50 éve tört ki a Stonewall lázadás
1969 június 28-án New York Greenwich Village negyedében tört ki a helyi LMBTQ közösség lázadása az őket zaklató rendőrök ellen. Egy különösen meleg férfiak, transzneműek és drag queenek körében népszerű szórakozóhely, a Stonewall Inn bár vendégeit és személyzetét megalázó rendőri razzia napokig tartó erőszakos összecsapáshoz vezetett a városrészben. A „Stonewall lázadást” világszerte az LMBTQ közösség jogegyenlőségéért küzdő mozgalom kezdőpontjának tekintik. Ez volt az első eset a modern történelemben, amikor e polgárok jelentős csoportja szembeszállt a rendőri elnyomással – közöttük olyan legendás transz nők, aktivisták mint Marsha P. Johnson és Sylvia Rivera, akiknek New Yorkban hamarosan szobrot terveznek emelni.
Stonewall előtt az Egyesült Államok városaiban teljesen normális jelenségnek számítottak a hasonló bárok és klubok elleni razziák. A kivonuló rendőrség általában minden helyszínen talált személyt igazoltatott, és a névsort közzétették a lapokban. A letartóztatottakat rabomobilba zsúfolva, megalázó körülmények között szállították el. A letartóztatáshoz elég volt, ha azonos neműek megfogták egymás kezét, megcsókolták egymást, az ellentétes nem ruháit hordták vagy egyszerűen csak a razzia idején egy ilyen bárban tartózkodtak.
A Stonewall razzia 1969 nyarán éppen úgy kezdődött, ahogy a „szokásos” razziák. Hét civil ruhás rendőr hatolt be a szórakozóhelyre, hivatalosan azzal az indokkal, hogy a Stonewall Inn nem rendelkezik alkoholárusítási engedéllyel – ekkor a bár már két éve működött.
A detektívek kiürítették a bárt. A vendégek azonban nem széledtek szét, hanem a báron kívül gyülekeztek. Néhányan aprópénzzel kezdték dobálni a rendőröket, mivel a razziákról közismert volt, hogy a rendőrök gyakran kenőpénzt követeltek, hogy felhagyjanak a bártulajdonosok zaklatásával. A bárból kizavart vendégek gúnyolódásának céltáblája az az általánosan elterjedt rendszer volt, amelyben a melegbárokat a maffia működtette, kenőpénzzel megvásárolva a helyi rendőrség jóindulatát.
Az utcán rövidesen már több száz ember álldogált. Minden alkalommal hatalmas ovációval fogadták sorstársaikat – a Stonewall személyzetét és táncosait – akiket a bárból egyenként engedtek ki a rendőrök. Általános vélekedés szerint az eseményeknek a szokásostól eltérő fordulata összefüggött azzal, hogy mindössze öt nappal korábban halt meg az ünnepelt sztár, Judy Garland. A razzia elrendelői nem voltak tekintettel a gyászos hangulatra. Az amúgy is feszült emberek ez alkalommal nem tűrték el a megalázást ugyanúgy, ahogy máskor. Akiket kiengedtek a bárból, nem tűntek el a környékről, hanem csatlakoztak az egyre dagadó tömeghez.
Az összecsapás akkor robbant ki, amikor előkerültek a gumibotok. Néhány tiltakozó komolyabban megsérült. Egy tinédzser elvesztette két ujját, amikor a rendőrök rácsapták a kocsi ajtaját.
A megalázott és feldühödött emberek ekkor már aprópénz helyett köveket, sörösüvegeket kezdtek dobálni. A rendőrök elkülönítették a „nőies kinézetű” férfiakat egy kis „speciális kezelésre”. Közben a lázadók ostrom alá vették a bárt. Beverték az ablakait, és gyúlékony anyagokat fröcsköltek be, hogy a bent lévő rendőrökre gyújtsák az épületet. Az összecsapás hírére egyre gyülekeztek a környékbeliek. A Stonewall körüli három háztömbben nagyrészt melegek laktak.
Hamarosan megérkezett a rendőröknek is az erősítés: a New York-i Tactical Patrol Force, a rohamrendőrség elit alakulata, amelyet eredetileg a vietnami háború elleni tüntetések szétverésére állítottak fel és képeztek ki.
A rohamsisakos elit rendőrség is hosszú ideig sikertelenül próbálta azonban feloszlatni a tömeget, amely kövekkel és minden keze ügyébe eső tárggyal támadt a karhatalomra. Amikor pedig nagy nehezen kiszorították az utcából a lázongókat, kiderült, hogy a Stonewall Inn környékén nagyon könnyű kerülni egyet, újra összegyűlni és folytatni az ellenállást.
A rendőri zaklatások miatt évtizedek óta felgyülemlett düh egyszerre tört ki, lehetetlenné téve a lázadás megfékezését. Röviddel a csata kirobbanása után megszületett az ellenállás jelképévé vált, kórusban skandált harci vers, és a tömegben szórólapok jelentek meg, amelyeken az állt: „Ki a maffiával és a zsarukkal a homo-bárokból!”
A zavargások végül hajnalra elültek, de a következő öt napban Greenwich Village-ben újra meg újra fellángolt a harc. A Stonewall Inn környékén történtek ráébresztették az LMBTQ-közöséget erejére. A New York-iak bátorsága meghozta a megalázásokat addig eltűrő kisebbségi csoportok önbizalmát. Még azon a nyáron hatalmas változások mentek végbe az amerikai civil társadalomban.
Július végén a „homoszexuálisok felszabadítási találkozója” új szövetség létrehozását határozta el, amelyből hamarosan létrejött a Gay Liberation Fron (GLF). Nem csak a hatósági visszaélések megszüntetését követelték, hanem a meleg munkavállalók érdekvédelmét, az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot „fajtalanságnak” bélyegző törvények eltörlését, és antidiszkriminációs törvényeket helyi, állami és szövetségi szinten.
Hamarosan tömegével alakultak a szexuális kisebbségek jogegyenlőségéért küzdő szerevezetek, a felszabadítás kérdéseivel foglalkozó sajtóorgánumok – eleinte főleg New Yorkban, aztán az országban mindenfelé. A Stonewall lázadás idején néhány tucat úgynevezett homofil szervezet létezett az Egyesült Államokban. Néhány éven belül számuk négyszázra emelkedett.
A mozgalom gyorsan túllépett Amerika határain. A GLF testvérszervezetei alakultak Kanadában, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Németországban, Belgiumban, Hollandiában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
Már a lázadás után egy héttel szolidaritási menet fejezte ki New York-ban a Greenwich Village-i ellenállók iránti rokonszenvet. Az első évfordulón már több nagyvárosban felvonultak az LMBTQ-szervezetek. A „Stonewall” szó világszerte a „meleg büszkeség” szinonimája lett.
A lázadás 25. évfordulóján félmillió ember vett részt a New York-i Stonewall meneten. A 30. évfordulón, a Clinton-adminisztráció idején Stonewallt felvették a nemzeti történelmi emlékhelyek regiszterébe, ezzel elismerve az 1969-es események jelentőségét a polgárjogi mozgalmak történetében.
Forrás: Népszabadság Archívum