Nagyvilág

Keveslik a kárpótlást az angol veteránok, akiket a melegségük miatt szereltek le

Az Egyesült Királyságban jövő januártól megkezdik azoknak a volt katonáknak a kárpótlását, akiket annak idején a szexuális orientációjuk miatt megalázó körülmények között szereltek le. David Bonney volt az egyik utolsó katona, akit a melegsége miatt elítéltek – miután két évig nyomoztak ellene, 1993-ban hadbíróság elé állították és börtönre ítélték.

A meghurcolt veteránok kárpótlására 50 millió fontot szánnak, ám mivel az állam sokáig húzta az ügy rendezését, az érintettek közül azóta már sokan elhunytak. Így már csak legfeljebb négyezer főnek kellene fizetni átlagosan 12500 fontot, azaz átszámítva körülbelül 6 millió forintot kapnának a volt katonák.

Azonban több jótékonysági szervezet, köztük a brit fegyveres erők tagjait és veteránjait, valamint a családtagjaikat támogató Royal British Legion is úgy érzi, méltánytalanul alacsony a felajánlott összeg. Ezért levélben fordultak a miniszterelnökhöz, követelve a keretösszeg megemelését, írja a BBC.

Az Egyesült Királyságban 1967-ben dekriminalizálták a homoszexualitást, de a fegyveres erőknél egészen 2000-ig tiltott maradt. Akik melegek voltak – vagy melegnek gondolták őket -, azok ellen gyakran hosszas vizsgálatokat folytattak, mielőtt leszerelték volna őket, és még 1995-ben is állítottak emiatt katonákat hadbíróság elé. Az elítélésük miatt azonban a civil életben gyakran állás és így jövedelem, valamint nyugdíj nélkül maradtak.

A ma 62 éves Stephen Close-t például súlyos szeméremsértés miatt ítélték el, miután az 1980-as években Berlinben állomásozva megcsókolt egy másik férfit. Leszerelték a hadseregtől, kihallgatásnak és megalázó orvosi vizsgálatnak vetették alá, majd négy hónapra katonai börtönbe zárták. Ezután 30 évig kellett elítélt szexuális bűnözőként élnie, mielőtt 2013-ban kegyelmet kapott.

„Nem csak a hadseregről van szó, az egész életemet elvágták onnantól kezdve.” Az elítélése miatt nem fogadhatott örökbe gyereket, és nem dolgozhatott semmilyen szakmában. Állandó anyagi nehézségek között élt, mert priusszal nem kapott munkát, így most úgy érzi, a felajánlott kártérítés nem arányos. „Annyi évtizednyi küszködés után ennyit tudnak megajánlani?” – mondta.

A hadügyminisztérium összesen 40 ajánlást kapott, hogy milyen lépések kellenének a kompenzáláshoz, ezek között szerepel például, hogy az idős és beteg veteránok esetében a pénzbeli kárpótlást gyorsan ki kellene fizetni. De a már elfogadott javaslatok között szerepel az is, hogy a queer katonák emlékművet kapnak majd.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin