Nagyvilág

Több mint egy tucat embert letartóztattak az isztambuli pride-on

 

Legalább 15 embert tartóztatott le a török rendőrség Isztambulban, betiltott pride felvonuláson való részvételért – írja a Reuters.

Isztambul tartomány kormányzója vasárnap közölte, hogy a pride felvonulást nem engedélyezték a városban, és azt támogató szervezetek „illegálisak”. A rendőrség lezárta a belvárost, beleértve a metróállomásokat is.

Aktivisták erre a város ázsiai oldalán gyülekeztek, ahol egyikük felolvasott egy beszédet, melyben kijelentette, hogy „soha nem unjuk meg, hogy becsapjuk a rendőrséget, és arra kényszerítsük őket, hogy foglalkozzanak velünk.”

„Lezártátok az összes utcát és teret, leállítottátok egy egész város életét, de elfelejtettétek, hogy mi áttörünk a kövön, és megtaláljuk egymást, ha kell.”

A rendőrség átkutatta a város utcáit a tüntető aktivisták után és legalább 15 embert tartóztattak le.

2014 óta nem lehet pride felvonulást tartani Törökországban, az utóbbi időkben pedig már a beltéri eseményeket is megpróbálják megakadályozni. Törökországban az utóbbi években jelentősen nőtt az LMBTQ közösséggel szembeni gyűlöletbeszéd mértéke, különösen mivel maga az elnök, Recep Tayyip Erdoğan is nyíltan ellenséges a queer emberekkel.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin