Kristóf és Nimi öt évvel ezelőtt az appnak köszönhetően találkoztak – most harmadik éve házasok, hat cicát „nevelnek” egy tengerparti görög faluban, közös YouTube show-juk van, és bár mindent megtaláltak kapcsolatukban, amire vágytak, a Grindrnek nem mondtak búcsút. Kristóf most elmeséli, miért.
Van az a mondás, hogy az élet pontosan az, amit kihozunk belőle – ez pedig valójában mindenre igaz. Panaszkodhatunk a gay club kidek „sekélyességéről”, de ha egyszerűen kivonjuk magunkat a melegbulik világából, önként átengedjük a porondot. Hangoztathatjuk, hogy a pasik nagy része csal, hazudik és gerinctelen – de ha soha többé nem randizunk, esélyt sem adunk egy rendes fiúnak arra, hogy megtaláljon minket. Ugyanígy van ez a melegek kedvenc appjával, a Grindrrel is, amelyet legalább annyian kritizálnak, ahányan használnak, és amely – bármily hihetetlenül hangzik ez sokak számára – legalább annyira közösségi oldal és alkalom arra, hogy jobban megértsük a társadalmunkat, és támogassuk a közösségünket, mint amennyire randi-, szex- vagy társkereső alkalmazás.
És bár előszeretettel és szenvedélyesen szidják sokan, megbélyegezve és lenézve mindenkit, aki beteszi a lábát az online „bűnbarlangba”, a helyzet az, hogy a „grájnderezés” is csak olyan, mint bármi más: lehet eszetlenül és etikátlanul tolni, és lehet egy másik platform is, ahol összekapcsolódhatunk a közösségünk tagjaival, ahol nagy utazók összeakadhatnak, ahol rápillanthatunk, milyen is az LMBTQ élet olyan helyeken, ahol a kormány és az egyház egy emberként próbálja ellehetetleníteni a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek és queerek ügyét, és természetesen flörtölgethetünk is, ki-ki a maga vérmérséklete szerint.
Mert sosem az fog meghatározni egy embert, hogy fenn van-e Grindren vagy sem, ahogyan az sem, hogy történetesen „most azonnal” szexrandikat keres, vagy épp csak csevegne. Sokkal inkább az, hogy hogyan viselkedünk, beszélünk, kommunikálunk egymással az éterben. Bevallom, engem mindig elborzaszt, ha valaki egy „helló” után (vagy akár ahelyett), a mi bármiféle ilyen irányú kérésünk vagy kérdésünk nélkül fogja magát és átdob egy fotósorozatot az ánuszáról. Szó sincs róla, hogy szégyenlős lennék – semmi bajom az XXX fotókkal, de kérés-kérdés nélkül elárasztani velük egy vadidegen képernyőjét nekem pont olyan, mint megjelenni egy ismeretlen ablakában anyaszült meztelenül, miközben ő épp vacsorát készít a barátainak.
Nyilvánvalóan mind másképp vagyunk beállítva, és a habitusunk mellett az aktuális hangulatunk is meghatározza, hogy belemegyünk-e a „dirty talkba”, vagy haveri hülyéskedés szintjén tartjuk a kommunikációt, egy azonban konstans kell, hogy maradjon: a másik ember tisztelete. Nem kell egyformán gondolkodnunk ahhoz, hogy folytassuk a beszélgetést. Ha tőlem valaki azt kérdi: „Hot pics?”, én pedig így felelek: „Bocs, sosem küldünk szexfotókat magunkról – de az Instám a Grinderünkhöz van linkelve, rengeteg képet találsz rólunk”, őszintén meglep, hogy a beszélgetőtársam egyszerűen letilt. Ahogy az is, ha én írok rá valakire megkérdezni egy számomra ismeretlen városban: „te cool srácnak tűnsz, tudod esetleg, melyik a legjobb vintage piac?”, ő pedig rám nyomja a blokkot, mert nem azzal kezdtem: „mikorra keresel, miben vagy benne, mekkora a farkad?”.
