Hírek

Végleg elbukott a homofób cukrászda

Négy éve már, hogy Melissa és Aaron Klein vallási meggyőződésükre hivatkozva megtagadták egy leszbikus pár kiszolgálását. A cukrászdát üzemeltető Kleinéktől esküvői tortát szeretett volna rendelni Laurel és Rachel Bowman-Cryer, a tortakóstoló megbeszélésen azonban Kleinék a Bibliából idéztek a két nőnek arról, hogy a homoszexualitás „utálatosság”.

 

 

A történtek után bíróság mondta ki, hogy a vállalkozás nem diszkriminálhatja a vevőket, így a cukrászdát 135 ezer dollárra (kb. 35 millió forint) büntették. A hírhedten melegellenes Amerikai Családok Szövetsége rögtön gyűjtést szervezett a két meghurcolt cukrász megsegítésére, akiknek végül 400 ezer dollárt (kb. 103 millió forint) kalapoztak össze. A hatalmas összeg ellenére (vagy éppen ezért) a cukrászda már ki sem nyitott többé. Bár Kleinék befizették a büntetést, úgy gondolták, fellebbeznek és visszakérik az összeget. Az eljáró oregoni bíróság azonban helybenhagyta a korábbi ítéletet.

„Ez a bírósági döntés erős jelzés, hogy Oregon állam mindenki számára nyitott marad. Oregonban a társadalmi együttélés alapja továbbra is minden ember tisztelete, függetlenül annak szexuális orientációjától vagy nemi identitásától.”

– mondta Brad Avakian, az állam munkaügyi biztosa. Bár Kleinék vallási meggyőződésükre hivatkozva zárkóztak el a torta elkészítésétől, nem volt hasonló problémájuk, amikor a válás megünneplésére vagy a melegek átnevelését propagáló csoport kérésére rendeltek tortát tőlük.

A tortasütés eléggé kényes terület lett napjainkra. Kleinék mellett egy másik amerikai cukrászda, a Masterpiece Cakeshop is bírságra számíthat, ahogy a vallásos észak-ír cukrászok is a bíróságra járnak. Valaki igazán szólhatna nekik, hogy egy lelkész szerint pont hogy gyógyítani lehet tortával a homoszexualitást.

 

(Reuters, Out)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin