A néhai bajor király, II. Lajos neve hallatán sokaknak a legendás várkastély, Neuschwanstein jut eszébe. A meredek sziklacsúcsra épített mesebeli palota hosszú évek óta vezeti a legnépszerűbb látnivalók listáját Németországban, pedig sokan nem is tudják, hogy II. Lajos még egy ennél is fényűzőbb kastélyt emeltetett, amikor egy tó közepén felépítette „a bajor Versailles”-t.
Az uralkodói palotakomplexum Münchentől mintegy 60 kilométerre délkeletre fekszik a Herreninselen, a Bajor-tengernek is nevezett Chiemsee legnagyobb szigetén. Egykor egy Ágoston-rendi kolostor állt a szigeten, ám amikor a Német-Római Birodalmat 1802 és 1814 között területcserék, a mediatizáció (a világi birodalmi rendek megszüntetése) és a szekularizáció (az egyházi birodalmi rendek megszüntetése) révén újjászervezték területileg, számos egyházi ingatlan elvesztette a funkcióját.
A Herreninselen ez a sors jutott a barokk épületegyüttesnek is, a különböző tulajdonosok az évek során a székesegyházát már lebontották, a kolostor falai között sörfőzde üzemelt, és egy fakitermelő vállalat már a sziget faállományának teljes kiirtására készült, amikor 1873-ban II. Lajos megvásárolta az egészet. A szerzetesrend egykori épületeit királyi rezidenciává alakíttatta át – ez az Altes Schloss, azaz a Régi kastély nevet kapta.
Hogy egykor egyházi rendeltetésű épületek uralkodói palotaként szolgáljanak tovább, az a fenti körülmények miatt a korban nem számított rendkívülinek. A württembergi királyi ház kedvenc nyári rezidenciáját egy egykori zárdából alakították ki Friedrichshafenben, ide vonult vissza például a férfiakhoz vonzódó I. Károly is.
Miközben a Herrenchiemsee építését felügyelte, II. Lajos az Altes Schloss falai között lakott. A versailles-i minta alapján emelt új kastélyt XIV. Lajos francia király dicsőséges templomának szánta, akiért rajongott a bajor uralkodó. Az első vázlatokkal olyannyira nem is volt elégedett, hogy végül az épület 13 újratervezési fázison ment keresztül, mielőtt 1878-ban megkezdődhetett a tényleges építkezés. A végeredmény pedig nemcsak az egyik legpompásabb palotája lett, hanem egyben II. Lajos legdrágább épületévé is vált.
Azt talán nem túlzás kijelenteni, hogy II. Lajos nem pusztán rajongott az építészetért, hanem a grandiózus paloták megszállottjává vált – ráadásul ez egy kifejezetten költséges hobbi. Az ifjú, alig 22 éves király Franciaországba utazott 1867-ben, de nagybátyja halálhírére haza kellett térnie, így nem volt lehetősége felkeresni a versailles-i kastélyt. Annyira foglalkoztatta azonban XIV. Lajos egykori otthona, hogy odahaza építészét, Georg von Dollmannt megbízta egy ahhoz hasonló épület megtervezésével, helyszínül pedig a későbbi Linderhof-palota területét jelölte ki.
II. Lajos a naplójában feljegyezte legbelsőbb gondolatait, kísérleteit szexuális vágyai elfojtására, és a vívódást, hogy mindemellett hogyan maradhat hithű katolikus. Írásaiból egyértelműen kitűnik, hogy Lajos életét végigkísérte homoszexualitása. Főlovászmesterével, Richard Horniggal húsz éven át tartott fent viszonyt, de kapcsolata volt egy magyar származású színésszel, Kainz Józseffel, aki a német nyelvű színjátszás egyik legkiemelkedőbb alakja volt, valamint egyik udvaroncával, Alfons Weberrel is.
A kezdeti vázlatok gyorsan túlnőttek az eredeti elképzeléseken, és a Nagy-Trianon kastélyra hajazó tervekből egy óriási palotakomplexum lett, a híres versailles-i tükörterem másolatával együtt, a mennyezetét díszítő 25 freskót pedig a Napkirálynak szentelték. A kivitelezést hátráltatta az 1870-ben kitört francia–porosz háború, utána Lajos inkább a linderhofi építkezésre koncentrált. 1874-ben aztán végre személyesen is ellátogathatott a vágyott francia kastélyba. Az óriásra nőtt saját tervekhez új helyszínt kellett keresnie, így esett a választás a herreninseli birtokra.
Az építkezést rendszeresen személyesen felügyelte, és bár külsőségeiben Versailles-ra hasonlított, az óriási rezidenciát sosem szánták egy ezerfős királyi udvartartás befogadására. 1885 szeptemberében II. Lajos mindössze néhány napot tudott eltölteni az addig elkészült, gazdagon díszített néhány teremben, a még befejezetlen részeket pedig színes vásznakkal takarták el.
Amikor a király a következő évben elhunyt, minden építési munka leállt. Addigra több mint 16 millió márkát költöttek a kastélyra, ami a csőd szélére sodorta a királyi udvart, bár a történészek hozzáteszik, hogy a helyi gazdaságra jótékony hatással voltak a folyamatos állami megrendelések. Hogy az összeg nagyságát érzékelni tudjuk: a befejezetlen kastélyra többet pénz ment el, mint a Neuschwanstein-kastély és a Linderhof-palota építésére együttvéve – egyes számítások szerint mai árakon mindez közel 300 millió dollárt, azaz több mint 90 milliárd forintot jelentene.
II. Lajos halála után néhány héttel – akárcsak Neuschwansteint – a kastélyt megnyitották a nagyközönség előtt, majd 1923-ban Rudolf trónörökös átengedte az épületet Bajorországnak.
Az egy jórészt lakatlan szigeten, egy hatalmas tó szigetén, egy sűrű erdő közepén található kastélyegyüttes történelmi események helyszíne is volt: 1948. augusztus 10. és 23. között a nyugati megszállási övezetek német tartományainak képviselői az Altes Schlossban tartottak alkotmányozó gyűlést, és az alaptörvény (Grundgesetz) előkészítésével hozzájárultak a Német Szövetségi Köztársaság megalapításához.
A Német Turisztikai Hivatal a külföldi látogatók szavazatai alapján minden évben összeállítja a legnépszerűbb látnivalók százas listáját. Az összesített listán a lovagi várak mintájára emelt Neuschwanstein legutóbb a harmadik helyen végzett – csupán a hamburgi modellvasútpark, a Miniatur Wunderland, valamint az ország legnagyobb szabadidőparkja, az Europa-Park Rust előzte meg –, míg a kastélyok és várak kategóriában toronymagasan győzedelmeskedett.
Kocsis G. János
Instagram:@Kocsis_G_Janos
Twitter:@Kocsis_G_Janos
