Mindannyian szeretnénk találni egy olyan embert, aki nem ismeri azt a szót a kapcsolataiban, hogy taktika. Olyan valakit, aki soha nem taktikázott, vagy akivel szemben nem vetette be más a saját taktikáit. Már az is rendkívülinek számít, ha csak a párkapcsolat elején játszmáznak az emberek, mert ez legtöbb esetben a teljes párkapcsolatra kiterjed, de ezeket a módszereket felismerhetjük a családi, a munkahelyi, a baráti vagy egyéb emberi kapcsolatokban is. A kérdés az, hogy meddig beszélhetünk tudatos taktikázásról, és mikortól lesz az emberi személyiségbe észrevétlenül beépült önvédelmi mechanizmus a játszma.
Mindenki szeretné maga irányítani a kapcsolatait, szeretné, ha tőle függne annak milyensége és kimenetele. Sokan félnek attól, hogy a másiknak nem elég jók, hogy lecserélhetőek, ezért a kapcsolat legelején néha igyekeznek másnak mutatni magukat, mint amilyenek valójában. Erre megoldásként pedig azt gondolják, hogy nincsen jobb eszköz, mint elbizonytalanítani, manipulálni a másikat. Ilyenkor az ember mindig mást csinál, mint amit valójában szeretne. Időt hagy magának, mielőtt felveszi a telefont, vagy megvárja inkább a következő hívást. Nem válaszol azonnal az üzenetekre, levelekre, vagy nem azt mondja, teszi, mint amit valójában szeretne. Kicsit kívül helyezkedik érzelmileg a helyzeten és elkezd gondolkodni, hogy most mit is kellene tenni, mondani ahhoz, hogy a kezében maradhasson az irányítás, hogy mindenképpen megfeleljen az elvárásoknak. Az ismerkedés alatt nem magáról, nem a saját vágyairól beszél, hanem azt mondja, amit a másik hallani szeretne, és sok mindenkinél itt alakul át észrevétlenül a tudatos taktika önvédelemmé.
Senki nem szeretne sérülni, senki nem szeretné, ha bárki látná a hibáit, gyengeségeit, de még azt sem, hogy milyen fontos neki a másik, mert akkor úgy érzi, hogy nincsen hatalma a másik és a saját élete felett, kiszolgáltatottá válhat. Aki taktikázik, nem meri önmagát adni és ez az önbecsülés, az önismeret hiányára vezethető vissza, hiszen nem tartja magát elég szerethetőnek, és úgy gondolja, nem önmagát, hanem mást kell ahhoz mutatnia, hogy elfogadják, szeressék, vele maradjanak. Emiatt, ha valaki taktikázással kezdte a kapcsolatot, akkor azt általában úgy is folytatja, csak idővel ez már nem lesz annyira tudatos, mint a legelején.
Sokan csodálkoznak, hogy egy idő után elmúlik a szerelem, keresik és nem értik az okát, pedig a szerelem már akkor is elmúlik, ha csak az egyik fél taktikázott, játszmázott egy kapcsolatban. Mégpedig azért, mert ilyenkor nem a másik embert ismerik, szeretik meg, hanem azt az illúziót, amit az ő közreműködésével benne meglátnak. Aztán jönnek a szürke hétköznapok, a problémák, amikor nem tudja mindig mindenki a legjobb oldalát mutatni és a taktikáival nem tudja mindig befolyásolni, függővé tenni a másikat. Azonban ha valaki veszi a fáradtságot és egy kicsit jobban a mélyére néz a kapcsolatának, rájön, hogy nem az a valóság. Nagyobb energia kell a folyamatos taktikázáshoz, mint a rendszeres borotválkozáshoz, fárasztóbb az önbecsapás, mint a mindennapi munkába indulás, fásultabbá tesz a folyamatos színészkedés, mint egy gyökérkezelés, ezért nehezen vagy egyáltalán nem működik hosszú távon. Az ilyen kapcsolatokban előbb vagy utóbb elérkezik az az idő, amikor az egyik vagy mind a két fél kényelmetlenül kezdi érezni magát, elégedetlenné válik, hiszen nincsenek kielégítve a szükségletei, nem azt kapta, amire vágyott. Természetesen emiatt a másikat okolja, úgy gondolja, hogy a másikban van a hiba, hiszen ez nem az az ember, akit ő megismert. Közben eszébe sem jut, hogy nem is azt az embert akarta megismerni, akivel van, hanem azt, akinek ő gondolta, ráadásul talán ő maga sem volt teljesen őszinte. A szerelem emiatt hamar elmúlik, és ilyenkor jönnek a választási lehetőségek: kényelemből benne maradni a kapcsolatban vagy kilépni, és kezdeni mindent elölről. Ez mehet így egy életen keresztül, vagy jobb esetben addig, amíg az ember meg nem ismeri önmagát és el nem fogadja magát annyira, hogy már ne próbáljon mást mutatni és mást láttatni, mint ami a valóság.
Az az ember, aki ismeri és szereti saját magát, tudja, hogy mik a hiányosságai és azokkal együtt is tud élni. Ha valaki csak egy álomképet mutat magáról, akkor eleve nem őt szerették és marad egy boldogtalan kapcsolat, majd a szakítás. Ameddig egy párkapcsolatban felmerül, hogy vajon szeretnek-e, elfogadnak-e így, amilyen vagyok, vajon jól tettem-e, vagy ezt kellett-e mondanom ahhoz, hogy együtt legyünk, addig nincsen taktika nélküli kapcsolat.
Az egyik legnehezebb dolog az életben egy olyan kötelék kialakítása, ami nélkülözi a taktikát, a játszmát, a ferdítéseket, a felelőtlen ígéreteket. Az ilyen kapcsolathoz két olyan ember kell, akik nem a másiktól várják a boldogságot, saját maguk elfogadását, akik nem akarják rejtegetni a másik elől saját magukat. Mindenkinek önmagában kell biztosnak lennie ahhoz, hogy a társa is biztos lehessen benne, és ez csak oda-vissza működik.
Szerző: KáVé