A kommunikációnk módja és menete intelligencia és élettapasztalat kérdése. Nem lehet mindenki született diplomata, és azt is megértem, ha valaki azonnali hatállyal keres fuck buddy-t, de azt nem vágom, miért kell rosszfejnek lenni. Ahogyan azt sem, hogyan lett a dick pic fontosabb, mint az, hogy milyenek az arcvonásai valakinek – többször előfordult velünk, hogy kéretlen „kukiképet” kaptunk valakitől, és miután megírtuk neki: „esetlen van fotót a fejedről is?”, azt válaszolta: „olyat nem küldök”. Amikor pedig kifejtettük neki, kizárt dolog, hogy úgy találkoznánk akár csak egy sörre is egy vadidegennel, hogy kizárólag a heréit láttuk, azonkívül még a szemét sem, természetesen – ismét csak – tiltást érdemeltünk. De hogy ne csak panaszkodjak, egy kicsit védelmembe veszem mindazokat, akik unják, hogy ha ezekkel az elemekkel azonosítják őket.
Amellett, hogy Nimi és én öt éve éppen így találkoztunk, számtalan érdekes, izgalmas, különleges emberi kapcsolatot köszönhetünk az appnak. Izraelben élve beszélgethettünk libanoni kis faluban vagy egyiptomi kisvárosban élő srácokkal, akiktől első kézből tudhattuk meg, milyen melegnek lenni egy intenzíven és szervezetten homofób közegben. Egy kis faluban, a világ végén éldegélve csevegtünk online egy közeli szigeten élő tiszteletessel, aki elmesélte: egy nap szeretne LMBTQ emberek számára is nyitott vallásos közösséget alapítani. Találkoztunk osztrák turistákkal, akik a karanténkorszakot követően az első utazókként érkeztek Methanára, és mesélték el nekünk mindazt, amit mi, a tengerparti tanyácskánkon csak a hírekből hallottunk.
Voltak hajnalig tartó szívtől-szívig beszélgetéseink, emlékezetes koccintásaink és feledhetetlen mulatságaink olyanokkal, akikkel eszünk ágában sem volt szexelni, és olyan is volt, hogy bár korántsem azért találkoztunk össze, hogy összebújjunk, valami klappolt közöttünk – de bármi történik, vagy nem történik, senki sem szólhat bele mások morális döntéseibe, ha azokkal nem ártunk senkinek. Vannak párok, akiknél a határtalan szerelem első számú megnyilvánulása az, hogy szigorúan tilos másokra nézni, de még azt sem illik megjegyezni, hogy Zac Efron milyen dögös az új, világjáró dokumentumfilm-sorozatában, mert óriási dráma lesz belőle. És vannak párok, akiknek sem az egymásba vetett bizalmát, sem az önértékelését, sem a kapcsolat értékét nem befolyásolja, ha van egy közös Grindr-profiljuk.
Nem „szomjas páros”, „hármas most”, vagy „cseréljünk párt” néven vagyunk fenn – a saját nevünket használjuk, a „Nimi és Kristóf” profilra kattintva pedig bárki láthatja: házasok és boldogok vagyunk, Izraelből és Magyarországról származunk, Görögországban élünk, és mindig örömmel cseverészünk helyiekkel és utazókkal – legyen szó networkingről vagy barátkozásról. Hogy miért feltételezi bárki – online vagy a való életben –, hogy „keresünk” valakit, ha ismerkedünk másokkal? Hogy miért más meleg férfiak által használt appon összekapcsolódni, mint Instagramon, vagy hogy mi a megdöbbentő abban, ha ismert arcok nem próbálnak láthatatlanná válni, elbújni, tagadni, nehogy valaki rájöjjön, hogy ők is emberek – számomra rejtély.
De talán nem is kell minden kérdésre választ kapnunk, igaz? Ahogyan másoknak sem arra, hogy „Hát ti meg mit kerestek itt?!”
Steiner Kristóf
Instagram: @kristofsteiner és @nimrodagan
