Amikor Brazíliára gondolunk, elsőre biztosan az amazonasi esőerdő, a riói karnevál vagy a Copacabana-strand kéklő tengere jut eszünkbe. Azonban ez a hatalmas – területét tekintve száz Magyarországot magába foglaló – ország csodálatosan gazdag művészeti és építészeti örökséggel is rendelkezik. Ismerkedjünk meg most Brazília kulturális kincseivel!
Brazília kortárs kultúráját és a mindennapi szokásokat természetesen a több évszázados portugál uralom határozza meg – azonban (nem meglepő módon) a gyarmatosítók előtt is volt már itt élet, és ennek nyomait ma is megcsodálhatjuk. Az első, talán kissé szokatlan ajánlatunk kultúra-rajongóknak egy természeti létesítmény: a Serra da Capivara Nemzeti Park számos barlangrajzot őriz, amelyeket folyamatosan kutatnak az archeológusok. Habár a park Brazília északi részén található, amely köztudottan nem a közbiztonságáról híres, érdemes ide ellátogatni a több ezer, vagy akár több millió éves emlékekért.
Ha ugrunk egy nagyot az időben, és magunk mögött hagyjuk az Amazonas-deltában lévő Marajó-szigeten virágzó prekolumbián kultúrát (kb. i. sz. 800–1400), illetve az általuk készített – egyébként igen magas minőségű – emberalakos kerámiákat és faragott amuletteket, máris megérkezünk az első hódítók korába. Brazília 1500 és 1822 között volt gyarmat, a területet északkeletről dél, illetve nyugat felé – egészen a spanyolok által még 1494-ben meghúzott Tordesillas-vonalig – haladva fokozatosan tették magukévá a portugálok.
Az uralkodó stílus ebben az időszakban a barokk, illetve később a rokokó volt mind a képzőművészet, mind pedig az építészet terén. Az irányzat két legjelentősebb brazil képviselője Manoel da Costa Ataíde festő, illetve az Aleijadinho becenéven emlegetett építész-szobrász voltak. Mindketten főképp Minas Gerais állam területén tevékenykedtek a 18-19. század fordulóján, olyan remekműveket létrehozva, mint az Ouro Preto-i Assisi Szent Ferenc-templom, vagy a congonhas-i székesegyház. Előbbi város egyébként valaha Dél-Amerika egyik legnagyobb települése volt a helyi aranykitermelésnek köszönhetően; egykori gazdagsága ma is meglátszik lenyűgözően megőrződött barokk óvárosán.
Minas Gerais azonban nemcsak több száz évvel ezelőtt volt virágzó kulturális központ: a Brumadinho városában található Imhotim kortárs művészeti központban – amely egyben egy botanikus kert is – a bányamágnás Bernardo Paz lenyűgöző gyűjteményét tekinthetjük meg. Az alkotók között olyan neveket találunk, mint Yayoi Kusama, Anish Kapoor vagy Steve McQueen. A művek nagy része szabadtéri installáció; a zöldellő botanikus kertben igazi világsztárok alkotásai között sétálgathatunk.
A 19. században, miután Brazília függetlenedett Portugáliától, a megújulás nem kerülte el a művészeteket sem: az új birodalom új ideákat kívánt, és ők sem szabadulhattak az Európát ekkor bekebelező nacionalista hullámoktól. A nemzeti identitás keresése közben megszülettek azok a romantikus stílusban alkotott, lenyűgöző festmények, amelyek ma is ikonikus ábrázolásoknak számítanak. A korszak két legjelentősebb festője Victor Meirelles és Pedro Américo volt. Grandiózus történelmi kompozícióik – sok más 19. századi alkotó munkáival egyetemben – a Rio de Janeiro-i Szépművészeti Múzeumban tekinthetőek meg, amely az ország legnagyobb művészeti múzeuma.
A korszak legmeghatározóbb építésze egyértelműen Ramos de Azevedo volt, aki belgiumi tanulmányútjáról hazatérve terjesztette el az Európában ekkor divatos historizmust, némi sajátos ízzel megfűszerezve. Az ország déli, délkeleti részén ekkor kezdtek el meggazdagodni az első kávétermelők, akik aztán São Paulóban építtették fel reprezentatív palotáikat – természetesen Azevedo tervei alapján. Főbb állami megbízásai között pedig ott találjuk a São Paulo-i színház, illetve a képtár épületét.
A rövid életű császárságot követően ismét nagy változások álltak be Brazília történetében, hogy aztán a 20. században egyik politikai rendszer váltsa a másikat. A századelő legnagyobb hatású művészi csoportosulása a Grupo dos Cinco (Az ötök csoportja) volt, amelynek tagjai radikális megújulást követeltek, és egyben megalapították az antropofágia-mozgalmat, amelynek az volt a lényege, hogy kannibál módjára „lenyeljék és megemésszék” az európai modernista irányzatokat, létrehozva így egy sajátos brazil modernitást. A csoport három férfiből és két nőből állt; előbbiek íróként, utóbbiak festőként tevékenykedtek. Az írók közül meg kell említenünk Mário de Andradét, aki feltehetően eltitkolt melegségének köszönhetően (is) írta meg egy (sok értelemben) identitását kereső férfiről szóló regényét, a Macunaímát.
A festők, Tarsila do Amaral és Anita Malfatti nagy port kavartak kubista és expresszionista gyökerekből táplálkozó alkotásaikkal az 1922-es São Paulo-i Modern Művészeti Héten, örökre megváltoztatva ezzel a brazil képzőművészet irányát. Érdemes megjegyezni, hogy mind do Amaral és Malfatti, mind pedig a kiállításon résztvevő további művészek – pl. Emiliano di Cavalcanti vagy Vicente do Rego Monteiro – alkotásaiba beszivárgott egyfajta érdeklődés a homoszexualitás iránt, amelyet Berlinből hozhattak magukkal.
Ha kíváncsiak vagyunk ennek a korszaknak az alkotásaira, akkor érdemes ellátogatni a São Paulo-i Modern Művészetek Múzeumába, amely hatalmas 20. századi gyűjteménnyel rendelkezik. Ha pedig végigjártuk a múzeum termeit, érdemes egy sétát tenni az épületnek otthont adó Ibirapuera parkban, amelyet a világhírű tájépítész, Roberto Burle Marx tervezett. A parktól északra fekvő Armando de Sales Oliveira téren pedig megcsodálhatjuk A zászlók emlékműve című monumentális szoborcsoportot, amelyet 1921-ben készített Victor Brecheret szobrász.
Az Ibirapuera parkban található további építmények, amelyeket a leghíresebb brazil építész, Oscar Niemeyer és irodája tervezett, Brazília megújulásainak egy újabb hullámába engednek betekintést. Niemeyer neve leginkább Brazíliaváros megtervezőjeként csenghet ismerősen: a mesterségesen „felduzzasztott” fővárosban számos monumentális épület fűződik hozzá. Ami a São Paulo-i parkot illeti, 1951-ben nagy vitákat keltett, hogy az eredetileg csak zöldterületekkel rendelkező Ibirapuera területén épületeke is létesüljenek. A megvalósult komplexum – benne a Modern Művészeti Múzeummal, a São Paulo-i Biennálé épületével, egy Oca nevű kortárs kiállítótérrel és egy koncertteremmel – azonban ma már organikus része a városnak.
Brazília hatalmas ország változatos kultúrával és hihetetlenül gazdag történelmi örökséggel. Reméljük, hogy sikerült – a teljesség igénye nélkül – egy apró betekintést nyújtanunk abba a fantasztikus egyvelegbe, ami az ide utazókat várja.
