Nagyvilág

Trump meleg szavazói szerint felesleges a pánik

Szűk két héttel az elnökválasztás előtt Donald Trump LMBTQ támogatói több államban is Trump UNITY elnevezéssel tartanak rendezvényeket. Annak ellenére, hogy a volt elnök hosszú ideje homofób és transzfób húrokat penget.

Kedden például az észak-karolinai Charlotte-ban tartott gyűlést, ahol a résztvevők a gazdasági kérdéseket hangsúlyozták az LMBTQ-jogokkal szemben, és elbagatellizálták a további védelem szükségességét – írja az NBC News.

A rendezvénynek helyszínt adó bálterem a beszámoló szerint félig üres volt, szivárványzászlót pedig egyáltalán nem lehetett látni. „Nem a házassági egyenlőség vagy az LMBTQ-jogok miatt szavazok” – mondta például a 23 éves Gage West a hírportálnak. „Azért szavazok, mert több pénzt akarok látni a pénztárcámban”. Válasza jól tükrözi a konzervatív meleg férfiak körében uralkodó álláspontot. Eszerint a gazdasági kérdések és a Mexikóval közös határ védelme fontosabb, mint a közösség jogai és előbbiek rendbetételében Trumpra szerintük inkább lehet számítani.

A résztvevők gúnyolódtak a névmásokon (they/them), és a szexuális és nemi kisebbségek egyenlőségi kampányait „áldozati mentalitásként” utasították el, többször idézve Rob Smith konzervatív influencer szavait, aki szerint „az ország előtt álló problémák sokkal nagyobbak, mint bármely kis csoporté”.

Egyes résztvevők úgy vétéik, hogy az LMBTQ-közösség elérte a teljes egyenlőséget. Az ötvenhét éves Don Webber megjegyezte: „Ezen már túl vagyunk. Elértük az egyenlőségnek a kellő szintjét. Én inkább a gyerekeimre és az unokáimra, a gazdaságra és a határaink biztonságára koncentrálok”.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin