Angela Merkel volt német kancellár Szabadság (Freiheit) című memoárjában sajnálja, hogy a 2017-es Bundestag-szavazáson elutasította az azonos nemű párok házasságát – de azt is bánja, hogy ezután egyfajta „igazolási kényszer” nehezedett rá. (A cikkben szereplő időzetek forrása a német queer.de portál kivonata.)
Merkel vegyes érzelmekkel viszonyul a 2017. június 30-i történelmi döntéshez. A volt kancellár négy nappal korábban jelezte, már nem utasítja el, hogy a házasság intézményét megnyissák az azonos nemű párok előtt. A szavazás előtt a frakciófegyelem alól is felmentette a CDU/CSU parlamenti képviselőit. A pártszövetség akkori vezetőjeként Merkel ezt azzal indokolta, hogy lelkiismereti ügyről van szó. Ő maga azonban a parlamentben végül nemmel szavazott.
„Nem akartam senkit sem diszkriminálni, de a nem szavazatommal éppen az ellenkezőjét értem el” – írja Merkel a visszaemlékezésében. „Azok a homoszexuálisok, akik hosszú évek óta küzdöttek az egyenlő házasságért, mert [a hiányában] a diszkrimináció és a kirekesztés jelét látták, úgy érezték, hogy cserben hagytam őket, szinte elárultam őket”.
A szavazást követő tiltakozási és értetlenségi hullám személyesen is megérintette, és a volt kancellár elismeri: „Én viszont szenvedtem attól, hogy nyilvánvalóan nem volt elég, hogy megoldódott az évek óta parázsló társadalmi konfliktus ebben a kérdésben. Ehelyett nyomás alá helyeztek, hogy igazoljam magam, ami egy lelkiismereti alapon hozott döntés esetében ellentmondásos”.
A maga korában forradalmi családfelfogást képviselt a pártja
700 oldalas könyvében nem igazán érint további LMBTQ témákat. Csak egy helyen kerül még szóba, amikor Merkel elismerően szól pártja 1999-ben elfogadott családprogramjáról. “Akkoriban ez meglehetősen forradalmi, új családfelfogás volt: A család az, ahol a szülők hosszú távon felelősséget vállalnak a gyerekekért, a gyerekek pedig a szülőkért. És először szerepelt benne, hogy az azonos nemű párkapcsolatokban is megélnek olyan értékeket, amelyek társadalmunk számára alapvetőek.”
Ezzel kapcsolatban Merkel egy 1999. szeptemberi találkozóról is ír, amelyet pártja leszbikus és meleg munkacsoportjával folytatott. „Pontosan emlékszem, hogy az elnök, Martin Herdieckerhoff a végén azt mondta, hogy az új és jó, hogy én beszélek velük. ‘De miért nem engedi meg nekünk, hogy a legfontosabbat megtehessük, vagyis hogy házasodhassunk?’ A válaszomra már nem emlékszem. Valószínűleg kitértem a kérdés elől. Ez még hosszú évekig velem maradt.”
Merkel számára a saját esküvője is politikai kérdéssé vált
Mint írja, 1990-től kezdve pártja konzervatív köreiből többször érte kritika, hogy elvált nőként egy házasságon kívüli élettársi kapcsolatban él. Azt azonban el akarta kerülni, hogy olyan benyomás alakuljon ki, hogy csak a karrierje miatt, PR-célokból házasodik. Ezért “Joachim és én megvártuk, amíg a CDU ellenzékbe kerül, mielőtt megtettük volna ezt a lépést. Az 1998-as szövetségi választások után eljött az idő. 1998. december 30-án házasodtunk össze. A nyilvánosságot a Frankfurter Allgemeine Zeitungban 1999. január 2-án egy rövid hírben tájékoztattuk”.
