam volna, hogy a város gasztronómiai kínálata is legalább olyan színes, legalább olyan underground, modern és izgalmas egyszerre, mint maga a város. Mindez pedig fűszerezve egy kis kultúrával és esetleg egy kis kóstolóval a helyi vagy éppen a hozzánk hasonlóan turistáskodó fiúkba, már csak hab volt a tortán.
Ne feledjétek: a világ csak arra vár, hogy felfedezzük!
Kövessétek BoyOnGo útjait Instagramon is: @ezsoltee
