Hírek

Az LMBTQ közösséget előítélő iskolában kezd dolgozni az amerikai alelnök felesége

Már hivatalos: Mike Pence alelnök felesége, Karen Pence (azaz a Second Lady) művészettanárként ismét munkát vállal, mégpedig Észak-Karolina állam Immanuel Keresztény Iskolájában.

Pence korábban már 12 éven keresztül tanított az oktatási intézetben, még abban az időszakban, amikor férje Indiana állam képviseletében kongresszusi képviselő volt. Sőt, Charlotte lányuk is ide járt.

Karen és Mike Pence

Nem agyonreklámozott tény, de a szülőknek, akik be kívánják iratni gyermeküket, alá kell írniuk egy nyilatkozatot, miszerint nem vesznek részt „homo- vagy biszexuális tevékenységben„, hovatovább kifejezetten elítélik azokat.

A szülőknek továbbá „támogatniuk kell a bibliai családi értékeket, például, hogy egészséges házasság csak férfi és nő között köttethet.

Aki tanárként szeretne elhelyezkedni – ahogy teszi azt a Second Lady -, annak szerződésben kell elismernie, hogy léteznek kizárólagos férfi és női szerepek, valamint ígéretet kell tenni, hogy nem veszik ki részüket „homoszexuális viselkedésből, leszbikus szexuális tevékenységből és transz identitásból.

Karen Pence szóvivője, Kara Brooks az új munkahellyel járó homo, bi- és transzfób kötelezettségeket annyival intézte el, hogy abszurd a Second Lady-t egy iskola vallásos meggyőződéséért támadni, valamint a tényért, hogy egy keresztény iskolában művészetet kezd oktatni.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin