Hírek

Az olimpikon szerint ellenfelei nem fognak vele kezet a coming outja óta

 

Jack Woolley az első ír taekwondós, akinek sikerült kiharcolnia az olimpiai indulást. A 21 éves sportolónak még decemberben sikerült kvalifikálnia magát, így ott lehet idén a tokiói olimpián.

Már négy évvel ezelőtt is megpróbálkozott az olimpiával, ezt követően beszélt egy dokumentumfilmben a biszexualitásáról – és bár emiatt sokan ma is bátornak tartják, egy friss interjúban arról mesélt, megbánta, hogy ennyire nyílt volt a kamerák előtt.

„Bárcsak soha ne címkéztek volna fel. Továbbra sem szeretem ezt. Az emberek egyszerűen ragaszkodnak ma mindenkire egy címkét aggatni. Csak az első ír olimpikon szerettem volna lenni a sportágamban, a srác Tallaght-ból, aki kijutott az olimpiára – nem pedig Jack, a meleg sportoló. Az emberek sok mindent feltételeznek rólad, amikor van egy címkéd.”

Ezen túlmenően a megbánást az is okozza, hogy néhány ellenfele nem fogadja el a kinyújtott kezét és nem fog vele kezet, csak mert coming outolt.

„Ez egy kemény sport. Volt pár ellenfelem, aki nem volt hajlandó kezet fogni velem. Voltak ugyanakkor a világ legjobbjai közül is, akik viszont odajöttek hozzám és kezet fogtak, amikor megnyertem az Európa-bajnokságon az ezüstöt. Ezt nagyra értékeltem.

A legtöbb embert ugyanakkor nem érdekli a coming outom, és nem is kell, hogy érdekelje. Csak ha valakinek baja van vele, akkor azzal nekem is bajom lesz. Talán jó így, talán szolgálhatok inspirációval pár fiatal sportoló számára. És ha valaki szeretne beszélgetni velem arról, amin ő keresztül megy, azt is lehet. Én nem tolom az orientációmat senki arcába.”

Woolley 2019 novemberében a Bariban rendezett Európa-bajnokságon ezüstérmet nyert, amivel az 58 kg-os súlycsoportjában jelenleg a világranglista hetedik helyén szerepel.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin