Szűcs Péter. Tehetséges, világlátott, inspiráló, jó vele együtt dolgozni. Ha jellemeznem kellene: egy hatalmas mosoly. Jelenleg az InStyle főszerkesztője, de komoly utat járt be idáig. Most ő mesél nekünk.
Egy vidéki kisvárosban nevelkedtél. Milyen volt az utad Budapest felé?
Szűcs Péter: Büszke vagyok arra, hogy Berettyóújfaluból származom, de arra is, hogy Makk Károly filmrendező és Konrád György is ott született. Szerintem, ha az ember előtt van egy sikeres minta, amit követhet, akkor könnyebben megy az előrejutás, legyen szó bármiről. Persze az a legfontosabb, hogy higgyünk önmagunkban, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk és minden tőlünk telhetőt meg is tegyünk azért, hogy valóra váltsuk, amit elképzeltünk. Alulról építkezés, tudatosság és kemény munka. Ezek nélkül nem érdemes belevágni. Hiszek abban, hogy a szerencse nem véletlenül szegődik valaki mellé, mint ahogyan abban is, hogy semmit sem kell túl komolyan venni.
Mennyire fontos a család az életedben?
Sz. P.: A szüleim és a nagyszüleim a példaképeim. Derűt, kitartást tanultam tőlük, valamint a józan paraszti ész fontosságát. Ami nem megy egyszerűen, azt hiába bonyolítja az ember tovább, alaposság és teljesítmény szükséges a célok eléréséhez. A magánélet, a család és a párkapcsolat is hihetetlenül fontos, ez az a belső kör, amire a legjobban kell vigyáznunk az életben.
Kertésztechnikusnak tanultál. Honnan jött ez az inspiráció?
Sz. P.: Igen, ez az első szakmám. Ezután mentem az ELTE bölcsészkarára, majd később a Magyar Rádió újságíró-iskolájába. Eredetileg botanikusnak készültem, de apám szerette volna, ha kétkezi munkát tanulok, így kerültem a kertészeti technikumba, aminek nagyon sokat köszönhetek.
Mikor érkezett meg a divat világa az életedbe?
Sz. P.: Szerintem a divat a kulturális újságírás része. Amikor a Magyar Rádió műhelyében dolgoztam, divattal foglalkozó műsort készítettem. Óriási kihívás volt egy olyan médiumban beszélni erről, ahol nem mutathatsz képeket vagy modelleket, csak a hanggal és a gondolatokkal adhatsz át mindent a témáról. Szerencsére így lehet a legjobban felismerni azokat a mélységeket és összefüggéseket, amelyek első ránézésre nem biztos, hogy azonnal átjönnek, amikor az ember divatról vagy stílusról beszél.
Hogy jött az újságírás, a szerkesztés?
Sz. P.: A Magyar Rádió mellett már dolgoztam különböző magazinoknak, mint külsős újságíró. Később a Marie Claire vezető szerkesztője, majd az InStyle főszerkesztője lettem, de a mai napig érdekel a klasszikus újságírás, ennek az értékrendjét tartom a magaménak.
A szamárlétra minden fokát megjártad?
Sz. P.: Nagy szerencsémnek tartom, hogy minden lépcsőfokon tölthettem el időt. Ennek köszönhetően minden munkafolyamattal tisztában vagyok, és minden szinten dolgozó embert maximálisan tudok tisztelni. Fél évig dolgoztam gyakornokként, ezért a tanulópénzért is rendkívül hálás vagyok, mint ahogyan azért is, hogy a megélhetésemért és a budapesti egzisztenciáért szinte mindenféle munkát elvállaltam a kertészkedéstől a tolmácsoláson át a CD árusításig, itthon és egy kisebb kitérővel Spanyolországban is.
Mire vagy a karrieredben a legbüszkébb?
Sz. P.: Arra, hogy olyan emberekkel kerülhettem kapcsolatba újságíróként, akiknek a közelében lenni már önmagában ajándék. Az, hogy megosztották velem a gondolataikat, szinte megfizethetetlen és életre szóló élmény, mint ahogyan azok a történetek és ismeretségek is, amelyeket a szakmámnak köszönhetek. A legemlékezetesebbek között van az Omara Portuondóval vagy a Mario Vargas Llosával készült beszélgetés, de a Saint Marie de La Merben készített rádióműsor, a Golden Globe-tudósítás, a Cycle Chic bringás stílusverseny is. És nem hagynám ki a sorból a Lanvin tervezőjével, Alber Elbazzal töltött napokat sem. Leginkább mégis az olvasói visszajelzésekre vagyok büszke. Arra, hogy megírják, hogy egy editorial üzenet után másképpen kezdtek gondolkodni, vagy a legutóbbira, amiben az állt, hogy a főszerkesztői leveleim jellemformálóak. El is teszem ezeket a leveleket, amiből több kézzel írott van. Ez manapság ritka.
Az InStyle főszerkesztőjeként azt érzed, hogy kiteljesedett a szakmai életed?
Sz. P.: Büszke vagyok arra, hogy olyan a munkám, amit szenvedéllyel tudok csinálni. Másképpen nem is tudok nyúlni semmihez.
Milyen emberekkel szeretsz együtt mozogni? Legyen az munka vagy barátság.
Sz. P.: A kreatív emberek közelsége feltölt és inspirál, sőt felvillanyoz és alkotásra ösztönöz. Szeretem a természetközeli emberek bölcsességét és tisztaságát. A művészek közelsége és a jókedvű, elégedett emberek társasága jutalom.
Mit gondolsz, mennyire elfogadó ma Magyarország?
Sz. P.: Azt gondolom, hogy sok javítanivaló van ezen a téren a világnak ezen a részén. Ami viszont jó hír, hogy más országok példáiból lehet tanulni, és nagyon hiszek a fejlődésben. A kirekesztés és a gyűlöletkeltés szerintem frusztrációból fakad, vagy az ismeretlentől való félelemből.
Ha tehetnéd, te hogyan változtatnád elfogadóbbá ezt az országot?
Sz. P.: Kultúrával és ismeretterjesztéssel nagyon sokat lehet segíteni. Felismerést és elfogadást hozhat a művészet mellett a nyílt beszéd és a tiszta, egyértelmű kommunikáció. Pozitív példákból nem lehet elég, a tolerancia pedig tanulható. Az újságíróknak, a véleményvezéreknek, a véleményformáló értelmiségnek és a tanároknak óriási a felelőssége. Akárcsak a kereskedelmi televízióknak, amelyek tömegek gondolatait és véleményét képesek befolyásolni egyetlen hírrel vagy mondattal.
Van olyan gondolat a fejedben, hogy külföldre költözöl?
Sz. P.: Szeretem azt az országot, ahová születtem. Mint ahogyan szeretem azokat az országokat is, ahol eddig megfordultam. Itthon otthon érzem magam, de otthon éreztem magam azokban az országokban is, ahol a barátaim, a szerelmem, vagy a szeretteim élnek. New Yorkban, Barcelonában, Párizsban, Berlinben éppen úgy otthon tudok lenni, mint Budapesten. De számomra az az otthon, ahol a gyerekkorom biztonsága és nyugalma a mai napig ugyanazt jelenti, még mindig Berettyóújfalu és Biharnagybajom. A saját családommal ugyanezt a boldogságot és biztonságot szeretném felépíteni. Legyen az bárhol, a világ vagy az ország bármelyik pontján.
Ha elölről kezdhetnél mindent, a mai fejeddel mit csinálnál másképp?
Sz. P.: Semmit sem. Előttem az életem, bármit megtehetek még benne, amit eddig nem tettem.
Mik a terveid, vágyaid a következő 5 évben?
Sz. P.: Alkotás, harmonikus és kiegyensúlyozott párkapcsolat, sok utazás. Meg persze szeretnék jobb ember lenni és szeretnék hatással lenni a világra, a körülöttem lévő emberekre. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam, hogy szerkesztőként és újságíróként (is) megtehetem, hogy átadhatom a gondolataimat azoknak az embereknek, akik erre nyitottak. A történetmesélés soha nem megy ki a divatból.
Mit üzennél a Humen Magazin olvasóinak?
Sz. P.: Kíváncsian, derűsen és mindenre nyitottan érdemes élni. Tapasztalataim szerint a jó dolgok megtalálják az embert. Csak jó gondolatok kellenek, minden és mindenki szembejön, akivel dolga lehet az embernek.
Szerző: Vanda
