A Vatikán szerint továbbra sem jár egyházi áldás az azonos nemű pároknak
Egy hétfőn kiadott, Ferenc pápa által aláírt vatikáni rendelet szerint a katolikus papok nem adhatnak áldást az azonos nemű párok kapcsolatára, számol be róla a The Washington Post.
“A homoszexuális párok kapcsolatának megáldása nem tekinthető érvényesnek.”
Az egyház LMBTQ hívei körében sokáig élt a remény, hogy Ferenc pápa nyitottságot hoz a katolikus egyházba, és nem csupán megértően beszél majd a homoszexualitásról, de az egyházi jogfelfogás is változhat a kérdésben.
Az általa aláírt rendelet azonban azt mutatja, hogy bár határozottan foglalkoztatja a kérdés, és érdeklődést mutat az LMBTQ hívők problémáinak megismerésére, nem támogatja az egyházi tanok drasztikus átalakítását. A katolikus egyház ráadásul sok országban kifejezetten ellenségesen kezeli az LMBTQ-jogok kérdését, a korábbi pápák pedig az azonos nemű párok házasságát devianciának, vagy erkölcsileg gonosznak minősítették.
Az egyenlő házasság bevezetésével azonban sok országban, így például Németorszgában felmerült ugyanakkor az igény az egyház részéről, hogy megáldják ezeket a házasságokat. A helyi püspökök közül többen támogatnák ezt a lépést, és úgy érzik, az egyháznak modernizálódnia kell.
Bár a Vatikán továbbra sem áldaná meg ezeket a házasságokat, a rendelet felszólítja a papságot, hogy tisztelettel és érzékenységgel fogadják a saját nemükhöz vonzódó híveket. A rendelet kimondja továbbá, hogy egyházi áldás továbbra is jár az LMBTQ híveknek, amennyiben “kimutatják az akaratot, hogy az egyházi tanításoknak megfelelően kívánnak élni”.
A Camini di Speranza (A remény útjai) nevű, a katolikus LMBTQ közösség érdekeit védő olasz civil szervezet szóvivője, Andrea Rubera szerint a mostani rendelet ugyanúgy nem veszi figyelembe a hétköznapok valóságát, ahogy az egyház nem vesz tudomást a házasságon kívüli szexuális életről sem.
Az LMBTQ katolikus szervezet, a New Ways Ministry vezetője, Francis DeBernardo szerint a mostani rendelet nem fogja megakadályozni a padsorokban ülő híveket és egyházi vezetőket, akik alig várják, hogy az egyház megáldja az azonos nemű házasságokat. DeBernardo szerint a mostani rendeletnek már nincs ereje:
“Isten már megáldotta ezeket a párokat. A formális áldás egyszerűen annak elismerése, hogy ez az isteni áldás már megtörtént.”
Férjhez ment a volt bencés szerzetes, akit az előző pápa szentelt pappá