Nagyvilág

Az amerikai queer fiatalok 12%-a kísérelt már meg öngyilkosságot

 

A The Trevor Project felmérése alapján tavaly a 13 és 24 év közötti queer fiatalok 12%-a nyilatkozott úgy, hogy kísérelt már meg öngyilkosságot.

A megkérdezettek 39%-a mondta, hogy komolyan fontolgatta az öngyilkosságot, a transznemű és nembináris fiatalok közül pedig 46% nyilatkozta ugyanezt. A színes bőrű fiatalok körében az arány magasabb volt, mint fehér bőrű társaik esetében. A felmérés során 18 000 queer fiatalt kérdeztek meg a mentális állapotukról.

A megkérdezettek 90%-a szerint a mentális egészségüket negatívan befolyásolják az aktuális politikai események. A transz és nembináris fiatalok 45%-a nyilatkozott úgy, hogy családjukkal fontolgatják, hogy másik államba költöznek az LMBTQ ellenes törvénykezések miatt.

A 13 és 17 év közötti fiatalok 49%-át érte bullying, és közöttük magasabb is volt az öngyilkossági kísérletek rátája, mint azoknál, akiket nem bántalmaztak. A felmérés szerint az elfogadó közösségben élő queer fiatalok körében kevesebb mint fele az öngyilkossági kísérletek száma a nem elfogadó közösségben élő fiatalokkal összehasonlítva.

A legveszélyeztetettebb a 13 és 17 év közötti korcsoport, 16%-uk kísérelt meg tavaly öngyilkosságot. Szexuális orientáció szerint a pánszexuálisok és az orientációjukban bizonytalanok gondoltak leginkább az öngyilkosságra.

„Az idei felmérés ismét azt mutatja, hogy az LMBTQ fiatalok körében nem ritka az öngyilkosság gondolata vagy kísérlete” – mondta Ronita Nath, a Trevor Project kutatási alelnöke a felmérésről kiadott sajtóközleményben.

„Az öngyilkossághoz hozzájáruló kockázati tényezők közül azonban sok megelőzhető, és gyakran mások viktimizáló viselkedésében gyökerezik” – folytatta Nath. „A felmérés eredményei egyértelműen rámutatnak arra, hogy a felnőtteknek és a szövetségeseknek szükségük van arra, hogy megerősítőbb környezetet teremtsenek az LMBTQ fiatalok számára, és jobban támogassák őket abban, hogy valódi önmaguk lehessenek”.

 

Az amerikai transznemű fiatalság túlnyomó többsége számára veszélyes államban él

Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített számok egyikét: 14 év alattiaknak a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vonala a 116-111, illetve a Lelki Elsősegély Telefonszolgálat a 116-123-on. A Háttér Társaság telefonos lelkisegély szolgálata: 137-37.
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin