Itthon

A te történetedet is várja a Nyitottak vagyunk új kampánya

Nemzetközi és hazai kutatások bizonyítják, hogy akik valamilyen kisebbségi csoporthoz tartoznak, vagy hátrányos helyzetben vannak, azok kevésbé láthatóak, eredményeik, sikereik kisebb visszhangot kapnak. Ez forrása lehet az előítéletek növekedésének, és akik hasonló háttérrel rendelkeznek, kevesebb lehetőséget, borúsabb jövőképet láthatnak maguk előtt. Az OECD 2020-as kutatása bizonyítja, hogy Magyarország már így is sereghajtó például a kisebbségi csoportok lakhatását tekintve.

Ezen szeretne változtatni a Számít a történeted kampány.

A Nyitottak vagyunk legújabb kampánya azt kívánja megmutatni, hogy mindenkit csak a tettei és teljesítménye alapján kellene megítélni. Ehhez a tudomány, a kultúra, a sport és az üzlet területéről mutatják be olyan emberek sorsát, akik nehezített helyzetből értek el eredményeket.

Azok, akik valamilyen szempontból hátrányosabb helyzetű csoportokhoz tartoznak, általában ritkábban láthatóak a nyilvánosság előtt. Ezen szeretnének most változtatni. A kampányt egy nagyszabású médiaösszefogás is támogatja, és a kezdeményezéshez munkáltatók is csatlakozhatnak.

Azok történeteit, akik magukra ismernek, a szamitatorteneted.hu oldalon várják.

Az országos médiaösszefogás célja, hogy megmutassák, sokkal sokszínűbbek vagyunk – akik élünk és alkotunk –, mint ahogy a legtöbben gondolnánk. A kampányban olyan médiapartnerek vesznek részt és osztják meg a történeteket, mint a Forbes, a szeretlek magyarország.hu, Éva Magazin, a Ringier Axel Springer portfóliójából a Glamour, Kiskegyed, noizz.hu. Csatlakozott a dívány.hu, a Kreatív.hu, RTL Magyarország, a Humen Magazin, illetve a Comedy Central, az MTV, a Paramount Channel és a Spike tévécsatornák üzemeltetője, a ViacomCBS.

Várják azok jelentkezését, akik saját bőrükön is megtapasztalták az előítéleteket nemi identitásuk, szexuális orientációjuk, etnikai hovatartozásuk, fogyatékosságuk, vagy más tényezők miatt.

Az elmúlt napokban érkeztek már történetek, melyeket folyamatosan nyomon lehet követni a Nyitottak vagyunk közösségi médiás csatornáin, valamint számos történetet megtalálható lesz a csatlakozó médiapartnerek felületein.

A kampánynak szomorú aktualitást ad a jelenlegi helyzet – számos kutatás szerint a koronavírus okozta krízis különösen súlyosan érinti azokat, akik eddig is hátrányos helyzetben voltak. A szolidaritást erősíteni különösen fontos, ennek pedig az egyik első lépése, hogy észrevesszük egymást és nyitottak vagyunk egymásra.

A kampányhoz várják olyan cégek, szervezetek csatlakozását is, akik saját körükben, kollégáik között kezdenek a történetek gyűjtésébe vagy a kampány terjesztésével állnának a kezdeményezés mellé. Ez fontos lépés lehet a nyitott, befogadó szervezeti kultúra fenntartásában, különösen olyan helyzetben, amikor sokan hónapokig nem tudnak személyesen találkozni egymással.

A Számít a történeted kampányt Farkas Franciska színésznő, roma aktivista nyitotta meg kisfilmjével, a történeteket pedig már várják a szamitatorteneted.hu oldalon.

 

 

A kampányt több nonprofit szervezet is üdvözölte:

“Nagyon fontosnak tartjuk a kezdeményezést, mert azért dolgozunk, hogy Magyarországon az emberi jogok mindenkit megillessenek, és egy olyan társadalomban élhessünk, amely értéknek tartja a sokszínűséget, a különféle identitásokat és a nyitottságot. Hiszünk abban, hogy rengeteg érték van az egyes emberekben, és sokat tanulhatunk egymástól. Ez a kampány abban segít, hogy újra felfedezzük, mennyi értékes és érdekes ember vesz körül minket, és ha a gyűlölet és kirekesztés helyett kíváncsisággal és nyitottsággal közelítünk a másikhoz, akkor egy olyan országban élhetünk, ahol mindenkinek jobb.” – Amnesty International

“2007-es kutatásunkban válaszadóink az LMBTQI embereket érő diszkrimináció általunk felkínált színterei közül a médiában érzékelték leginkább a társadalmi kirekesztés megnyilvánulásait. A viszonylagos láthatatlansággal és lealacsonyító sztereotipizáltsággal jellemezhető médiasorsban szintén osztozó többi kisebbségi csoporthoz hasonlóan az LMBTQI emberek többségét is zavarták a szenzációhajhász, médiareprezentációk, melyek tovább erősíthették a feléjük irányuló előítéleteket. Fontosnak tartjuk, hogy az LMBTQI emberek történetei is jelen legyenek a köztudatban és a médiában, ami így bemutatja a társadalmi sokszínűséget, és inspirálja, büszkeséggel tölti el a közösség tagjait is.” – Háttér Társaság

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin