„A neheztelés egy felesleges teher, ami felemészti az ember energiáját”

Hajnival több mint három éve interjúztam annak kapcsán, hogy a Friss Hús magyar válogatásában diplomamunkája, a Last Call elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat. Az abban az évben debütáló LMBTQ szekcióban másodéves vizsgafilmje, a Szép alak közöndégdíjas lett, és 2016-ban diák Oscarra jelölték. Az akkori interjú idején a Filmalap Inkubátor programjába bejutott első nagyjátékfilmjén, a Külön falkán dolgozott, ami szeptember 30-tól látható a mozikban. A Külön falka Karlovy Varyban már nagy sikert aratott, itthon pedig a miskolci Cinefesten vetítették először, és el is hozta a közönségdíjat. Hajni ősszel Berlinbe utazik, bevették egy ösztöndíjprogramba, ahol a következő filmjének forgatókönyvét fogja fejleszteni. A Puskin mozi kávézójában kérdeztem őt a Külön falkáról – a filmről szóló kritikánkat a Humen Magazin szeptemberi számában találjátok.

Olvastam egy interjút veled 2018-ból, amikor meséltél a filmtervről. A főszereplő egy börtönviselt férfi, aki a kész filmben egy, a közfelfogás szerint is sokkal súlyosabb (nem elfogadható) bűnt követ el, mint ahogyan az eredetileg történt volna, mégsem tudjuk gyűlölni őt ezért, mert egy szerethető figura, aki megbocsátásra vár. Meghúztatok egy határt, hogy mi az, ami még belefér egy ilyen karakter életébe, amiért a néző még nem ítéli el?
A forgatókönyvet közösen írtuk Szántó Fannival és elképesztően sokat agyaltunk azon, hogyan lehet ezt a karaktert azon a határon belül tartani, hogy még ne dobjon le, ne váljon nézhetetlenné és a néző meg tudja érteni a döntéseit. Ehhez nem csak a személyiségjegyeiben kellett finomhangolni, hanem a múltját is részletesen ki kellett dolgozni. Egészen apróságokon múlik, hogy el tudsz-e nézni neki valamit vagy nem. Ez számunkra is nagyon tanulságos volt. Törekedtünk arra, hogy fokozatosan épüljön egymásra, ahogy megérted őt, és ne csak a bűnözőt, ne csak a felszínt lásd. A vágásnál is meghatározó szempont volt, hogy ne csússzon túl a karakter egy olyan durvaságba, túlkapásba, ami már ledobná a nézőt. Gyakran egy-egy képkockán múltak ezek a jelenetek. Gorácz Vandával, a film vágójával szintén sokat ültünk egy-egy ilyen jelenet felett.

Találtam egy casting felhívást, ahol 35 és 45 év közötti, jó kiállású férfit kerestek, aki nem fél a kamerától. Ehhez képest mindenhol azt olvashatjuk, hogy a Tibort alakító Dietz Gusztáv ideges volt, levetkőzött, elment, visszajött stb. Mi volt az, ami alapján mégis őt választottad a szűkös határidő és költségvetés ellenére, mivel tudtad meggyőzni a többieket és magadat?
Egy hétig nem aludtam a forgatás előtt. Annyira reménytelenül indult vele ez az egész folyamat, hogy egyáltalán nem szűnt meg a nyomás rajtam. Nem tudtuk imitálni a casting során a forgatási helyzetet, amikor ott van egy egész stáb körülötte. Volt olyan, hogy behívtam egyszerre több embert és fokozatosan növeltem a számukat, hogy szokja, de a forgatás első napjáig egy óriási nagy kérdőjel lebegett előttem, hogy akkor ez most őrültség-e. Volt olyan amatőr, aki nagyon jól tudta a szöveget, jól játszott, nagyon sok szempontnak megfelelt (alkatilag is) és ott volt Gusztáv, aki nem tudta annyira a szöveget, és az elején feszült lett, ha ráfordítottuk a kamerát, mégis volt benne valami, ami nem hagyott tovább állni. A legmélyén éreztem, hogy benne van meg az, amitől ez nagyon jó lehet, és minden más csak biztonsági játék. Tudtam, hogy gyáva vagyok, ha Gusztávval nem próbálom ezt meg. Most óriási hiányérzetem lenne. Az egésznek volt egy folyamata, természetesen nem a legnehezebb jeleneteket raktuk előre. A legtöbb forgatási napon többségében amatőrök játszottak. A Tibor testvérét alakító Kassai Viktor kertész, aki életében nem játszott még semmiben, és kettejükkel kezdtük a forgatási napokat. Vak vezet világtalan helyzet volt. Azt láttam, hogy itt tanulunk, Gusztáv szépen beletanul abba, hogyan legyen filmszínész.

Niki karaktere 1500 jelentkező közül lett kiválasztva és ő is amatőr. Nála mi volt a szempont, amiért azt mondtad, hogy ugyan nincs színészi tapasztalata, mégis ő kell neked?
Talán több mint egy évet töltöttünk gyerekválogatással Barna Samuval, a casting directorral. Az elején két kislány volt Horváth Zorkán kívül, aki nagyon megfogott. Sokszor előfordul, hogy ilyenkor az anyukák megijednek attól, hogy ez majd milyen felhajtással jár, és ezért visszalépnek. El voltam keseredve, mert szívesen megnéztem volna, milyenek egy konkrét jelenetben. Utána nagyon sokáig nem jött megfelelő gyerek. Amikor először találkozunk, az első dolog, hogy leülünk és hosszan beszélgetünk. Addig bele sem kezdünk semmibe, amíg kicsit nem ismerem meg őket. Nagyon sok dolog kiderül egy gyerekről, miközben beszélgetünk, pl. milyen fantáziavilága van, mik a legmarkánsabb érzések az életében, melyek jelenleg jelen vannak. Amikor Zorka odakerült az első fordulóra és ennél a beszélgetésnél elénk ült, a csibészség az elejétől megvolt benne, és emellett nagyon áradó szeretet sugárzott belőle. Az volt a benyomásom, hogy bármeddig ott tudnánk ülni vele együtt, hogy beszélgessünk, és meg akarom ismerni őt. Nem azért, mert sokat beszélt, hanem valahogy ez a lényéből fakadt. Az elején nagyon izgult, de a szemünk előtt nyílt meg, ahogyan a Karolát alakító kislány is, Szelíd Mikolt. Szép volt látni ezt a bátorságot mindkettőjüknél. Zorka a forgatáson már hamar otthonosnak érezte a közeget és nem szorult sok segítségre.

És a helyszínek? Engem egy kicsit visszavitt a múltba, mert ezen a környéken éltem és jártam iskolába.
Ez így néz ki ma is. Azért visz vissza a nyolcvanas évekbe, mert nem változott. Nagyon nem véletlenül itt játszódik. Nehézséget jelentett, hogy ez egy inkubátoros film és a lehetőségeink nem mindig tükrözték azt, amire valójában szükségünk lett volna. A film látványtervezője, Nyirai Anna rengeteget ment helyszíneket felfedezni az elején egymaga. Ahova ő már nem jutott el, oda az operatőr, Nyoszoli Ákos és én mentünk felfedezni, nem volt külön helyszínkeresőnk. Az iskolákhoz léteznek gyűjtések filmes körökben, de mi nem találtuk meg közöttük a nekünk tetszőt.

Mi az, amit ki kellett hagyni, vagy az idő és a pénz szorításában eleve azt vettétek fel, amire szükség volt?
Voltak jelenetek, amiket kihagytunk, jó pár oldallal rövidebb lett a forgatókönyv a tervezettnél. Azt gondolom, hogy azok után, amiket elengedtünk, nem maradt hiányérzetem még utólag nézve sem. Nem mondom, hogy könnyen ment ezeknek a jeleneteknek az elengedése, de szinte már nem is emlékszem, mik voltak azok. Szerintem ez egy jó jel, számomra azt jelenti, hogy ezek valójában nem voltak nagy veszteségek. A történet sokban nem változott volna, inkább a karaktereket, a hangulatot árnyalta volna még tovább.

Mi a film fő üzenete?
Ez számomra is egy tanulási folyamat, és sokszor az alkotófolyamatok közben értem meg én is, mi lehet az, de remélem ez picit mindenkinek más. Nekem talán az, hogy a leglehetetlenebb helyzetek után is fontos, hogy meg tudjunk bocsátani a másik embernek, mert amíg nincs megbocsátás, addig neheztelés van. A neheztelés felemészti az ember energiáját, egy olyan felesleges teher, ami. mint egy súlyos kő lefelé húz és sokan az életük végéig cipelik. Fontos, hogy eljöjjön a pillanat, hogy lerakjuk. A harag belső érzetként olyan, mintha a másik ellen irányulna, pedig igazából belülről roncsol a legnagyobbat. Ami még nagyon fontos volt nekem, a kimondott szavak ereje, sok családból hiányzik az, hogy fel vannak vállalva a tettek. A gyerekek előtt nincsenek kimondva és felvállalva folyamatok, és ezt a gyerekek érzik. Minden elhallgatott dolog, minden, amit hárítunk, nyomást gyakorol a gyerekre akarva, akaratlanul. Onnantól kezdve, hogy nem őszinték egymással a családban, az feszültséget fog generálni. Nagyon fontos volt nekem ebben a filmben az, hogy a szereplők eljussanak oda, hogy ki merjék mondani a múltban elszenvedett sérelmeket. Ezt fel merjék vállalni, merjenek kérdezni, mert sokszor már a kérdést sem merik feltenni felnőttkorban az emberek, hogy ez miért történt, mert ehhez lettek hozzászoktatva, hogy ne kérdezzenek. Fontos volt számomra, hogy eljusson ide mind a két szereplő ebben a szülő-gyerek viszonyban, hogy egymással szembe tudjanak nézni, és így legyen esélyük a megbocsátásra.

Számomra ez a film görbe tükröt tart felénk, hogy szégyelljétek magatokat, amiért így ítélkeztek. Szerinted miért van az, hogy az emberek szívesen néznek olyan filmet, ami arról szól, mennyire előítéletesek, gonoszak, kegyetlenek vagyunk?
Kevesen vagyunk olyanok, akik azt csináltuk, akkora bűnt követtünk el, mint Tibor, de abban biztosan nem különbözünk, hogy mindenkinek van olyan, amit megbánt, amire nem büszke, és mindenki vágyik arra, hogy ezt valaki valaha megbocsássa neki. Remélem, hogy Tiboron keresztül, könnyebben jutunk el ahhoz, hogy ne a felszínen ítélkezzünk mások felett.

Hujber Ádám