Itt a március, véget ért az LMBT Történeti Hónap, a június – a Pride Hónap – pedig még messze van, de mi addig is szeretnénk ellátni titeket néhány érdekes információval a pride-ok történetéből.
1. A pride eredetileg a stonewall-i felkelésnek állít emléket
1969-ben az LMBT emberek még nem találkozhattak nyilvános helyeken, a melegbárokban pedig folyton razziáztak a rendőrök. Az Amerikai Pszichológiai Társaság ekkor még mentális betegségnek tekintette a homoszexualitást: elektrosokk-terápia és elmegyógyintézet várt azokra, akik felvállalták identitásukat.
A felkelés éjszkaáján a Manhattan West Village városrészében található Stonewall Inn nevű bárban a szokásos társaság gyűlt össze: LMBT emberek és barátaik. A rendőrség előtt nem volt titok a bár jellege, és elég sokszor tartottak itt razziát. Ezek során sokakat letartóztattak gyülekezés miatt, és nem volt ritka a rendőri brutalitás sem.
1969. június 28-án azonban, amikor a rendőrök ismét megpróbálták kiüríteni a bárt, az ott tartózkodók visszavágtak, ami három napig tartó felkelésbe és tüntetésbe torkollott, megalapozva ezzel a mai LMBT mozgalmakat.
2. A színesbőrű transznemű nők nagy szerepet játszottak a pride születésében
Sylvia Rivera, egy venezuelai és puerto rico-i származású, biszexuális transznemű nő, valamint Marsha P. Johnson, egy fekete transznemű nő a stonewall-i események középpontjában álltak. Riverát sajnos később „száműzte” a mozgalom, mert a transzneműek, a szexmunkások és a queer-ek jogai akkoriban még nem fértek bele az elképzeléseikbe. Az ekkoriban játszott szerepük ellenére sokan elfeledkeztek a színesbőrű, gender-nonkonform személyekről, illetve szexmunkásokról – az amerikai történetírásban ez különösen azért aktuális, mert a mozgalmat többször is megvádolták white washing-gal (azaz azzal, hogy gyakorlatilag kitörölték a színesbőrű embereket a történetből).
3. Az első felvonulást többek között egy biszexuális nő szervezte
A felkelések után egy hónappal Brenda Howard emlékező felvonulást szervezett a Christopher Street-re. Egy évvel később részben neki tulajdonították az első pride-menet megszervezését, valamint az egyhetes fesztivál ötletét. Innen indult az a Pride Hónap, amit manapság tartunk. Howard egész életében folytatta az aktivizmust, és főképp feminista, háborúellenes, valamint a biszexuálisok jogait érintő tevékenysége miatt érdemes megemlékezni róla.
4. Létezik külön transzneműeknek tartott pride
Többek között Los Angeles-ben, Portland-ben, Seattle-ben és az angliai Brightonban is külön pride-ot szoktak rendezni az LMBT közösség transznemű és gender-nonkonform tagjainak. Ezeknek az eseményeknek az a célja, hogy nagyobb láthatóságot biztosítson a transznemű közösségnek, amely eddig fájóan keveset szerepelt a mainstrem LMBT narratívában.
5. Mindössze két amerikai elnök ismerte el hivatalosan is a Pride Hónapot
Barack Obama néhány héttel ezelőtt adott ki egy rendkívüli közleményt, amiben június hónapot hivatalosan is LMBT Pride Hónapnak nyilvánította. A közlemény középpontjában a házassági egyenlőségért vívott eredményes harc áll, de felhívja a figyelmet arra is, hogy még sok az elvégzendő munka; kiadása egyértelmű újabb jele az Obama-kormány házassági egyenlőség és LMBT jogok iránti elkötelezettségének.
„Ahogy államról államra terjed a fejlődés, ahogy az igazság győz a tárgyalótermekben, és ahogy egyre több amerikai részesül tiszteletben és megbecsülésben, nemzetünk nem csupán elfogadóbbá válik, hanem egyenlőbbé is” – szólt a közlemény szövege. – „A Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Pride Hónapban azokat a győzelmeket ünnepeljük, amik szabadságot és igazságosságot hoztak, és elkötelezzük magunkat a ránk váró munka elvégzése mellett.” Obama 2009 óta minden évben közleményt adott ki, előtte pedig Bill Clinton volt az első, aki így cselekedett. George W. Bush nem adott ki ilyen közleményt.
6. Létezik „Fekete Pride”
A transzneműek pride-jához hasonló okokból tartják meg a feketék pride-ját is az USA-ban, illetve az Egyesült Királyságban. Azok a struktúrák, amik az LMBT közösségen kívül megosztják a társadalmat – például bőrszín alapján -, léteznek a közösségen belül is. A mozgalom, amely sokszor a fehér bőrű többség igényeit igyekezett kiszolgálni, elidegenítette különféle színesbőrű tagjait; a Black Pride eseményei arra szolgálnak, hogy felmutassák az LMBT közösség sokszínűségét, és hogy kifejezetten a színesbőrű aktivistákról is megemlékezzenek.
7. Az eredeti pride-zászlón még két további szín szerepelt
A szivárványos lobogó az 1970-es években vált a pride mozgalom jelképévé. A zászlót egy san francisco-i művész, Gilbert Baker tervezte: a korabeli háborúellenes demonstrációkon használt sokszínű csíkos zászlókat vette alapul. A zászló akkor tett szert különös népszerűségre, miután Harvey Milk san francisco-i aktivistát meggyilkolták.
Az eredeti zászló nyolc színből állt: a rózsaszín a szexet, a piros az életet, a narancs a gyógyulást, a sárga a napot, a zöld a természetet, a türkiz a művészeteket, az indigó a harmóniát, a lila pedig a spiritualitást jelképezte. Mivel olcsóbb volt kevesebb színnel nyomtatni, így a rózsaszín és a türkiz végül lekerültek a lobogóról.
