Filmajánló – Színpadon az életem
A fiatal és jóképű Martin Clément Párizsban él, mindenki róla beszél, önéletrajzi ihletésű előadása teltházzal megy, a színpadon pedig nem más a partnere, mint Isabelle Huppert. A Színpadon az életem című film arról szól, min ment keresztül, hogyan építette fel magát, és egyfajta terápiaként hogyan talált rá a színházra mint az önkifejezés egyik eszközére.
A cselekmény nem lineáris, az időben ugrálva vissza-visszatérnek mindazok az emlékek és élmények, melynek végtermékeként a főszereplő élete a színpadra kerül. A kislányos szépségű Marvin Bijou-t (nem elírás – hősünk a keresztnevén csak aprót változtat később) idősebb iskolatársai testileg és lelkileg is bántalmazzák, kínozzák, akarata ellenére veszik rá bizonyos dolgokra, fajtalankodnak vele. Problémájával azonban egyedül marad, nincs kihez fordulnia. Ami a – már-már karikatúraszerűen megrajzolt – családját illeti, képzeljünk el olyan embereket, akik úgy képesek gyűlölni a világot, hogy szinte semmit sem láttak belőle. Otthonuk, a mindennek a leges-legszélén álló ház láthatóan már soha nem lesz az, amiben az ember szívesen nőne fel. Mégis hogyan lehetne olyanok elé odaállni az iskolai problémákkal, akik szerint a másság degeneráció, egyfajta mentális betegség? Marvin egy nap lekési a buszt és nem megy el úszni a többiekkel. A késés valószínűleg nem véletlen, a fiú azonban nem a többiektől fél, hanem saját magától, a felismeréstől, hogy őt bizony a srácok látványa hozza izgalomba. A semmittevést az új igazgatónő, Madeleine Clément (Catherine Mouchet) nem nézi jó szemmel, ezért a színjátszókörre bízza a fiút. Ő mindössze annyit tesz, hogy kiáll, és eljátssza az előző estéjét.
A rögtönzött előadás olyan hatással van mind saját magára, mind a többiekre, hogy innentől kezdve a színjátszás lesz az élete. Persze ő is elköveti a maga hülyeségeit, dohányzik, iszik, még be is csajozik… ezen a helyen gyorsan felnőnek a gyerekek. A nagyvárosban kinyílik előtte a világ, rengeteg magához hasonló embert ismer meg, köztük mentorát, Abelt (Vincent Macaigne) és az ő partnerét, akik a legjobb barátai lesznek. Egy idősebb férfi bűvkörébe kerülve megismerkedik a művészvilág jeles képviselőivel. Rolanddal (Charles Berling) – mert így hívják a Jaguárral száguldó és operaáriákat hallgató férfit – látunk először és utoljára testiséget. Marvint látszólag hidegen hagyja, hogy az otthoniakat miként érinti az előadás – melynek tulajdonképpen ők a főszereplői –, azonban a részéről mindez nagyon is tudatos. Megindul a párbeszéd közöttük és kimondatnak azok a gondolatok, melyeket már régen ki kellett volna mondani – nincs miért szégyellni magukat és a másikat. Akárhonnan nézzük, a beszűkült, iskolázatlan, tudatlan emberek mégiscsak a szülei és a testvérei, mint ahogy ez a nagyvárosi, homoszexuális művészpalánta is az ő fiuk és testvérük. Az előadással (és a névváltással) Marvin nem lenézi, nem elárulja, és különösen nem vádolja őket; ennek felismerése az apa-fiú kapcsolatot egészen új szintre emeli.
A Színpadon az életem Velencében debütált, ahol elnyerte a Queer Lion-díjat. Főszereplőjét, Finnegan Oldfieldet hazájában mind a Lumiere, mind a César zsűrije a legígéretesebb színésznek jelölte, ugyanakkor olyan filmek állnak már mögötte, mint az Eközben Párizsban vagy a Bang Gang. A forgatókönyvíró-rendező Anne Fontaine a Cowboyokban fedezte fel őt; később úgy nyilatkozott, hogy a meghallgatás során kecsessége, finomsága és szépsége végérvényesen meggyőzte. Marvin gyerekkori megformálója, Jules Porier alakítása is nagyon erős, egyszerre természetes, vad és törékeny. Fontaine ugyanazt a narrációt használja, mint a korábbi munkáiban, a témaválasztás is hasonló: a felnőtté válás, az útkeresés, a kitörés, valamint önmagunk, az iskola és a család szerepe a szexuális orientáció (újra)definiálásában.
A film alapjául könyv szolgált (Edouard Louis: Leszámolás Eddyvel), azonban a forgatókönyv megírása során olyannyira eltávolodtak az eredeti történettől, hogy ez a tény egészen feledésbe merült. Ez a mai napig vita tárgyát képezi, amivel elkerülhetetlenné vált, hogy a cincálásra vágyók ne oda-vissza hasonlítgassák a kettőt. A film körüli másik szenzáció Finneganhoz fűződik, aki elég rosszul viselte, hogy a César-díjat Nahuel Pérez Biscayart kapta a 120 dobbanás percenként-ben nyújtott alakításáért és ennek hangot is adott. Pedig igazán nincs miért szégyenkeznie (hacsak nem a reklamáció miatt), így előbb-utóbb neki is ki fog jutni a jóból. A film talán legszebb gondolata Abel szájából hangzik el: amikor a fekete fiatalt kicsúfolják, hazamegy a fekete családjához, ahol átérzik a problémáját. Amikor a homoszexuális fiatalt kicsúfolják, a legtöbbször hiába megy haza. Valahol ezt járja körül a Színpadon az életem.
Színpadon az életem (12)
/Marvin ou la belle éducation/Reinventing Marvin/
Színes, feliratos, francia film, 115 perc, 2017
Bemutató: 2018. május 3.
Rendező: Anne Fontaine
Forgatókönyvíró: Anne Fontaine, Pierre Trividic
Operatőr: Yves Angelo
Vágó: Annette Dutertre
Szereplők: Finnegan Oldfield, Grégory Gadebois, Vincent Macaigne
Forgalmazó: Cirko Film
Horváth Bence
A műből azóta Magyarországon színdarab is készült, amely közönségzsűri díjat nyert a március 21-25 között zajló MOST FESZT 2018-on. A Nagy Dániel Viktor főszereplésével, Rába Roland rendezésében színpadra állított monodráma a regény világát és üzenetét különös érzékenységgel megjelenítő színpadra alkalmazásáért, a különleges színpadi világáért és persze Nagy Dániel Viktor alakításáért kapta meg a közönségzsűri díját.
Az előadásról szóló kritinkánkat itt olvashatod! Interjúnkat a főszereplővel a darabról itt olvashatod!
