Szia Dóra!
Van valami, amiben hasonlítunk. Szerintem egyetértünk, hogy ez a nemzedék egy borzalmas világban nő fel. Egyetértünk abban, hogy figyelni kell a gyerekekre.
Egy olyan oktatási rendszerben nőnek fel, amiben áldozatok áldozathozatalok árán tanítják őket. A szüleik, még a jómódúak szülei is félnek. Félnek a konyhában, félnek az esti mese előtt, félnek a reggeli kávé közben, félnek a napközibe ment és félnek, mikor elengedik a gyereket az iskolába. Félnek attól, mit tegyenek a hónap elején az asztalra és mit a hónap végén. Félnek, hogy ha bárki beteg lesz a családban, lesz-e pénz a magánellátásra, vagy bízhatnak a szerencsében és azokban a nővérekben és orvosokban, akik még, valamiért, valahogy kitartanak egy felettük összedőlő épületben. Szoronganak, hogy hogyan fizetik vissza a hitelt, ami nélkül nincs élet, félnek, hogy mikor jön el a válás ideje a másiknál, hiszen statisztikailag majd eljön, és félnek, hogy a gazdaság mikor roppan össze alattuk és mekkora szakadék felett kell majd megtartaniuk nemcsak magukat, de a gyereküket is.
És ez csak ami otthon zajlik, a négy fel között, ahova te annyi embert zárnál be és zársz is be. De a mai fiatalok emellett egy borzalmas világban nőnek fel, aminek ha csak egy pici részletét is látják meg néha-néha – és általában nem néha-néha látják, hanem rengetegszer-rengetegszer –, az is csak egy borzalmas, siralmas, kegyetlen képet fest. Háborúk, ahol azon veszekszünk, kinek van igaza, pedig egyszerűen senkinek nem kéne meghalni. Erdőtűzek, amiknek sosincs vége. Hosszú meleg őszök, amik hosszú forró éveket jósolnak meg. Olvadó jégsarkak. Kihaló állatok. Menekülő emberek. Kegyetlen kék plakátok kegyetlen hazugságokkal. Kegyetlen kérdések. Honnan lesz víz? Mi lesz a termőföldekkel? Mit fogunk enni? Mit öntenek el a tengerek? A mi házunkat mikor viszi el egy trópusi vihar a Kárpát-medencében?
Nyilván te is védeni akarod a gyermekeket, Dóra. De rossz helyen tapogatózol, mikor egy gyerek lelkéért aggódsz az éjjel közepén felkelve. Mikor el kell döntened, hogy másnap a kórházi fertőzésekkel kapcsolatban fogalmazz meg valamit a parlamentben, nőként és lányok anyjaként a nők helyzetéért küzdj, például újabb harcot indíts a női higiéniai termékek adómentességéért vagy esetleg elérd, hogy a közoktatásban már így is keveset kapó gyerekek még kevesebb tudáshoz jussanak. Mert félsz, hogy melegek lesznek. Félsz, hogy transzok lesznek. Félsz, hogy olyanok lesznek, akik nem férnek be a te, a férjed, a pártod hátrafele nyilazó múltképének modelljébe, tagadva azt a kellemetlen tényt, hogy bizony a honfoglaló csoportok között is biztosan voltak melegek, leszbikusok, sőt, transzok is.
Rosszul döntesz Dóra, mert rossz dologtól félsz. Te attól félsz, amit a tudomány tagad, amire a tudomány már tudja a választ. Attól félsz, hogy egy képtől valaki buzi lesz. Attól félsz, hogy a jövőben olyan emberbe lesznek szerelmesek, akibe te nem szeretnéd, hogy szerelmesek legyenek. Pedig félhetnéd inkább a jövőjüket. Hogy hogyan, milyen körülmények között fognak felnőni és hogyan, milyen körülmények között lesznek felnőttek. De nem. Bár tudod, hogy az a feladatod, hogy sokakkal együtt egy jobb jövőt biztosíts a gyerekeknek, te inkább úgy döntöttél, hogy az országunknak aranyat érő idődet arra használod fel, hogy félelmet kelts, gyűlöletet szíts és elérd, hogy a fiatalok ne mehessenek el egy kiállításra. Hogy kevesebbet lássanak a világból, hogy kevésbé értsék meg azt, hogy ne értsék, miben élnek, mi várhat rájuk, hogy ne készüljenek fel arra, hogy mi a valóság, hogy ne lássanak színesebben, ne informálódjanak, ne tanuljanak úgy, hogy nem is tudják, hogy tanulnak.
Te rombolsz, Dóra. Esélyt, kultúrát, nézőpontokat, választási lehetőségeket, utakat a teljességhez.
Sajnállak Dóra és sajnos értelek is. Sajnállak, mert egy olyan világot építettél fel magad köré, amiben a rombolás a jó lépés. Amiben a gyűlölet a kulcs. Amiben az elzárás a megoldás. Amiben az elfogadás métely. Amiben a helyes a helytelen. Értelek, mert ebben a világban te úgy tudsz előrébb lépni és úgy tudsz fennmaradni, ha nem az igazságosságért és egyenlőségért küzdesz, hanem vádaskodsz, konspirálsz és azokba rúgsz bele, akikbe annyian rúgnak bele. És nem az igazságtalan erőseket támadod, hanem a gyengéket, akik nem akarnak mást, csak igazságot.
Építs egy világot Dóra, amiben gyerekek nem járhatnak kiállításokra. Ahol a fiatalok nem láthatják a való világ minden való oldalát. Ahol bűn múzeumba járni. Ahol biztonságosabb elnyomni a valóságot, mint elfogadni azt és alkalmazkodni hozzá. Ahol a tudás nem hatalom, hanem kockázat. Ahol egy öreg, boldog nyugdíjas képe nem megnyugtató, hanem kockázatos. Ahol az elfogadás nem egyenlőséget szül, hanem üldözést és üldözöttséget.
De ne feledd Dóra, hogy minden győzelmed az ehhez a világhoz vezető úton egy ország, egy nép, egy társadalom vesztesége. És kérlek, ha egyszer körbenézel magad körül és csak sötétséget látsz színek, szabadság és mosolyok nélkül, ne csodáld, hogy csak te fogsz mosolyogni és csak te leszel büszke. Mert így jár az, aki egész életében mások büszkesége ellen küzd. És ha hirtelen úgy fogod érezni, hogy a magányos boldogságod boldogtalanná tesz, gondolj vissza arra, amit most mondok neked.
Aki másokat boldogtalanná tesz, azért, hogy ő maga boldog legyen, sose lesz igazán boldog.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
