Hírek

Az oroszok többsége szerint létezik titkos, pusztító meleg propaganda

Az Orosz Közvéleménykutató Központ által készített tanulmány szerint ötből három ember hiszi, hogy létezik egy homoszexualitást propagáló sötét szervezet.

A 35 és annál idősebbek több mint 2/3-a hisz abban, hogy van olyan csoport, ami a meleg propagandával próbálja kitörölni a nemzeti spirituális hiedelmeket. Az megkérdezettek szintén 2/3-a gondolja, hogy ez a névtelen szervezet újra akarja írni a nemzetük történelmét, hogy „helyettesíthessék a történelmi tényeket, ártsanak Oroszországnak, és hogy elvegyék annak nagyságát”.

A felmérésben arról is kérdezték a résztvevőket, hogy véleményük szerint azok, akik támogatják a meleg jogokat, ezt azért teszik-e ezt, hogy kárt tegyenek Oroszországban, csak 24% értett egyet.

 

 

Szerencsére a fiatalok egy kicsit előrehaladottabban gondolkoznak; a 18-24 évesek szerint az LMBTQ+ aktivisták szándékai nem romboló jellegűek.

Sajnos a homofóbia jelenléte nem újdonság az országban. Mióta Oroszország 2013-ban betiltotta a „meleg propagandát” – ezt a törvényt szerencsére az Emberi Jogok Európai Bírósága azóta elítélte – az LMBTQ+ emberek ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma megkettőződött és a hozzáállás csak rosszabbodott.

Augusztusban az orosz rendőrség 30 LMBTQ+ aktivistát tartóztatott le Szentpéterváron. Összesen 60 aktivista állt össze a Palace téren, miután a kérelmüket, hogy tarthassanak egy pride-ot, a helyi hatóságok visszautasították.

 

 

Ez az incidens beigazolta az orosz LMBTQ+ emberek félelmét, miszerint csak a nyári World Cup miatt volt ennyire laza a rendszer. A „jó” időszaknak vége, most, hogy a játékok már befejeződtek.

Oroszországban a gyűlölet-bűncselekmények száma egyértelműen egyre csak nő – példának tökéletes a csecsenföldi „meleg tisztítás” – a politikusok még sem vallják be, hogy milyen nevetséges a hozzáállásuk, sőt, egyesek egyenesen tagadják, hogy problémájuk lenne az LMBTQ+ közösséggel. Júniusban az Egyesült Királyság orosz nagykövete, Alexander Yakovenko képes volt azt nyilatkozni, hogy Oroszország egy biztonságos hely az LMBTQ+ emberek számára és hogy Putin találkozott Elton Johnnal, tehát a homofóbia nem létezik Oroszországban.

Hozzátette azt is, hogyha az LMBTQ+ emberek nem szeretnének Oroszországban élni, akkor ki lehet költözni egy másik országba, ahol több olyan ember létezik, mint ők. Ez a megszólalás nagyon hasonló volt a Csecsenföldi vezető, Ramzan Kadyrov júliusi kommentjéhez, ami a következő volt: „Nálunk nincsenek melegek. Ha még is lennének, akkor vigyék el őket Kanadába.”

Forrás: PinkNews

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin