Utazás

„A szerelemhez minden embernek joga van”

A vidéki szálloda, ahol szeretettel várják az LMBTQ turistákat

 

A harkányi Dráva Hotel a hazai vidéki wellness szállodák között elsőként szólította meg az LMBTQ közösséget azzal, hogy ők mindenkit szeretettel várnak a szállodájukban, aki kikapcsolódásra, feltöltődésre és a dél-dunántúli régió megismerésére vágyik.

A szálloda most úgy gondolta, hogy egy nagyot előrelépve rendezvényhelyszínként, LMBTQ esküvők helyszíneként is szeretné megmutatni magát. Puch Eszterrel, a hotel ügyvezetőjével beszélgettünk erről a nem mindennapi projektről.

Miért gondolta azt már több mint 5 évvel ezelőtt a Dráva Hotel, hogy megszólítja az LMBTQ közösséget?

Azt gondolom, hogy minden vendég, vagy szakmai szemmel nézve célcsoport, ugyanannyira fontos a hotel számára, és ebben nem akartunk különbséget tenni. Már korábban is kommunikáltunk célzottan például a családok, a fiatalok, a kutyabarátok, a borgasztronómiát kedvelő turisták, vagy éppen a rendezvényszervezők felé. Mi azt szeretnénk, hogy nálunk mindenki jól érezze magát, és ha egy kicsit hozzá tudtunk tenni ahhoz, hogy egy LMBTQ pár örömmel töltse el a szabadidejét, akkor ezt lelkesen tesszük.

Megfordult a fejetekben az együttműködés elején, hogy a személyzet vajon hogyan fog állni ehhez a kezdeményezéshez?

Ahogy a szálloda vezetése, úgy a kollégáink jelentős része is elég nyitott. Remélem, hogy ők is szeretik az embereket, a vendégeket, és mindenkit ugyanolyan gondossággal szolgálnak ki az itt töltött napok során. Nekünk egy percig sem az volt a fontos, hogy ki kit szeret és kivel érkezik hozzánk, hanem az, hogy amíg itt tartózkodik, addig maximálisan jól érezze magát, élményt gyűjtsön. A társadalmi kiállásunk az LMBTQ emberek felé pedig munkáltatóként is megmutatkozik, hiszen egy befogadó és nyitott tér vagyunk minden munkavállalónk számára.

 

 

A vendégek részéről volt valaha bármilyen negatív visszajelzés amiatt, mert a Dráva Hotel büszkén vállalja, hogy LMBTQ-barát szálloda?

A szállodába alapvetően a vendégek pihenni és kikapcsolódni érkeznek, és nem azért, hogy a többi vendéget figyeljék, azt nézzék, hogy ki kivel jött és miért. Lehet, hogy ilyen szempontból szerencsések vagyunk, de ahogy mi se címkézzük a vendégeinket, úgy ők sem teszik ezt egymással.

A szálloda ajtaján már több éve látható a Pink Budapesttől kapott szivárványszínű Open For All matrica, és eddig mindössze egyetlen vendég esetében találkoztam azzal, hogy meglepődve próbálta megfejteni a matrica jelentését. Röviden elmagyaráztam neki, hogy mit képvisel, mennyire pozitív kezdeményezéshez csatlakoztunk ezáltal a Dráva Hotellel, akkor megköszönte a tájékoztatást. Ez az egyetlen „kirívó” esetünk volt az elmúlt években.

Vannak visszajáró LMBTQ vendégeitek?

Erre azért nehéz válaszolni, mert tényleg nem címkézzük a vendégeinket az alapján, hogy ki tartozhat az LMBTQ közösségbe és ki nem. Igazából nem tudjuk, hogy egy szobát foglaló két lány testvér-e, esetleg barátnők, vagy szerelmes leszbikus pár, vagy éppen kolléganők, talán anya-lánya. Ugyanígy fiúk, fiú társaságok esetén sem vagyunk kíváncsiak a kapcsolatuk milyenségére. Ettől függetlenül biztos vagyok abban, hogy több törzsvendégünk van.

Ez a mostani projekt nemcsak azért egyedi, mert szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány vidéki – vagy akár fővárosi – szálloda fotózta be a házat LMBTQ párokkal, viszont ti rögtön azonos nemű esküvői helyszínként is hirdetitek magatokat. Milyen indíttatás áll a projekt mögött?

Régóta terveztük ezt és most jutottunk el odáig, hogy a rendezvényszolgáltatást kényelmesen és megfelelő minőségben tudjuk nyújtani az LMBTQ pároknak, ahogy azt ők elvárják tőlünk.

Sosem az volt a kérdés, hogy ez a magas színvonalat elváró, igényes célcsoport megfelelő-e nekünk, hanem hogy a Dráva Hotel által nyújtott színvonallal meg tudunk-e vajon felelni az LMBTQ vendégek elvárásainak. Azt gondolom, hogy most már mind az éttermi kínálatunk, a kiszolgálás, a szálloda szolgáltatásai és a rendezvényszervezés terén is ezt bátran vállalhatjuk. Büszke vagyok a kollégáim által nyújtott teljesítményre, az elért eredményekre. Ezért gondoltuk azt, hogy elérkezett az idő arra, hogy lépjünk ki és nézzük meg, hogy mit tudunk egymásnak nyújtani.

Miért pont az LMBTQ esküvőhelyszín az egyik hangsúlyos témátok a rendezvények terén?

Alapvetően az a célunk, hogy megteremtsük a lehetőséget az azonos nemű pároknak arra, hogy a hazánkban részükre kizárólag bejegyzett élettársi kapcsolatként engedélyezett formát is olyan körülmények között ünnepelhessék, mint bárki más. Szeretnénk, ha a Dráva Hotel minél több boldogító igen kimondásának lehetne a részese a jövőben.

 

 

Attól esetleg nem tartotok, hogy egy-egy ilyen esküvőt látva valamelyik szállóvendég felháborodik?

A szerelemhez minden embernek joga van, ahogy ahhoz is, hogy összekösse választott párjával az életét. Ezt másoknak – főleg, ha nem is ismerik – tiszteletben kell tartania. Én hiszek abban, hogy ahogy a szálloda összes munkatársa, úgy a vendégeink is legalább ennyire nyitottak és tisztelettudóak mások érzelmeivel szemben.

Bízom magamban és a kollégáimban, hogy egy esetleges problémát is a legnagyobb profizmussal fogunk megoldani, ahogy minden más kellemetlenséget is megoldottunk, mióta mi üzemeltetjük a Dráva Hotelt.

Volt már korábban ilyen nagyszabású projektetek, amikor ilyen nagy anyag készült a szállodáról?

Igen, de nem specifikusan témában egy célcsoportnak. Volt például gyerekbarát szálloda projektünk korábban, amelyhez rövid videófilm is készült, de ott nem volt ilyen egyedi dekoráció és megoldások, mint jelen esetben. Pár éve a kutyabarát oldalát mutattuk be a Dráva Hotelnek, ott is készültek anyagok, amelyek szuperek lettek, de jóval kevesebb embert és „modellt” mozgattunk meg.

A fotózás előkészületeinél is már napokkal előbb nagyon izgultak a kollégáim, hiszen rengeteg munka előzte meg ezt a projektet, elég csak a dekorációra és az esküvői jelenetekre gondoloni. De mindannyian nagyon nagy örömmel tettük ezt és igazán büszkék vagyunk rá, és arra is, hogy milyen jó hangulatban telt ez a nap mindenki számára,

Mi a terv az elkészült anyaggal?

Szeretném megmutatni magunkat a külpiacon is ennek a célcsoportnak. Szeretnénk büszkén megmutatni a külföldi LMBTQ turistáknak, hogy van Magyarországon olyan vidéki szálloda, ahol ugyanúgy szeretettel várják az LMBTQ turistákat, mint például a fővárosban. Úgy gondoljuk, hogy ezzel országunk hírnevét is növelhetjük és a megítélésünket is tudjuk javítani külföldön.

Erdei Zsolt

Fotók: Bielik István

Stylist: Paksi Éva

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin