Transz munkavállalók munkaerőpiaci helyzete Magyarországon

Gyakran nézzük irigykedve a külföldi cégek reklámjait és álláshirdetéseit, amelyek az LMBTQI emberek számára is kitűnő lehetőségeket biztosítanak céljaik elérésére, önmaguk kifejezésére karrierjükben is. Meglátásom szerint egy embernek a tisztességes munkavégzéshez az állam és ezáltal közvetve a munkáltatók által kötelezően biztosítandó alapjogához tartozik az is, hogy az alkalmazott munkahelyén ne csak pénzt keressen, hanem ott magát kifejezze, céljait elérje. Emellett természetesen a főnökökkel és kollégákkal fennálló jó viszony sem utolsó szempont, hiszen legalább napi 8 órát töltünk munkahelyünkön az esetek nagy többségében.

Mostani cikkünkben ezért arra voltunk kíváncsiak, hogyan látják az LMBTQI emberek a jelenlegi magyar helyzetet a diszkrimináció, az esélyegyenlőség terén. Külön örömömre szolgált, hogy két transznemű interjúalannyal beszélgethettem erről, hiszen meglátásom szerint ők jelentik a legérzékenyebb pontot az alacsony empátiakészséggel rendelkező személyek számára, ahogy ezt sajnos két interjúnk is alátámasztotta.

ZITA

„Amikor belevágtam a tranzícióba, több mint 5 éve dolgoztam egy IT cégnél csapatvezető programozóként, eleinte pedig úgy tűnt, minden rendben lesz, a kollégáim többsége jól kezelte a helyzetet. Mivel az ottlétem alatt zajlott a tranzíció, mindenki tudtam rólam, hogy mi a helyzet. Alapvetően a cég részéről nem történt diszkrimináció – sőt, eleinte próbáltak támogatóak is lenni –, de néhány kolléga azért egy idő után egyértelművé tette, hogy bár a munkahelyen megtűri a jelenlétem, a közös munkán kívüli kollégákkal szervezett programon már nem lát szívesen. Az igazán fájó pont azonban az volt, amikor néhányan a HR-nek panaszkodtak arról, hogy transz nőként a női WC-t használom, és erre a HR reakciója az volt, hogy tőlem várták, hogy egy külön kijelölt WC-be járjak. Mérhetetlenül megalázva éreztem magam. Nem köteleztek rá – jogilag nem is tehették volna –, de már a felvetés is elég volt, hogy felmondjak. Az IT szektorban van épp elég cég szerencsére, akik két kézzel kapnak az LMBTQIA emberek után, és tesznek érte, hogy ilyesmik ne történjenek meg. Szóval sok jó év ide vagy oda, ezt a harcot nem én fogom megvívni, éppen ezért jogi lépéseket sem tettem az ügyben. Egyrészt, mert szigorúan véve nem volt semmi törvénytelen, másrészt nincs kedvem harcolni, ha van olyan munkahely, ahol nem kell. Az IT szektorban szerencsére elég sok jó cég van, akik kifejezetten LMBTQIA inkluzívak, és még több persze, ahol nem, de úgy gondolom, meg lehet találni a helyeket, ahol számítanak ránk. Igazából nem is tudok jobb tanácsot adni az LMBTQIA embereknek, mint hogy kreatív hiányszakmákat keressenek, mint amilyen a szofverfejlesztés. Kreatív szakmákban hatalmas versenyelőnyt jelent egy diverz csapat, ez pedig az emberhiánnyal párosítva azt jelenti, hogy egyetlen komoly vállalat sem engedheti meg magának, hogy ne tegyen meg mindent azért, hogy vonzóvá tegye magát a társadalmilag elnyomott csoportok számára is. Sajnos idehaza még kevés ilyen szektor van, de ha valakinek van lehetősége külföldre költözni, akkor jócskán adódnak lehetőségek – ráadásul programozni is egyre könnyebb megtanulni.”

BOTOND

„Sorkiszolgáló, majd raktáros voltam. Először abba kötöttek bele, hogy nem hordok melltartót, holott mellem is alig van, aztán a női öltözőt kérték, hogy hanyagoljam („Kukkolod a csajokat”- mondták). Ezek odáig fajultak, hogy fegyelmit kaptam olyanért, amit nem tettem meg, és mivel én egyedül dolgozom, nem tudtam bizonyítani, hogy nem igaz. Állítólag zaklattam szóban a nőket. Összeroppantam, és miután nem tudtam túltenni magamat rajta, felmondtam. A Transvanilla által tettem ugyan lépéseket, de nem tudtam tanúkat hozni. Több munkahelyen is ért inzultus amiatt, aki-ami vagyok, szerintem ilyen téren a magyar munkaerőpiac katasztrófa. Hogyan lehetne változtatni ezen? Amíg az emberek mentalitása nem változik, addig sehogy. Eddig minden munkahelyen volt problémám. Az emberi butaságot legyőzni rengeteg idő és céltudatos felvilágosítás és oktatás útján lehetne, de ebben az országban, sőt szerintem a Földön elérni ezt lehetetlen.”

Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett