Nagyvilág

A brit azonos nemű párok java nem mer kézenfogva az utcára lépni

Kutatást végzett a nagy-britanniai queer biztonságról a brit Stonewall civil szervezet a Hold My Hand kampány keretében. Eszerint a brit azonos nemű párok 44%-a érzi magát biztonságban, ha nyilvánosan megfogja partnere kezét, míg többségük, 56 százalékuk fél.

Még egy olyan egyszerű dolgot sem éreznek biztonságosnak, mint a partnerük kezét megfogni. Mindenki, szexuális orientációtól és nemi identitástól függetlenül megérdemli, hogy bántalmazástól és zaklatástól való félelem nélkül élje az életét” – kommentálta az adatokat a Stonewall.

A kampány a brit Belügyminisztérium 2023-as jelentését követően indult el, amely a szexuális irányultságon alapuló gyűlölet-bűncselekmények számának növekedését mutatta ki.

Angliában és Walesben az elmúlt öt évben 112%-kal nőtt a LMBTQ-ellenes gyűlölet-bűncselekmények száma. Ami a transz közösséget illeti, a velük szemben elkövetett gyűlölet-bűncselekmények Angliában és Walesben 186%-kal emelkedtek az elmúlt öt évben.

Ennek apropóján a brit Stonewall arra szólította fel a kormányt, hogy a LMBTQ-ellenes gyűlöletet minősítse súlyos bűncselekménynek, és hajtson végre „egy olyan gyűlöletbűncselekmény-stratégiát és cselekvési tervet, amely felszámolja az LMBTQ-közösség bejelentéseinek akadályait”.

Azt szeretnénk, ha az új kormány kiemelten kezelné az LMBTQ-közösség biztonságát, és kéz a kézben álljon ki mellettünk” – tették hozzá.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin