Hírek

Tortával gyógyítható a homoszexualitás egy lelkész szerint

A Dallas-ban tevékenykedő konzervatív lelkipásztor, Lance Wallnau szerint a homoszexualitás gyógyítható. Ehhez semmi más nem szükséges, mint hogy hívő keresztények tortát süssenek a melegeknek.

 

Elmélete annak fényében nem feltétlenül érthető, hogy az elmúlt évek során épp hogy több cukrász tagadta meg vallási okokra hivatkozva, hogy melegeknek süssenek tortát.

Wallnau egy anyának adta ezt a tuti tippet, aki épp tanácsot kért tőle, hogyan tudná kigyógyítani fiát a homoszexualitásból. Elmesélt neki egy állítólagos esetet, amikor hívők egy csoportja egy tortával tudták rávenni egy melegbár tulajdonosát, hogy feladja melegségét.

„Egy melegbár egykori törzsvendége, akit már korábban megmentettek, sütött egy tortát a bár ateista, meleg tulajdonosának. Társaival imádkoztak a torta felett, amivel felszentelték azt. Az elkészült tortát ajándékban adták, és amikor a tulajdonos evett belőle, az Úr ereje őt is megérintette. Aki sütötte, elvezette őt az Úrhoz és a gyülekezetbe, megkeresztelték, és ekkor a benne dolgozó démon megtört, és felszabadult a homoszexualitás alól.”

Megrögzött édesszájúként ezúton várom vállalkozó kedvű hittérítők jelentkezését, akik tortát sütnének nekem. Bár nem torta ugyan, de „a zserbót különösen szeretem” jeligére a szerkesztőségben várjuk a süteményeket. Garantáltan megesszük.

 

(PinkNews)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin