A történelem különböző korszakaiban más és más volt az azonos neműek közötti vonzalom megítélése a világ különböző részein. Az ókori görög-római kultúra elfogadó volt, de a középkori keresztény Európa üldözte, büntette a homoszexualitást. A VII. században az Arab-félszigeten azonban az iszlám vált az uralkodó vallássá, amely aztán terjedni kezdett, majd Európa déli területeit is elérte. A különböző dinasztiák (Omajjádok, Abbászidák) uralkodása alatt fejlődött Damaszkusz és Bagdad, az utóbbit a kalifák új Alexandrának szánták. Létre is hoztak itt egy tudományos központot, a Bölcsességek házát (Bait al Hikma). Ez nemcsak könyvtárként és csillagvizsgálóként működött, hanem itt fordították le arabra az akkor hozzáférhető tudományos és kulturális eredményeket, műveket – számos ókori görög és római szöveg az arab fordításoknak köszönhetően maradt fenn.
Úgy tűnhet, hogy a tudományok és művészetek arab tisztelői a homoszexualitás elfogadásában is úttörők voltak a középkorban, ráadásul a VIII. század közepétől a XIII. század közepéig tartó időszakot az iszlám civilizáció aranykorának is nevezik a kultúra és a tudományok terén elért eredmények miatt.
Pedig az eredeti iszlám-arab felfogás elítélte a szodómiát, a házasságtörés mellett azt is az egyik legsúlyosabb bűnnek tartotta. Úgy gondolták, hogy ezek a tettek a házasság és a család, a társadalmi rend két alapintézményének szentségét sértik. Az ilyesmiért elítélteket elégették, megkövezték vagy lefejezték.
Ennek ellenére számos korabeli szövegben található utalás arra, hogy férfiak között is lehetett kapcsolat: „Ha egy férfi egy fiú lábujjával játszik, és imígyen érzéki kellemetességekre vágyódik, szodomita lesz”, vagy „Ne üldögélj finom fiúval, szerepük a nőéhez hasonlít, csábításuk rosszabb, mint egy szűzé”. Ugyanakkor ismertek történetek olyan gazdag arabokról, akik környezetében számos férfi szerető élt – őket leginkább a nem mohamedán vallású fiatalok közül választottak ki.
A szerelmi költészet sem volt mentes a homoerotikus érzelmektől. A legismertebb a kor költői közül talán Abu Nuvász, aki a VIII. század közepén született a mai Irán területén, és valószínűleg a hatvanas éveinek közepén halt meg. Szülei szír vagy perzsa származásúak voltak, édesapja katonaként szolgált. Abu Nuvász Baszrában kezdett el iskolába járni, itt figyelt fel rá és ismerte fel tehetségét a költő-tanár Abu Usama Waliba ibn al-Hubab al-Asadi. Ők ketten valószínűleg szeretők is voltak. Abu Nuvász sokat utazott, élt Bagdadban, Egyiptomban, beduinokkal járta be a sivatagot. Eléggé szabadelvű nézeteket vallott, botrányosan élt, nem volt tekintettel a vallási vagy politikai elvárásokra: bátran írt bordalokat, kigúnyolta a hatalom embereit, kalifákkal is konfrontálódott, szerelmet vallott férfiaknak. Bohémnak tartották, így nem meglepő, hogy Az Ezeregyéjszaka meséinek is szereplőjévé vált, igaz, ezeknek a történetek a valóságalapja megkérdőjelezhető. De ettől függetlenül jól idézi meg a kort és a költőt a 381–383. éjszaka meséje, amely Abu Nuvász története a három fiúval és a kalifával.
Így indul a kaland: „Mesélik továbbá, hogy Abu Nuvász egy napon egymagában készülődött egy pompás esti összejövetel rendezésére, összeszedett mindenféle étket, sok finom falatot, mire az íny és nyelv áhítoz. Azután kiment egyet kószálni, hogy illendő kedvest kerítsen magának az összejövetelre, s ekképp fohászkodott: »Ó, Istenem, Uram, Oltalmazóm, kérlek, vezérelj utamba olyan valakit, aki illik erre az összejövetelre, s alkalmas arra, hogy mulathassak vele.« Alighogy kimondta e szavakat, megpillantott három szép, simaképű ifjút, mintha csak paradicsombéli ifjak lettek volna, csupán arcszínűkben különbözők, tündöklő vonásaikban egyezők, magához édesgetésükre áhítoz minden szív.” (Prileszky Csilla fordítása)
A történet szerint a négy férfi együtt is töltötte az éjszakát (a készülődésről tanúskodik a mesében olvasható alábbi versrészlet is, amelynek végleges fordítását Tótfalusi István készítette: „Csodás ajándék e nap, szép minden pillanata, / áldás reájuk, szívem közöttük kedvre derül. / Igyuk keverve a bort vagy tisztán, áll a szabály: / meghágja mindegyikünk, ki ott álomba merül.”), de Hárún ar-Rasíd kalifa rajtakapta őket, és meg akarta büntetni Abu Nuvászt, aki persze leleményességének köszönhetően elkerülte azt, sőt, még jutalmat is kapott.
Nem tudjuk biztosan, hogyan halt meg Abu Nuvász, egyes feltételezések szerint istenkáromlás miatt került börtönbe és ott érte a halál. De lehet, hogy egy gúnyverse miatt mérgezték meg vagy verték halálra, és az sem elképzelhetetlen, hogy egy kocsmában fejezte be életét. A legvalószínűbb azonban az a teória, amely rossz egészségi állapotához és korához köti halálát. Annyi bizonyos, hogy a költőt Bagdadban temették el.
Napjainkban az arab világ nehezen viseli Abu Nuvász örökségét, 2001-ben Egyiptomban a kulturális minisztérium jóváhagyásával el is égettek hatezer verseskötetet, amelyekben szerepeltek Abu Nuvász homoerotikus versei.
Molnár Zoltán
