Néhány hónapja szinte észrevétlenül jelent meg egy igazán különleges kötet, amelynek a meleg közösség szempontjából is van némi relevanciája. Ralph Brewster Hontalanul Budapesten című visszaemlékezése most először jelent meg magyarul teljes egészében, egyediségét pedig az adja, hogy valószínűleg ez az egyetlen személyes jellegű beszámoló a II. világháborúról, amely ilyen tág időkeretben, ráadásul egy külföldi szemszögéből mutatja be a várost és akkori társadalmát.
Ralph Brewster szinte sorsszerűen lett világpolgár, egyenes ági leszármazottja volt ugyanis az Amerikába 1620-ban zarándokokat szállító híres Mayflower hajó egyik vezetőjének, William Brewsternek. A család akkor tért vissza az Óvilágba, amikor Ralph dédapja egy évre Európába utazott, és egyszerűen beleszeretett a kontinensbe. Innentől kacifántos, az első világháborún átívelő út vezetett addig, hogy Ralph apja, Henry ne kapjon amerikai állampolgárságot. Mivel az okmány megszerzéséhez szükséges öt évet nem szerette volna az USA-ban tölteni, így fia Párizsban született; végül Olaszországban telepedett le a család, így Ralph is olasz állampolgár lett.
A sokoldalú tehetséggel megáldott fiú firenzei és római gyermekévei után Kölnben, Cambridge-ben és Berlinben tanult, zeneszerzést, régészetet, ógörögöt hallgatott. Mindenért rajongott, ami szép; érdekelte az építészet, zongorázni is tudott, és angolul, franciául, németül, olaszul beszélt. Tanulmányai végeztével apjához hasonlóan amerikai állampolgárságért folyamodott, azonban neki is ugyanazt a feltételt szabták – hogy öt évre telepedjen le Amerikában –, amelyet ő nem szándékozott teljesíteni. A II. világháború kitörésekor éppen Magyarországon tartózkodott, ahol ekkor még hírből sem ismerték a bombázások dörejét, majd pedig meglátogatta édesanyját Görögországban – és ezután egyszerűen Budapesten ragadt. Szövetséges területekre olasz útlevelével nem léphetett, de az olaszok által lerohant Görögországba sem térhetett vissza az anyjához, mert ott azonnal besorozták volna az itáliai hadseregbe, ő pedig keményvonalas antifasisztaként erre nem vágyott igazán. Magyarországról pedig egyébként kiutasították, de ennek ellenére végül itt maradt.
Így hát 1940 és 1944 között Budapesten bujkált, különböző ismerősöknél, barátoknál töltve egy-egy éjszakát. Ahogy „a nemzetközi helyzet fokozódott”, úgy lettek egyre vegyesebb tapasztalatai Ralph-nak is. Sok ismerőse immár nyíltan vállalta a nácikkal való egyetértését, ami nagy csalódást jelentett neki, és egyben saját biztonsága érdekében az általánosan náci-barát légkörben vigyáznia kellett arra, hogyan nyilvánul meg. Rendkívüli éleslátással fogalmazta meg véleményét a zsidókérdésről: „Ez volt Európa utolsó feudális országa […] A magyar nemesek, akik büszkék, és a lovakat meg a nőket kivéve a legtöbb dologban tudatlanok, kénytelenek voltak ráhagyatkozni a zsidókra. Magyarország, hála a zsidóknak, a kizárólag mezőgazdasági országból jelentős ipari és üzleti életet tudott kifejleszteni. Amikor aztán pár évtized múltán Budapest óriási és virágzó nagyváros lett, ahol háromszázezer zsidó immár büszkén és stabilan kulcspozíciókba küzdötte magát, a régi magyar családok keserű irigységet tápláltak irányukba.”
A régészeti tanulmányai kapcsán görögországi ásatásokon szerzett élményeiről Ralph két könyvet is írt – mondhatjuk, hogy tulajdonképpen már ekkor ott volt benne emlékiratai elkészítésének csírája. Magyarországi tapasztalatainak papírra vetésén sokáig vacillált, de végül jóbarátja, Almásy László Ede („az angol beteg”) meggyőzte róla, hogy örökítse meg élményeit. A németek 1944-es bevonulásáig ugyanis Budapest tulajdonképpen a béke szigete volt, ahol továbbra is üzemeltek a kávéházak, mulatók, színházak, sőt, az Operaház és a Ralph által olyannyira kedvelt török fürdők is. Ralph pedig műveltségének és „egzotikus” gyökereinek köszönhetően – egyszerre volt amerikai és olasz, és közben mégsem tartozott egyik nemzethez sem – mindenféle izgalmas körökben mozgott, kedvelték a nők, és bárkivel gyorsan összebarátkozott.
Egyrészt a sorok között olvasva, másrészt kézbe véve Brewster további köteteit – amelyek igen élvezetes, regényes olvasmányok – könnyedén kikövetkeztethető, hogy Ralph biztosan vonzódott a férfiakhoz. Rendkívül sztereotipikus, de az első oldalon, ahol először kinyitottam csak úgy találomra a Hontalanul Budapesten-t, egy olyan párbeszédbe botlottam, amelyben barátnői dicsérik Ralph szép nyakkendőit. Természetesen botorság lenne egyetlen ilyen párbeszédből a szerző szexuális irányultságára vonatkozó következtetéseket levonni, de egyrészt a jelenet körítése, másrészt a fent már említett további Brewster-művek egyértelműen ebbe az irányba mutatnak.
Ralph Brewster nem várta meg, amíg a II. világháború borzalmai teljes erejükkel törtek rá Magyarországra, hanem Budapest ostroma előtt nem sokkal Ausztrián át Olaszországba menekült. Életét így is számtalanszor kockáztatta, de végül nem a háborús övezetekben halálozott el, hanem 1951-ben, betegség következtében. Eredetileg 1955-ben megjelent memoárját így barátai epilógusa egészíti ki, amelyből visszatükröződik az a csodálat is, ami a 20. század egyik ritka reneszánsz emberét körülvette.
Hontalanul Budapesten
Szerző: Ralph Brewster
Kiadó: Corvina
Kiadás éve: 2018
Terjedelem: 344 oldal
Ár: 3490 Ft
