Márciusban mutatták be a Mary & George című sorozatot, amely I. Jakab (1566–1625) angol királynak és George Villiers (1592–1628), Buckingham hercegének viszonyáról, valamint az ebben a viszonyban az utóbbi édesanyjának (Mary Villiersnek) megkérdőjelezhetetlenül meghatározó szerepéről szól. A sorozat alapjául Benjamin Wooley regénye (The King’s Assasin: The Fatal Affair of George Villiers and James I) szolgált. Az egyes epizódok kendőzetlenül mutatják a (szó szerint) meztelen igazságot, így aztán nem meglepő, hogy I. Jakab magánéletének, orientációjának vizsgálata ismét középpontba került.
Stuart Mária és Lord Darnley fia, VII. Henrik dédunokája, VI. Jakab 1567-től Skócia trónján ült, és ilyen minőségében lett 1603-ban I. Erzsébet utódjaként angol király I. Jakab néven. A skót és angol gazdasági és társadalmi különbségek megdöbbentették az új királyt, de a saját és az egyház hatalmát csökkentő intézkedésekkel adós maradt. Keményen fellépett azokkal szemben, akik korlátozták volna őt döntéseiben, és az egyházat (valamint annak vezetőit) uralkodása nélkülözhetetlen támogatójának tartotta. Ekkoriban megmondták az embereknek, hogyan éljék meg hitüket, hogyan öltözködhetnek (piros ruhát csak a nemesek viselhettek, a kereskedők, az ügyvédek és tudósok feketében jártak), hány fogást ehetnek. Ráadásul ezt a király tisztjei ellenőrizték is. A parlament próbált korlátozó és ellenőrző szerepével élni, de nem járt sok sikerrel. I. Jakab kihasználta az angol királyoknak hagyományosan biztosított korlátlan mozgásteret, igaz, igyekezett kivonni országát a háborúkból, és hagyta, hogy a művészek, tudósok (viszonylag) szabadon alkothassanak. (Ez William Shakespeare és Francis Bacon kora.) Jakab maga is művelt, tájékozott, mondhatni tudós uralkodó volt.
A homoszexualitás megítélése Jakab korában vegyes volt, még a reformációban hívők is bűnnek tartották. Bár Jeremy Taylor (1613–1667) anglikán szerző toleránsabban vélekedett: a szodómiát semmivel sem tartotta rosszabbnak más szexuális vétkeknél.
Már Jakab fiatalabb korában érződött, hogy a fiú nagyon ragaszkodik a férfiak társaságához. Mivel gyermekként már uralkodó volt (tizenhárom hónaposan lett skót király), így régensek irányították Skóciát. Esmé Stewart (aki 1581-ben Lennox hercege lett) volt talán az első, aki különösen közel került Jakabhoz. Ezt az angol főurak nem nézték jó szemmel, Jakabot egy ideig fogva is tartották, Lennoxnak pedig el kellett hagynia Skóciát. Ettől függetlenül Jakab továbbra sem tagadta meg a férfiak társaságát (Stewart után Arran earlje lett a kegyence), bár később megházasodott (Dániai Anna lett a felesége), és női szeretői is voltak. De leginkább a sportos, fiatal, szép férfiakért rajongott, akik gyakran fel is ajánlkoztak Jakabnak. Ő előszeretettel csókolgatta őket, nyalogatta az arcukat.
Adottságainak köszönhetően lett 1612-ben I. Jakab kegyence és ágyasa Robert Carr (1586–1645), Rochester grófja, aki – miután belekeveredett egy gyilkossági ügybe – kegyvesztett lett. Carr után egy fiatal, tizenhat éves fiú, George Villiers lett Jakab szeretője 1614-ben, akinek udvari karrierjét az édesanyja egyengette. A fiú tehetséges és törekvő volt, szépségének köszönhetően hamar Jakab bizalmába férkőzött (a király és Villiers hálószobája között titkos folyosó is volt, amelyet a 2000-es években fedeztek csak fel), így gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, és 1617-ben Buckingham hercege lett. Jakab feltétlen bizalmasa és támasza volt, amit az udvar nem nézett jó szemmel. Villiers nem volt jó politikus, sokak ellenszenvét kivívta rossz döntéseivel, bár gyakorlatilag a király rá bízta az ország irányítását. Élete utolsó hónapjaiban Jakab visszavonultan élt, ezt kihasználva Villiers Jakab fiát, a későbbi I. Károlyt próbálta elcsábítani. Buckingham hercege Jakab halála után Károly tanácsadója volt, de végül gyilkosság áldozata lett.
I. Jakabra homoszexuális (de legalábbis biszexuális) uralkodóként tekint az utókor. Nem véletlen, hogy míg a kemény és harcias Erzsébetet királyként emlegették, addig Jakabot királynőként.
Molnár Zoltán
