Kultúra

A norvég énekesnő, aki a klímavédelemről énekel – Aurora

Aurora fellépése az Eurosonic zenei fesztiválon / fotó: Ben Houdijk, Depositphotos

 

Január 21-én jelenik meg a biszexuális norvég énekesnő, Aurora harmadik, The Gods We Can Touch névre keresztelt albuma. A dalok túlnyomó többségében a klímavédelem áll a középpontban, és a fontos üzenet mellett a fiatal tehetség célja az is, hogy olyan LMBTQ-ellenes országokban adjon koncertet, ahol eddig erre nem volt lehetősége.

Ahogy egyik legújabb dalában is énekli (I don’t need a cure for me / I don’t need it), ő maga is azt vallja, hogy az önelfogadás a legfontosabb a világon, semmilyen külső behatásra, gyógymódra nincs szüksége, hiszen a saját ritmusára táncol, és ez teljesen rendben is van így. Dalszövegeiben és klipjeiben is felhasználja a görög mitológia elemeit, hogy azt az üzenetet közvetítse:

“Sokkal fontosabb lenne, ha magunkat és a természetet is legalább ugyanannyira istenítenénk és tisztelnénk, mint ahogy az emberek teszik az istenükkel.”

 

A 25 éves énekesnő szomorúnak tartja azt, ahogyan az emberek bánnak a természettel, de optimista abban a tekintetben, hogy van remény a változásra, erről a Gay Times-nak így beszélt: “A generációnk meg akarja menteni az emberiség lelkét. Elutasítom, hogy hagyjuk a kezeink között meghalni. A Földünkért harcolni egyben harc az emberi jogokért, a nőkért és a rasszizmus ellen is.”

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

AURORA (@auroramusic) által megosztott bejegyzés

 

A skandináv művész 2015-ben került reflektorfénybe, amikor Runaway című dalával berobbant a köztudatba. Elmondása szerint mindig is tudta, hogy művésznek lenni felelősség, hiszen folyamatos nyomás alatt áll, hogy miként is használja megfelelően a hangját: “Kiváltságosnak érzem magam, hiszen nem csak teret adok fontos témáknak, de az emberek hangja is tudok lenni ennek közvetítésében.”
Ilyen fontos témának tartja az LMBTQ-közösség jogait is, és az őket érő attrocitásokat világszerte: “Sokszor gondolok az átnevelő terápiákra, hiszen bár nem túl elterjedt, mégis legális Norvégiában. Ez összetöri szívemet. A meleg, transz és drag közösség inspirál. Nem számít, a világ mennyire van ellenük, mégis képesek vidámságot, színeket és fényt sugározni.”

Habár sok sztár inkább lemondja azokat a koncerteket, amelyeket olyan országban adnának, ahol erősödnek az LMBTQ-ellenes hangok, Aurora ezúttal is a saját útját járja. “Nekünk beszélnünk kell a rajongókkal, és nem büntetnünk őket. Nem fair, főleg azokkal a meleg közösségekkel szemben, akik Kínában élnek. Nem helyes cserbenhagyni őket.”

A hamarosan turnéra induló énekes dalai között rengeteg szeretetről, és a szeretethez való jogról szóló is található. Bár hivatalos információnk még nincsen, reméljük, idén Magyarországra is ellátogat, hogy bemutassa legújabb albumát.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin