Győri Zsolt és Kalmár György hiánypótló kötetet jelentettek meg 2018-ban a Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában, a ZOOM könyvek részeként. Külön örömömre szolgál, hogy a Debreceni Egyetem munkatársai a magyar és kelet-európai filmeket vizsgálják kutatásaikban. Lelkes filmrajongóként és filmes Facebook-oldal szerkesztőként a Marvel univerzumok és popcornfilmek világától elszakadva pedig különösen jól esik igényes és fajsúlyos alkotások elemzéseiről beszélgetni. Az LMBTQI témák és a genderpolitika filmbeli megjelenítése szintén hiánypótlók, amelyek a magyar filmtörténet elemzésének rendhagyó darabjává teszik a munkát.
Meséljetek kérlek magatokról!
Gy. Zs.: Mindketten a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének Brit kultúra Tanszékének oktatói és kutatói vagyunk, együtt végeztük az egyetemet, évtizedes barátság köt össze a közös szakmai érdeklődés mellett. Lassan tíz éve dolgozunk a tanszék és az egyetem keretein belül a magyar és kelet-európai film kultúratudományos vizsgálatának elismeréséért. Számos konferenciát szerveztünk, kötetet szerkesztettünk, nemzetközi konferenciát látogattunk együtt. Időközben az intézetből Ureczky Eszter, Bülgözdi Imola és Réti O. Zsófia, a doktori iskolából pedig Feldmann Fanni is egyre aktívabb szerepet vállalt.
A közös munka mikor kezdődött?
Gy. Zs: Közös munkánk egyik fontos eleme a kétévenként, a MODEM segítségével megrendezésre kerülő ZOOM konferencia. Tavaly decemberben rendeztük meg negyedik alkalommal „Európa és az európaiság reprezentációi a kétezres évek kelet-európai filmjében” címmel. Minden alkalommal egy tematikailag jól behatárolt problémakört kívánunk megvizsgálni, az első szerkesztett konferenciakötet címe Test és szubjektivitás a rendszerváltás utáni magyar filmben volt (2013), a másodiknak a Tér, hatalom és identitás viszonyai a magyar filmben (2015), a harmadik pedig a Nemek és etnikumok terei a magyar flmben (2018). Ezeket a köteteteket a kiadás utáni évben igyekszünk online is hozzáférhetővé tenni, például az academia.edu oldalainkon.
Nagy örömünkre az eseményen a magyar filmtudományi szakma színe-java képviselteti magát, fontos országos eseménnyé nőtte ki magát a debreceni konferencia, ahogy a Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent köteteknek is komoly rangja lett a kutatók körében.
Hogyan jutott eszetekbe erről a témáról könyvet írni?
K. Gy.: Mindketten nagyon izgalmasnak találjuk a film, az egyén és a társadalmi-kulturális folyamatok egymásra hatását, összeszövődő viszonyait. Ez részben talán azért van, mert mindketten imádjuk a mozit, mindkettőnk életét, identitását, világlátását nagyban formálták és formálják a filmek. Ha az ember végiggondolja azt, hogy milyen hatással is van ránk egy-egy komolyabb film, akkor rájövünk, hogy ezek nemcsak ábrázolják a körülöttünk lévő társadalmi valóságot és a benne élő embereket, de aktívan formálják is mind a világlátásunkat, mind minket magunkat.
Meggyőződésem, hogy egy-egy jó könyv vagy film nagyobb hatással lehet ránk, mint sok-sok iskolai tanóra.
Különösen a társadalmak butító, normatív, konformista, középszerűséget sulykoló szemléletét fontos ilyen élményekkel ellenpontozni. A jó filmek felébresztenek a normativitás csalfa álmából. Azt hiszem, Zsoltival egy kicsit mindketten lázadó típusok vagyunk, idegesít bennünket a látszat-értékek világa, nem találjuk benne annyira a helyünket, és talán ezért is szeretünk olyan filmekkel foglalkozni, amelyek megkapirgálják a felszínt és túlmutatnak ezen a hamis világon. Az európai művészfilmnek egyébként pont ez az egyik jellegzetessége: hogy nyitott az egyedire, a másságra, megpróbálja megmutatni a klisék mögötti valódi embert, azokat a helyzeteket, amelyekben megtörnek az előítéletek, vagy épp azokat a társadalmi folyamatokat, amelyekről a legtöbben jobb szeretünk megfeledkezni. Ennek fényében talán a konferenciáink és könyveink témaválasztása sem olyan meglepő már.
Gy. Zs.: Mindig arra törekedtünk, hogy a magyar filmművészet közvetlen társadalmi reflexiókkal rendelkező és erős problémaorientáltságú alkotásait helyezzük vizsgálódásaink előterébe. Szerencsére a magyar moziban ez az irány mindig is erős volt, nem kevésbé a kétezres évek filmjeiben, amelyek köteteink fókuszában állnak. Ezekből a filmekből nemcsak helyzetképet kapunk a társadalmat érdeklő kérdésekről, de a hétköznapi élet szövetében szembesülünk a számunkra elfogadható, illetve ellenszenves értékekkel és attitűdökkel, ezek kapcsolatával. A legutóbbi tanulmány-gyűjtemény két, a közgondolkodás homlokterében lévő probléma köré épül.
A filmek túlnyomó többségében megjelennek a nemek viszonyai, ezzel együtt pedig a nemi szerepek, sztereotípiák és hatalmi viszonyok is ábrázolásra kerülnek.
A társadalmi nemi identitás, az abból eredő konfliktusok, a nemi szerepek átalakulása, esetleges válsága mindannyiunk számára megélt tapasztalat, akár bevalljuk, akár nem. Az etnikai identitással hasonló a helyzet. Vegyük például napjaink forró témáját, a migrációt. Meggyőződésem, hogy a véresszájú migránsellenesek túlnyomó többsége olyan ember, aki soha nem beszélgetett még bevándorlókkal. De a romák kapcsán is egy sor negatív előítélet él a magyar társadalomban. A mozi nem fogja ezeket a problémákat megoldani, de objektívebb képet kínál róluk, továbbá életközeli helyzetben mutat be más életmódokat és identitásokat. A filmek ugyanakkor nem csupán társadalmi állapotokat rögzítenek, de befolyásolják is azokat: a sztereotípiák megerősödésében éppúgy szerepet játszanak, mint az azok elleni küzdelemben. Minket elsősorban a társadalmi képzetek, az alkotói szemléletek és a nézői érzékenység filmekben létrejövő dinamikus viszonya érdekel.
Mennyi idő alatt készült el a kötet?
Gy. Zs.: A kötet a konferenciát követő második évben jelent meg a Brit Kultúra Tanszék, illetve egy OTKA projekt pénzügyi támogatásának köszönhetően. A szerkesztés során több körben dolgoztunk együtt a szerzőkkel, akikkel kiváló, szellemileg inspiráló viszonyunk van. A kiadó biztosította a tapasztalt tördelőszerkesztőt is, akivel nagyon jól tudunk dolgozni.
Miért tartjátok hiánypótlónak a könyveket?
K. Gy.: A ZOOM kötetek azért hiánypótlók, mert a nyugati filmtudományban bevett, szakmailag frissnek és relevánsnak tartott megközelítésmódokat, fogalmi-elméleti kereteket és módszertant alkalmazzák a magyar filmre és társadalmi jelenségekre. Be kell pótolni az államszocialista korszak alatt felhalmozódott szakmai lépéshátrányt, illetve össze kell kapcsolni az úgynevezett nyugati szakmai eredményeket a helyi kultúra sajátságai között megtermelődő lokális tapasztalatokkal, identitásokkal, kulturális gyakorlatokkal. Ez nemcsak a hazai filmkutatás európai vagy globális integrációja szempontjából lényeges, de a magyar filmek nemzetközi fogadtatása szempontjából is. Fontos, hogy az art mozikba járó mozirajongók, vagy épp a nemzetközi fesztiválzsűrikben ülő szakemberek jobban értsék a kis és kevéssé ismert kultúrákból származó filmeket. Egy film ezer szállal kapcsolódik az azt körülvevő társadalmi-kulturális valósághoz, aminek egy részét el kell magyarázni, ki kell bontani az ebben kevésbé jártasok, így a külföldiek számára. Például egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy konkrét jelenet beállításai között tett gesztusban vagy kimondott mondatban mennyi a dráma és mennyi a humor, vagy a humorban mennyi az önirónia és mennyi a társadalomkritika, és ha társadalomkritika, akkor milyen konkrét problémákról is van szó. A kritikusok és filmkutatók feladata részben az, hogy ezt kibontsák, érthetővé tegyék az adott filmkultúrában nem járatos hazai vagy külföldi nézők felé. Ezért is publikálunk mindketten sokat angol nyelven is, nemzetközi folyóiratokban.
Persze Kelet-Európa hagyományosan konzervatív beállítottságú genderpolitikai helyzete miatt külön aktualitása és kulturális szerepe van az ehhez hasonló könyveknek. Emiatt az ideológiai kontextus miatt különösen fontos ezekről a témákról racionális, nyitott, kritikus, elemző, tárgyszerű, a megértésben érdekelt diskurzusokat folytatni. Sajnos a 21. század, mint tudjuk, eddig nem nagyon kedvez a szexuális vagy etnikai kisebbségek elfogulatlan megértésének, ahogy általánosságban a nemiség és identitás összetett viszonyai megértésének sem. Érdemes és érdekes észrevenni, hogy a társadalmak igazságosabbá válása, vagy a kisebbségek emancipációja nem egyenes vonalú folyamat a nálunk komolyabb demokratikus hagyományokkal rendelkező országokban sem.
Egy filmes példával élve elmondható, hogy a 20-as és 30-as évek amerikai mozijában sokkal szabadabb volt a homoszexualitás ábrázolása, mint mondjuk az ötvenes években.
Ma is egy konzervatívabb korszakot élünk, politikai szempontból mindenképp, és ilyenkor különösen fontos, hogy a művészek és a tudósok némileg ellensúlyozni tudják a politikai diskurzusok reduktív szemléletét. De aktuálpolitikai helyzettől függetlenül is elmondható, hogy az emberi identitás mintázatai mindig milliószor összetettebbek, mint a politikai ideológiák sugallta minták, ezért a rendezői film és az ezzel foglalkozó kutatói munka mindig hiánypótló.
Fontos megemlíteni a genderkutatások kapcsán, hogy a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetben működik egy ún. „Gendertudományi Központ”, aminek én is tagja vagyok, tehát van megfelelő intézményes háttere is az ilyen jellegű munkánknak. A maszkulinitással foglalkozó kutatásaimat pedig támogatja az Akadémia is egy Bolyai-ösztöndíjjal és az EMMI is egy ÚNKP ösztöndíjjal. Eddig a konferenciáink megszervezésére és köteteink megjelenésére is mindig kaptunk anyagi támogatást, így eddig hazai viszonylatban, én úgy érzem, kifejezetten szerencsés körülmények közt folytathatjuk a munkát.
Gy. Zs.: Tanulmányköteteink összeállításakor azt a szemléletet követjük, hogy a kortárs társadalmi, ideológiai és kulturális kontextus hangsúlyos legyen az elemzésekben, ugyanakkor szerzőinkkel egyetértésben azt is fontosnak tartjuk, hogy a kurrens nyugati szakirodalom tükrében problematizáljuk a hazai viszonyok filmes ábrázolásait. A köteteinkben vizsgált filmek többségéről sokat lehet olvasni a sajtóban és más kiadványokban is. Jelen kötetben ilyenek például a Saul fia, a Csak a szél, az Érzékek iskolája, a Szenvedély vagy az Aglaja, ugyanakkor megjelennek benne kevésbe ismert és kutatott filmek, mint a Nekem Budapest című szkeccsfilm, Dobray György K-filmjei, vagy éppenséggel Nagy Viktor Oszkár Felsőbb parancs és Bódis Kriszta Falusi románc (meleg szerelem) című dokumentumfilmjei. A kötet hívószavai biztosítják azt, hogy legyenek közös problémák, egyfajta fókusz, amit az egymástól nagyon különböző filmek árnyalnak.
Feldobunk fogalmakat és problémakontúrokat, amiket a szerzőink alakítanak, pontosítanak, árnyalnak: ezt a koncepciót próbáljuk konzekvensen képviselni a kezdetek óta. Fontos az is, hogy a szerzők szabadon választják meg a filmeket, amiről írni akarnak. Számomra azok a kutatások a legértékesebbek, amik úgymond az ember bőrére mennek, nemcsak szakmai, hanem személyes jelentőséggel is bírnak és világképet formálnak.
Mit gondoltok a magyar film jelenéről?
Gy. Zs.: Fontos átalakulási időszakban van a magyar film, a szerzői film korábbi dominanciájának leáldozni, míg a műfajiság megerősödni látszik. Ez remélhetőleg nem vezet majd a társadalmilag érzékeny filmek számának csökkenéséhez, ahogy a nézőt infantilizáló alkotások elburjánzásához sem. A piaci alapokon működő magyar filmipar illúzió, amíg „állambácsi” állja a cechet, addig érdekeit ezen a területen is érvényesíteni fogja. Az már más kérdés, hogy milyen kultúrafelfogást érvényesít, az alkotói autonómia tiszteletbe tartása fontosabb annál, hogy hány művészfilm és hány népszerű alkotás készül egy évben. Szerintem az elmúlt években felbolydult a magyar játékfilmgyártás, senki sem ülhet a babérjain és ez felerősítette a kísérletező szellemet. Különben szigorú filmtudományi szempontból nincs jó és rossz film, minden egyes alkotás figyelemre érdemes és fontos társadalmi folyamatokat tesz olvashatóvá, csak meg kell találni, vagy meg kell kreálni a hozzá illő szemüveget.
A filmkultúra egészére nincs teljes rálátásom, de kissé hiányolom az alulról jövő filmtervek intézményes támogatását, az elkészült munkák terjesztésének hatékonyabbá tételét. Sok fontos közös ügy kerül filmes feldolgozásra civil szervezetek közreműködésével, de olyan ez, mint a jéghegy csúcsa: csak kevés jut el a szélesebb közönséghez. Pedig ezek a mikroperspektívák fontos mentalitásformáló erővel bírnak – végső soron ezek társadalmiasítása a közösségi lét minden szintjét komoly erővel ruházná fel. Az várhatja el, hogy meghallgassák, aki maga is meghallgat másokat.
K. Gy.: Véleményem szerint a Vajna-korszak összességében – még az ideológiai hatásgyakorlás negatív hatásait figyelembe véve is – megújította a hazai filmgyártást és számos pozitív hatással járt. Ebben az időszakban sokat le tudtunk vetkőzni az államszocializmusban kialakult filmes beidegződésekből, új rendezői generációk és stílusok jelentek meg, és összességében a magyar filmgyártás sokkal sokszínűbb lett, mint korábban. Jómagam a rendezői és műfaji filmes tradíciók keveredését is érdekesnek és produktívnak találom. Óriási fegyvertény, hogy Magyarországon működik Európa több csúcskategóriás filmstúdiója, ahol hazai szakemberek százai dolgozhatnak filmeken, elsőrendű technikai körülmények között, gyakran a legnagyobb nemzetközi nevek oldalán. Az ő tudásuk és gyakorlatuk is a hazai filmkultúrát gazdagítja. De a legfontosabb pozitív változás talán mégis a technológiai robbanásnak, konkrétan a digitális képkészítő és szerkesztő eszközök gyors fejlődésének köszönhető. Egyre egyszerűbb és olcsóbb ma filmet készíteni, Magyarországon is, legyen az dokumentumfilm, kísérleti film, vagy akár nagyjátékfilm. Az internetnek hála pedig egyre könnyebb ezeket a munkákat összekötni a közönséggel. Ez a technológiai forradalom hozzáférhetőbbé teszi a filmkészítést, alternatív filmes szcénák születéséhez vezet. Lassan, de feloldja az elit profi filmkészítők és amatőrök közötti éles határokat is, és ezért egyre színesebbé, demokratikusabbá, ideológiailag nyitottabbá, és a kisebbségek reprezentációjában is progresszívebbé teszi a hazai vizuális kultúrát.
Talabos Dávidné dr. Lukács Nikolett
