Amikor a melegségükkel tartottak sakkban embereket

Titkos viszonyok, kémgyanú, állambiztonsági jelentések: a ’60-as évek Magyarországa a besúgók kora volt, senki sem lehetett biztos abban, hogy kiben bízhat meg igazán. A hatóságok minden piszkos kis információt felhasználtak arra, hogy bizonyos személyeket sakkban tartva nyerjenek információt a hozzájuk közel álló, gyanús polgárokról. A zsarolás tárgyát nem egyszer képezte a beszervezettek szexuális orientációja, a titkos éjszakai élete. Egy ilyen helyzetbe enged betekintést Kelemen Kristóf régi-új színdarabja, a Trafóban május 6-án előadásra tűzött Megfigyelők.

A darab 2018-ban debütált. Felelevenítenéd a cselekményét?
A ’60-as évek Magyarországára érkezik egy magyar felmenőkkel bíró, ám Angliában felnőtt egyetemi diák, aki filmrendező szakon lesz vendéghallgató. Az állambiztonság azzal gyanúsítja, hogy valójában angol kém, ezért a környezetében lévőket megfigyeléssel bízzák meg. Az egyik megbízott egy jegyben járó osztálytársa, Sándor, akit azzal zsarolnak, hogy megszellőztetik a titkát, miszerint férfiakkal tart fenn szexuális kapcsolatot. A darab cselekménye során különböző szerelmi viszonyok szövődnek a szereplők között, a megbízott osztálytárs pedig szép lassan beleszeret abba, akit meg kell figyelnie.

Mi ihlette a színjátékot?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem államszocialista korszakából írtam a doktori dolgozatomat, a munkám során pedig az intézményről szóló ügynöki jelentéseket is kutattam, amelyekben bizonyos, az egészségre, vallási hovatartozásra és szexuális irányultságra vonatkozó információkat kitakartak. Ezeket az adatokat ugyanis az adott személyek halála után 30 évig titkosítják a személyiségi jogok védelme miatt. A kitakarások elindították a fantáziámat, akárcsak az utóbbi időben a Kádár-kori meleg szubkultúráról született kutatások – például a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című interjúkötet. Előkerültek olyan ügynök történetek a színházi közegből, amely esetekben a melegségükkel tartottak sakkban embereket.

Ez annak idején egy nagyon hatékony zsarolási módszer volt, több, a szexuális orientációhoz kapcsolódó beszervezési történetet is olvastam. Egyebek mellett Molnár Gál Péter színikritikus Coming out című, halála után kiadott könyve is erről szól, valamint Tar Sándor íróról is valószínűsíthető, hogy a melegségével zsarolták annak idején. Ezt alapvetően teljesen másképp élte meg valaki azokban az időkben, nem álltak rendelkezésre olyan identitásminták, amelyekkel elképzelhető lett volna a nyilvánosan megélt homoszexualitás. Ez inkább az emberek életének kitakart, elrejtett tartományában jelent meg, éppen ezért nagyon kevesen is beszéltek róla.

Miért pont a szocializmus korszakát dolgoztad fel?
Azt tapasztalom, hogy a mi generációnk nagyon keveset tud erről a korszakról. A rendszerváltás után egy kicsit egyoldalú, negatív kép született erről az időszakról, amelyre sokan sötét diktatúraként emlékeznek. Az érdekelt, hogy milyen, ennél összetettebb képet lehet kialakítani az államszocializmus működéséről, és hogy mindennek hogyan van köze a jelenhez. Hogy azok az emlékezetpolitikai folyamatok, amiben élünk, hogyan befolyásolják a múltunk fel nem dolgozott részeit. Az én generációm inkább tud kívülállóként visszatekinteni, hiszen kevésbé érintett.

Mit gondolsz, egy ilyen darab miért lehet érdekes a nézőknek?
Egyrészt a történet bizonyos értelemben krimi. Folyamatosan lebegtetve van a kérdés, hogy a vendéghallgató miért érkezett Magyarországra. Talán tényleg angol kém lenne, és átver mindenkit? Továbbá az államszocializmus korszaka még mindig izgatja az embereket, hiszen sok szempontból máig tabusítva van, akárcsak a melegség kérdése. Utóbbi a 2018-as bemutató óta egyre inkább. A közhangulat kiélezett, nem mellesleg lehallgatási botrányok is újfent kirobbantak hazánkban tavaly a Pegasus kémszoftver kapcsán. Nagyon érdekelt, hogy hogyan zajlottak a megfigyelések annak idején, és hogy ahhoz képest erre mennyi eszköz áll rendelkezésre ma, az online térnek és a technológiai fejlődésnek köszönhetően. Öntudatlanul is folyamatosan segítjük a mai megfigyelőszoftvereket, a mobilappokon és a közösségi médián keresztül információkat szórunk szét magunkról, miközben egymást is sokkal könnyebben nyomon tudjuk követni.

Melyek az előadás legizgalmasabb, legemlékezetesebb pillanatai?
Talán az, amikor az ügynök rányomul a saját tartótisztjére; arra, aki a jelentésekre kényszeríti a férfit. Izgalmas, hogy egy ilyen kiszolgáltatott helyzetből adódóan is milyen furcsa kapcsolatok szövődhetnek, milyen intim pillantok alakulhatnak ki. Ez a fajta kémia sokszor csak a tekintetekben jelenik meg a színpadon, de például egy csók is elcsattan két férfi között. Színészileg rengeteget lehet kezdeni ezekkel a helyzetekkel. Nagyon sok érzékiség, számos felfokozott pillanat van a darabban. A legizgalmasabbak pedig mindig azok, amelyek zavarba ejtők, bekategorizálhatatlanok, és az életben leginkább láthatatlanok maradnak. Akárcsak a felismerés, hogy valaki egy mély érzésekkel és szeretettel teli, heteroszexuális kapcsolat mellett mégis a férfiakhoz vonzódik.

Hogyan választottad ki ehhez a darabhoz a szereplőket?
Az írási folyamat és a szereplők felkutatása összekapcsolódott. Többekkel már dolgoztam korábban, így egyes szerepeket kifejezetten rájuk írtam. Fontos azonban, hogy a színészek nem önmagukat játsszák a színpadon, inkább inspirált a személyiségük, és lényeges szempont volt, hogy mindenkinek jól álljon a saját karaktere.

A premier már régen volt, közel négy évvel ezelőtt. Mit vársz a pénteki előadástól?
Annak idején nagyon pozitívan fogadták a darabot, azóta akárhányszor játszottuk, mindig teltházas előadásunk volt. A szakmai vélemények és kritikák is kiemelkedőek voltak, több elismerést, köztük a Színikritikusok Díját, valamint a Kortárs Magyar Dráma-díjat is elnyertük. Utóbbit a Kossuth-díjából alapította Radnóti Zsuzsa, aki minden évben pár új színdarab íróját díjazza.

Minden újabb előadásnál érdekes, hogy a körülöttünk történő események hatására hogyan változnak meg, erősödnek fel bizonyos mondatok. Az országgyűlési választásokat követően is kifejezetten érdekes szembesülni ezekkel a ciklikusan visszatérő történetekkel, és elgondolkodni azon, hogy lehet-e egyáltalán változtatni bizonyos dolgokon. Hogy hogyan aktivizálhatjuk magunkat a múlt tanulságai alapján, amelyekkel újra és újra szembesülünk.

Vági Bence