Amikor három napig csatáztak a melegek a berlini rendőrökkel

A berlini Schwules Museum a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb olyan kiállítóhelye, ami az LMBTQ közösségek történelmét és kulturális kapcsolatait kutatja. A német fővárosban járva számos ponton találkozhatunk az LMBTQ történelem érdekességeivel, ezek közül mutatja be „a német Stonewall-lázadás” történetét a Schwules Museum február 13-ig látható kiállítása.

A Tuntenhaus Forellenhof 1990: Der kurze Sommer des schwulen Kommunismus (Tuntenhaus Forellenhof 1990: A meleg kommunizmus rövid nyara) című kiállítás egy queer kommunára emlékezik, amely ráadásul még ma is létezik.

Mi az a Tuntenhaus?

Több városban is voltak úgynevezett Tuntenhaus-ok. Ezek helyi melegek, leszbikusok és transzneműek által szervezett, alternatív házprojektek voltak, amelyeket közösségi élettérként és alkalmi kulturális rendezvények helyszínéül is használtak. (A német Tunte szót pejoratív éllel a feminin, meleg férfiakra használták eredetileg, majd az 1970-es évektől kezdődően a közösség körében önmeghatározásként egyre inkább pozitív, emancipációs és politikai értelmet nyert.)

Ezek a közösségi terek gyakran üresen álló épületek házfoglalásával szerveződtek. Közülük a legismertebb az 1990 óta létező berlini Tuntenhaus, amelyet miután a Mainzer Strasse 4. szám alól kilakoltattak, a Kastanienallee 86. szám alatt nyitott újra. (Apró érdekesség, hogy Tuntenhausen néven egy apró bajor település is létezik, itt áll a hagymakupolás Maxlrain-kastély.)

Mainzer Strasse 4.

A kelet-berlini Mainzer Strasse bérházait eredetileg bontásra ítélte az NDK kormánya, helyükre panelházakat terveztek, de a projektet 1989-ben leállították. Az 1990. áprilisi választások után a szocialista rendszer hivatalosan is megszűnt, ezután két héttel egy keleti ellenzéki csoport felhívására különböző, köztük nyugat-berlini aktivisták az utca 28 bérházából tizenhármat elfoglaltak.

A Mainzer Strasse ezzel a kelet-berlini házfoglaló mozgalom szimbólumává vált. A megszállt házakat már nemcsak az önmegvalósítás szabad tereként, hanem az állami hatóságokkal való konfrontáció helyszíneként és a politikai önmeghatározás szimbólumaként is tekintették. A házakban hasonló politikai vagy kulturális érdeklődésű lakók jöttek össze: a 3-as szám alatt például egy női és leszbikus ház létesült női kávézóval, a 4-es szám alatt pedig a ma is működő Tuntenhaus egy melegbárral és egy NDK-irodalmi antikváriummal. Ezen házak lakói nagyrészt a helyi meleg- és leszbikus mozgalomban tevékenykedtek. A helyzetük azonban nem volt veszélytelen, a kelet-berlini részen különösen erős neonáci mozgalmak szemében egyfajta vörös posztó volt a meleg és leszbikus közösségek láthatósága.

A Tuntenhaus Forellenhof 1990 című kiállítás az eredeti helyszínt mint a kollektív mindennapi élet színterét mutatja be, ahol a lakóknak egyszerre kellett egyensúlyozniuk a bevásárlás, a főzés, a mosogatás és a neonácik elleni védekezés, valamint a pazar partik és a politikai akciók között. A kiállítás nem rejti véka alá a lakók, a kelet- és nyugat-berlini transzvesztiták, meleg diákok és a szomszédos női/leszbikus ház közötti belső konfliktusokat sem.

Az utca elfoglalása országos szenzáció volt, az érdeklődés pedig csak fokozódott, amikor hét hónappal később, 1990. november 14-én egy nagyszabású rendőri akció keretében a hatóságok ki akarták lakoltatni házfoglalókat. Ez azonban nem ment könnyen, háromnapos utcai harc vette kezdetét, és a 3000 rendőr részvételével zajló, erőszakos akció a Walter Momper vezette vörös-zöld kormánykoalíció végéhez vezetett Berlinben.

Az eseményeket a helyszínen követte végig egy amerikai filmes, Juliet Bashore, aki kétrészes, összesen 45 perces dokumentumfilmjében rögzítette a ház életét. A film angol felirattal az alábbi linken megnézhető.

Kastanienallee 86.

Bár a Mainzer Strasse 3. elesett, a lakók máshol folytatták. A mai Tuntenhaus egy XIX. századi épületben található a Kastanienallee 86. szám alatt, a német főváros Prenzlauer Berg részében. Ez a környék a háború utáni időkben erősen leromlott volt, mindenhol a kosz és a háborús károk jelei voltak láthatóak. A keletnémet kormány a város más részeire koncentrált, így Prenzlauer Berg az alternatív szubkultúrák terepévé vált: a punk szcéna, művészek, politikai másképp gondolkodók éltek itt, a még a háború előttről itt maradt eredeti lakosok mellett. Az 1990-es évben a terület az új házfoglalások és a kulturális helyszínfoglalások (művészeti helyszínek, illegális éjszakai klubok, partik stb.) középpontjába került, ide költözött át a Tuntenhaus is a Mainzer Strasséról.

Aztán a kilencvenes évek elején a legtöbb házfoglalót innen is kilakoltatták, egyesek jogcímet szerezve maradtak, mások a város más részeire vándoroltak. Ma Prenzlauer Berg a német főváros egyik legdrágább területe. A legtöbb régi épületet felújították, modernizálták, így a környéken most nívós társasházi lakások, irodák, előkelő éttermek és butikok találhatók.

A Tuntenhaus a kevés megmaradt alternatív házfoglaló projekt közé tartozik. A homlokzatot romos állapotában őrzik, erősen ki is lóg környék bérpalotái közül a koromtól sötétellő, borostyánnal benőtt és graffitivel sűrűn teleaggatott homlokzat. Molinók és feliratok hirdetik, hogy ők különböznek a dzsentrifikált környezettől, és hogy megfizethető életteret kívánnak biztosítani egy központi elhelyezkedésű környéken.

A Kastanienallee 86. alatti Tuntenhaus tagjai ma már nem házfoglalók: legálisan használják az épületet és bérleti díjat fizetnek. Bérbeadójuk azonban szeretné az épületet jövedelmezőbb célokra átalakítani, ezért a közösségi ház jövője már a jelenlegi épületben is kérdéses.