Tibi atya blogján jelent meg néhány nappal ezelőtt egy véleménycikk, amely a pride mozgalommal szemben megfogalmazott kritika mellett – illetve azzal összemosva – több bekezdésen keresztül részletezi, miért helytelen engedélyezni az azonos nemű párok házasságát, illetve ahogy a cikk következetesen fogalmaz: két férfi házasságát.
„Nem vagyok homofób” – így a felütés, majd részletezi, hogyan járult hozzá a homoszexualitás Európa kulturális evolúciójához, példaként többek között Platónt, Rimbaud-t és Csajkovszkijt felhozva.
Ám e több évezredes múltra hivatkozva jön a csattanó: „…sehol a klasszikus európai irodalomban (egészen talán a posztmodernitásig) nincs szó arról, hogy két férfi frigye házasság lehetne. Ilyen esetleg az alsóbb társadalmi osztályoknak készült kocsmai komédiákban jelent csak meg, és ott sem úgy, ahogy azzal a szivárványközösség ma szívesen azonosulna. A történelmünk nagy részében két férfi házassága teljesen abszurd, de inkább perverz gondolatnak számított.”
A cikk írója szerint a „homoszexuális házasság” alkotmányellenes és alapjogokat sért. „De mi is az alkotmány feladata? Rögzíteni azokat a társadalmi alapszabályokat, amiket senki ép ésszel nem kérdőjelez meg, mert egyrészt természettől adottak, másrészt elengedhetetlenek az együttéléshez. A férfi-nő házasság például ilyen rögzíthető alaptétel, hiszen mindannyian e két nemtől származunk, vagyis az intézményesült szerelmük – amennyiben a két fél önszántából és kölcsönösen a házasság mellett dönt – megkérdőjelezhetetlen. De ugyanilyen egyértelmű-e két férfi házassága? A helyes válasz szerintem az, hogy hasonló biológiai érv hiányában nem lehet az. Noha egyáltalán nem szabad korlátozni őket a szerelem szabad gyakorlásában, biztosítani kell nekik a jogot ahhoz, hogy bárhol és bármikor úgy tekinthessenek magukra, mint szerelmesekre, a házassággal egyúttal az is együtt jár, hogy másoknak is úgy kell tekinteni rájuk. Erre pedig nem szabad kötelezni senkit, márpedig ha az alkotmány ilyesmit rögzítene, az kötelező erővel kényszerítené rá a házasság elismerését olyanokra is, akik szabad akaratukból ilyet soha nem tennének.”
Eszerint tehát a házasság intézményét mindenki elismeri és teljes mellszélességgel támogatja, az azonos nemű párok házasságából pedig azért nem lehet semmi, mert nem áll mögötte 100 százalékban a közvélemény és a társadalom.
Folyamatosan és tudatosan összemossa a házassági egyenlőség iránti igényt a pride mozgalommal, amely szerint erőszakosan hódít teret: „a multik ráerőszakolhatják vallásos alkalmazattaikra is az ízléstelen szivárványpropagandát, a „pozitív diszkrimináció” hazugságába csomagolva hátrányban részesíthetik azokat, akiknek az orientációja nem elég jó a sztenderdjeik szerint. Mindeközben a közösségi média kisatírozhatja kedve szerint a jelenség kritikáját, fittyet hányva minden jogszabályra és normára (az utóbbi időben ez ellen van némi kormányzati zúgolódás, de hadd ne tévesszem össze a kürtök megfújását a csatával).”
Mi a konklúzió? Az oktatásnak és nevelésnek cselekednie kell, szigorú felügyelet alá kell vonni a „szivárványközösségeket” és a politikának a „szivárványbolsevizmussal” felvvéve a harcot szavatolnia kell az állampolgárok jogát az elutasításhoz.
Mindezek után a cikk írója valóban azt gondolhatja magáról, hogy ő nem homofób?
A Tibi atya oldal ma közel 1,3 millió követővel rendelkezik.
