Nagyvilág

Olaszországban érvénytelenítik a meleg párok gyerekeinek anyakönyvi kivonatát

 

A milánói bíróság megsemmisítette egy meleg pár béranyaság útján fogant gyermekének külföldi születési anyakönyvi kivonatának regisztrációját az olasz rendszerben – írja az Ansa.

Olaszországban 2004 óta illegális a béranyaság, most azonban Giorgia Meloni kormánya arra készül, hogy a külföldön béranyát fogadó párokat is megbüntesse. A Reuters szerint az új törvény két év szabadságvesztést és akár egymillió eurós bírságot is kiszabhat azokra a párokra, akik olyan országban fogadnak béranyát, ahol amúgy legális ez a folyamat.

A bíróság szerint mivel Olaszországban illegális a béranyaság, az anyakönyvi kivonatnak azon része, mely a kívánságszülőket „szülőként” jelöli meg, törvénybe ütközik. A bíróság ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a gyermek örökbefogadására lehetősége van a kívánságszülőknek. Ez összhangban van a Legfelsőbb bíróság 2022 decemberi ítéletével, mely szerint a gyermek érdekeit legjobban az örökbefogadás képviseli.

Az eljárás tekintetében az Emberi Jogok Európai Bírósága az olasz bíróságoknak adott igazat. Több pár – köztük egy heteroszexuális pár – fordult az európai bírósághoz, amiért többé nem regisztrálhatják a béranyaság útján fogant gyermekeiket az olasz anyakönyvi rendszerbe. Az emberi jogok bírósága szerint azonban a pároknak lehetőségük volt örökbefogadni a gyermekeket, de nem éltek vele.

Eugenia Roccella családjogi miniszter korábban arról beszélt, hogy „talán” amnesztiát hirdetnek azoknak a pároknak, akik az új büntetőjogi törvény életbe lépése előtt vállaltak külföldön gyermeket béranyaság útján.

Az így gyermeket vállaló párok 90%-a egyébként heteroszexuális, azonban ők többnyire titokban intézik el. Így a törvény főképp az azonos nemű párokat sújtja, akik nem tudják eltitkolni, hogy a gyermekük hogyan fogant. Az azonos nemű párok ráadásul közösen nem fogadhatnak örökbe, ellentétben a heteroszexuális párokkal.

Olaszországban több településen is megkezdődtek a hasonló, anyakönyvi kivonatokat érvénytelenítő eljárások.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin