Színes

A vakcina beadása közben kérte meg a meleg ápoló kezét a mentős

 

Az ápolóként dolgozó Eric Vanderlee a koronavírus elleni vakcinák beadását végezte épp, amikor a párja is sorra került. A mentősként a járvány elleni küzdelem első vonalában szolgáló Robbie Vargas-Cortes, akivel öt éve alkotnak egy párt, nem mindennapi meglepetéssel készült számára.

Amikor a mentős felhajtotta a pólója ujját, a párja egy ragasztószalagot talált a karján. Először azt hitte, Vargas-Cortes tréfálkozik és ezzel jelzi, hogy biztosan eltalálja, hová kell beadnia a vakcinát. Amikor azonban lekerült a ragasztó, kiderült, hogy egy jegygyűrű van alatta.

 

 

Az első meglepetést követően, miután Vanderlee felfogta, hogy mi is történik, természetesen igent mondott. Mentős párja már három éve megvette a gyűrűt, és mindig a megfelelő pillanatra várt.

„Közeledünk a világjárvány végéhez. A vakcina olyan, mint egy új fejezet”

 

– nyilatkozta Vargas-Cortes a CNN-nek. Vanderlee nagyapja novemberben hunyt el, miután megfertőződött a koronavírussal. Látva hozzátartozója küzdelmét a vírus ellen, az unoka átkérte magát a járványügyi részlegre, hogy segíthessen véget vetni a pandémiának.

Miután most Vanderlee igent mondott, még be kellett adnia a vakcinát a párjának, a mentős pedig 10 perc múlva már úton volt egy újabb esethez.

 

 

Meleg doktor melle népszerűsíti a vakcinát Mexikóban

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin