Gerendai Károly – sikeres üzletember és kultúraszervező, a Sziget Fesztivál megálmodója – nagyon korán gondolta úgy, hogy saját lábára áll. Tizenhat éves korában elköltözött szüleitől, hogy megvalósítsa a saját álmát: a zenei és szórakoztatóipar szerves részévé váljon. Munkásságának köszönhetően hazánk felkerült a nemzetközi térképre és meghatározó részévé vált az európai fesztiválkultúrának. Rendezvényei már több neves nemzetközi díjat is bezsebeltek és már nemcsak Magyarországon, de határainkon túl is foglalkozik fesztiválszervezéssel. Több olyan kezdeményezésben is részt vett, amely a magyar kultúra fejlődését és előrehaladását segítették elő. 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, majd az „Év üzletembere” lett, kultúraszervező tevékenységéért 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje díjat is megkapta, de részesült Radnóti Miklós antirasszista díjban is.
Mikor kilépett a biztos családi fészekből, milyen célt tűzött ki maga elé, amit meg akart valósítani?
Gerendai Károly: Annak, hogy elköltöztem otthonról, elsősorban az volt az oka, hogy a szüleim nem nézték jó szemmel, hogy engem a rendezvényszervezés jobban érdekel, mint az általuk preferált polgári foglalkozások és próbálták eltiltani ettől a tevékenységtől. Nekem viszont fontosabb volt, hogy olyasmivel foglakozhassak, ami igazán érdekel, mint a családi otthon biztonsága, ezért a különköltözést választottam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szüleim elváltak még gyerekkoromban és engem az apukám és az új felesége próbált egy klasszikus polgári miliőben felnevelni Budapesten. Persze akkoriban még fogalmam sem volt, hogy pontosan mit fogok a későbbiekben csinálni, de tudtam, hogy engem elsősorban a zene, a koncertek és rendezvények világa érdekel, ezen a területen szeretnék valamit szervezőként elérni. Bármilyen alkalmi munkát elvállaltam, amiből fenn tudtam magam tartani, a plakátragasztástól a hangfalpakolásig, a jegyszedéstől a hanglemezek terjesztéséig. A sokszor megterhelő fizikai munkák végzése közben mindig arra gondoltam, hogy ez azért fontos, mert szakmai tapasztalatokra és kapcsolatokra tehetek szert, amire elengedhetetlen szükségem van, ha valahová el akarok jutni majd a ranglétrán.
Hogy jött a Sziget ötlete? Mi volt az elsődleges céljuk akkoriban? Mik voltak a fő irányvonalak, mikor megálmodták a rendezvényt és Ön szerint végül mi valósult meg az első fesztiválra belőle?
G. K.: A Sziget ötlete tulajdonképpen egy helyzet felismerése nyomán született, amikor a Sziámi zenekarral az országot járva azt érzékeltük, hogy a rendszerváltás után megszűntek a fiatalok szervezett táborozási, nyaralási lehetőségei. Sőt akkoriban alapvetően megfelejtkeztek a fiatalokról és az ő közösségi élmények iránti vágyaikról, igényeikről. Ezzel párhuzamosan azt érzékeltük, hogy az akkor még ellenkultúrának tartott underground zenei és művészeti próbálkozások kezdenek népszerűbbek lenni az agyonajnározott és a médiában sulykolt mainstream produkcióknál. Ebből a két felismerésből fogalmazódott meg a sziget alapkoncepciója, hogy „kell egy hét együttlét.”
fontosabb volt, hogy olyasmivel foglalkozhassak, ami igazán érdekel, mint a családi otthon biztonsága
Tudomásom szerint az első évek üzleti szempontból nem voltak túl sikeresek a rendezvény tekintetében, de Önök mégis folytatták és már a 21. Sziget Fesztiválon vagyunk túl. Mi hajtotta Önöket, hogy ezt folytatni kell és sikeres lesz a fesztivál?
G. K.: Már az elején is átütő volt a közönségsiker és a rendezvény fogadtatása, már az első évben 43 ezren eljöttek, a másodikra pedig már 143 ezren látogattak el, csak az elején még fogalmunk sem volt róla, hogy hogyan kell üzletileg is sikeresen menedzselni egy fesztivált, mivel az elején ez nem vállalkozási alapon indult. Az első szervezőcsapatban a titkárnőn kívül mindenki társadalmi munkában dolgozott, lelkes amatőrök voltunk, próbáltuk a szabadidőnkben összehozni a fesztivált. Én voltam az egyetlen a csapatban, aki már látott közelebbről színpadot, meg persze a Péter (Müller), de Ő meg fölülről látta előadóként. Az elején inkább azzal szembesültünk, hogy ez tesz tönkre minket, hiszen ott álltunk a végén és nem tudtuk kifizetni az alvállalkozókat. Hittem a fesztivál jövőjében, mert láttam, hogy hogyan fogadta a közönség, másrészt tudtam, hogy mennyi olyan terület van, amit lehetne profibban csinálni, ehhez viszont meg kellett találni a megfelelő szakembereket. Mindenesetre az idő ebben is engem igazolt, hiszen már a harmadik rendezvény nyereséggel zárt, majd elindult egy látványos fejlődési szakasz és mostanra egy regionálisan is piacvezető profi céggé nőttük ki magunkat. Azonban bármennyire is divat mostanában azzal vádaskodni, hogy ma már csak a pénzért csináljuk, szerintem minden kolléga nevében kijelenthetem, hogy a legerősebb motivációnk még ma is az, hogy szeretjük, amit csinálunk. Persze az sem igaz, hogy az anyagi siker nem számít, hiszen ez is fontos szempont. Ezen felül a mi portfóliónkba tartozik a Gyerek Sziget, a Gourmet Fesztivál és a Fridge Fesztivál, a Strand Fesztivál és a Music Hungary zeneipari konferencia is.
A sikerek ösztökélték arra, hogy újabb és újabb zenei fesztiválokat indítson vagy volt esetleg más is a hátterében annak, hogy ma már négy haza fesztivál szervezője?
G. K.: Minden általunk szervezett eseményre igaznak gondolom azt az állítást, hogy elsősorban azért kezdtünk bele, mert azt gondoltuk, hogy van rájuk igény a közönség részéről, és izgalmas, üde színfoltjai lehetnek a hazai kulturális életnek. Persze egy cég életében az is fontos szempont, hogy minél több lábon álljon, és ki tudja használni a kapacitásait, kamatoztatni tudja a nála felhalmozódott szaktudást és kapcsolati tőkét.
a legerősebb motivációnk még ma is az, hogy szeretjük, amit csinálunk
Pályafutását tekintve gondolom, itt még közel sincs vége. Hogyan tervezi a jövőt? Lehet valamit esetleg tudni, hogy milyen tervei vannak?
G. K.: Az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettünk a környező, vagy akár távolabbi országok irányába, már megjelentünk a román, az osztrák és a török rendezvénypiacon és komoly tárgyalásokat folytatunk Ukrajnával.
Budapest első Michelin csillagos éttermét, a Costes-t is Ön álmodta és valósította meg. Hitt abban akkor, hogy lehet újra gasztrokultúra Magyarországon és újra egy felfelé ívelő pályára léphet a magyar gasztronómia? Miért gondolta akkor, hogy ez sikeres lehet?
G. K.: Nekem már a Costes előtt is volt vendéglátóipari befektetésem, a Liszt Ferenc téren a Buena Vista étterem-kávézó. Bár ott is elsősorban a térben rejlő lehetőségek és a budapesti teraszkultúra elterjesztése motivált. Amikor néhány év sikeres működés után 2005-ben eladtam a Buenát egy befektetőnek, azon elég sok pénzt kerestem ahhoz, hogy feltegyem magamnak a kérdést: mit is akarok kezdeni ezzel a pénzzel? Mivel a hazai gasztronómia színvonalával korántsem voltam kibékülve, arra gondoltam, megpróbálom egy olyan helybe fektetni a vendéglátásból szerzett hasznot, aminél nem az lesz az elsődleges szempont, hogy megéri-e vagy sem, hanem hogy kompromisszummentesen, mindenben a legjobbra akarjunk törekedni. Szerencsére, a Costes megjelenésével egy időben, a hazai gasztronómia számos területén elindult egy látványos fejlődési folyamat, és mára elmondhatjuk, hogy mind a szaktudásban, mind a képzésben, mind az alapanyagok terén, mind a hozzáállásban jelentős javulás érzékelhető, de még mindig nagyon messze vagyunk az ideális állapotoktól. Ma már kijelenthetjük, hogy van legalább 100 olyan hely az országban, amiért nem kell szégyenkeznünk, sőt van 5-6 olyan hely, ami nemzetközileg is az élmezőnybe, mondjuk a top 5000-be sorolható. Kérdés, hogy ez elég-e, mert közben a piac már ennyi helyet sem feltétlenül képes eltartani. Ugyanakkor azt gondolom, hogy szerencsére divatba jött a gasztronómia és egyre szélesebb az a réteg, aki kezdi igényelni a minőségi vendéglátást. Ezért, ha ez kéz a kézben fejlődik, lesz kereslet is a kínálat mellé, akkor a következő 10 évben behozhatjuk a hátrányunkat.
ma már kijelenthetjük, hogy van legalább 100 olyan hely az országban, amiért nem kell szégyenkeznünk
Természetesen az egyértelmű, hogy az életben és leginkább az üzletben rengeteg rizikófaktor van és sokszor a megvalósított tervek kudarcba fulladnak és bukás lesz a vége. Hogy dolgozta fel a bukásokat és hogyan állt talpra?
G. K.: Valószínűleg csak azt nem érik kudarcok, aki nem csinál semmit. Ugyanakkor a kurdarcok arra is jók, hogy tanuljunk belőlük, legközelebb körültekintőbbek legyünk, okosabban járjunk el. Persze vannak az életben olyan csalódások, vagy tragédiák is, amikből nehéz felállni, ilyenkor jól jön egy segítő kéz. De tisztában kell legyünk azzal, hogy aki a földön marad, az egy helyben ragad, és ezáltal lemarad, mert közben a világ halad és folyamatosan változik. Ha pedig nem tudunk lépést tartani a mozgó világgal, vagy akár egy lépéssel előrébb járni, mint a többiek, akkor nehéz lesz sikereket elérni.
Egy mai fiatalnak Ön szerint mennyivel nehezebb, ha most kezdi, mint Önnek volt anno?
G. K.: Ma már kialakult a piacgazdaság, még ha azt az állam igyekszik is a maga eszközeivel néha elefántként a porcelánboltban befolyásolni. Ma már rég nem elég megnézni, hogy a nálunk előrébb tartó országokban mi működik és azt lekopírozni. Bár van, amiben meg jobb lett a helyzet, például a szaktudás sokkal magasabb szinten megszerezhető az iskolákban, nem kell hozzá végigjárni a ranglétrákat, de a munka és a karrierlehetőségek meg korlátozottabbak. Ugyanakkor most sincs semmi veszve, hiszen a világ közben kinyílt, és aki sikerben gondolkodik, az lassan világsikerben kell gondolkodjon, nem provinciális eredményekben. Ma kezd újra az ötlet többet érni, mint a kapcsolat, a tehetség inkább számítani, mint a származás. Csak sajnos a legtehetségesebbek még mindig nehezen hiszik el, hogy itthonról is lehet egyenlő esélyekkel indulni a világversenyeken.
csak azt nem érik kudarcok, aki nem csinál semmit
Ön nagyon sokat tett az elmúlt években Magyarországért. Gondolom, óriási hazaszeretet van Önben – amit legjobban mutat az Ön által elindított Szeretem Magyarországot Klub –, hogy látja most az ország helyzetét kulturális és szórakoztatási irányból nézve? Jó úton haladunk vagy van még azért hova fejlődnünk?
G. K.: Szerintem, ha csak a kulturális és szórakozási kínálatát és lehetőségeit nézem az országunknak, akkor nincs szégyenkeznivalónk. Sőt azt állítom, hogy ma Budapest az egyik legjobb adottságú és kínálatú város ezen a területen, az egész világon. Nem véletlen, hogy az eddig is rendelkezésünkre álló épített örökségi adottságainkon túl, ma már turisták százezreit vonzzák a fővárosba a romkocsmák, a hangulatos kávézók, éttermek, a designboltok, a szórakozóhelyek, a fürdők és a rendezvények. Engem inkább az izgat, hogy az egyéb életkörülményeink és lehetőségeink hogyan alakulnak, mert hiába a jó lehetőség, ha az itt élő emberek nem tudnak, vagy nem akarnak élni vele. Én tényleg úgy gondolom, hogy szeretném szeretni ezt az országot. De ha az utánam következő generációk nem akarják még jobbá tenni, és inkább elhúzzák a csíkot, akkor előbb-utóbb nagy bajok lesznek…
Szerző: Zsoltee
