Lifestyle

Cher-babák buktatták le a betörőt

Egy pár gyűjthető Cher baba segített a rendőrségnek, hogy felgöngyölítsenek egy betörési sorozatot.

cher

 

A 21 éves Jordan Bradley Payne az elmúlt hónapokban több mint 15 házba tört be. Miután a rendőrség átkutatta azt a portlandi motelszobát, ahol a barátnőjével tartózkodtak, a helyszínen legalább 23 megkárosított áldozat személyes tárgyait találták meg. A betörések során nyitva hagyta a hűtők és fagyasztók ajtajait, a lakók fényképeit pedig késsel átfúrta.

Készpénzen és elektronikai berendezéseken kívül rendszerint főleg olyasmit vitt el, amit jó pénzért el lehet adni az interneten. A Cher babák ilyen szempontból tökéletes választásnak bizonyultak, amikor az egyik lakásból lenyúlta őket, a 2007-ben kiadott kollekció darabjai ugyanis ma már nem kaphatóak.

Az Amazon és az eBay kínálatának gyors átfésülése után az árak elég nagy szórást mutatnak, egy bontatlan dobozért a gyűjtőknek ma 15-30 ezer forintot kell kiadniuk egyetlen babáért.

cher-doll2

Payne akciója után a rendőrök elkezdték figyelni az online piactereket, és a Cher babákra fókuszálva végül sikerült nyomára akadni, az pedig garantált, hogy ballépése után megfordult a fejében az If I Could Turn Back Time mondat is. (Ha visszafordíthatnám az időt.)

A baba ugyanis az 1989-es Cher-klasszikus, az If I Could Turn Back Time klipjében is látható kosztüm mását viselte. A videó már csak azért is emlékezetes, mert a USS Missouri csatahajó fedélzetén, a legénység statisztálásával készült. Cher pikáns kosztümjére azonban nem volt felkészülve az amerikai haditengerészet vezetése, meg sem fordult a fejükben, hogy bármilyen szempontból elővigyázatosnak kellene lenniük. (Ó, azok az ártatlan nyolcvanas évek!)

A tengerészet jelen lévő képviselője a helyszínen szembesült a kihívó ruhadarabbal, és kérte a rendezőt, hogy valami mást adjanak az énekesnőre, a rendező Marty Callner azonban nem állt kötélnek. A ruha miatt a zenecsatornák nem voltak hajlandó játszani a videót, először az MTV is tiltólistára tette, később is csak este 9 után engedték adásba. A haditengerészetet is sok kritika érte a „vérlázító” kosztüm miatt, azóta nem is engedélyezik hajóik fedélzetén a zenei klipek forgatását.

cher-86Az emlékezetes ruhadarab Bob Mackie divattervező nevéhez fűződik, aki húszéves korában elvett ugyan egy színésznőt feleségül, de három évvel később elvált, és onnantól ötven évig élt azonos nemű szerelmével. Az iráni Teheránban született, Cherhez hasonlóan örmény származású Ray Aghayan először Mackie asszisztense volt, később önálló tervezőként filmes munkái miatt háromszor jelölték Oscar-díjra, és ő tervezte az 1984-es Los Angeles-i olimpia nyitó- és záróünnepségének ruháit is. Aghayan első ruháját 13 éves korában tervezte az iráni sah feleségének, édesanyja ugyanis híres szabóként a sah feleségét öltöztette.

Bob Mackie pályafutása során számos dívának dolgozott, felsorolni is nehéz lenne a teljes listát, csak néhány kiragadott név: Diana Ross, The Supremes, Judy Garland, Bette Midler, Liza Minelli, Tina Turner, Whitney Houston. Ő jegyzi Cher másik ikonikus ruhakölteményét is, amit 1986-ban viselt, amikor a Holdkórosok című filmért átvehette a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat.

 

 

No Title

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin